Gounon: nem sok esély volt rá, hogy belőlem hypercar-pilóta legyen

Jules Gounon idén olyan helyzetben lesz, amit sok autósport-kedvelő, és jó néhány kolléga erősen irigyelni fog tőle. A francia, de néha andorrai színekben szereplő pilóta két nagy márka, az Alpine és a Mercedes versenyzője lesz egyszerre, bár a kettő összehangolásához kell majd néhány kompromisszum. Gounon szerint ráadásul nemrég még kevés esély tűnt arra, hogy belőle hypercar-pilóta legyen.

Az év versenye Fujiban: dobogón a BMW és az Alpine, nagyot zárkózott a Peugeot

Videó forrása: Eurosport

A 30-at egy hete betöltő háromszoros Bathurst- és készeres Spa 24h-győztes versenyző a Sportscar365-nek adott interjút, amelyben a kettős program részleteiről is beszélt.
"Mindig is nagy célom volt, hogy egész évet menjek a WEC Hypercar-kategóriában. Ez idén összejön, ráadásul az Alpine-nal, ami egy versenyképes gyártó. Folyamatosan fejlődnek, és ezt nagyon jó látni" – mondta Gounon a Sportscar365-nek.
"Nagyon hálás vagyok mind a két márkának, az AMG-nek és az Alpine-nak, mert sokat dolgoztak együtt azon, hogy megtaláljuk a legjobb kompromisszumot. Kompromisszumok ugyanis lesznek, mindkét oldalon."
"Idén lazább lesz a programom az AMG-vel, viszont a márka számára legfontosabb versenyeket foglalja majd magában. Azt még nem mondhatom el, melyek lesznek ezek, de erős program vár rám az AMG-vel."
"Köszönöm az AMG-nek, hogy lehetővé teszi a prototípus-álmaim megvalósulását is. Szeretném meghálálni mindkét márkának azzal, hogy még keményebben dolgozom, és a legjobbamat nyújtom minden hétvégén."
Bár nem feltétlenül volt szükséges hozzá, a kettős program megvalósulását megkönnyítette, hogy az Alpine Forma-1-es csapata 2026-tól Mercedes motorokkal megy majd.
Az interjúban Gounon név szerint is köszönetet mondott azoknak, akik segítették a két program összehangolását: az Alpine részéről Bruno Famint és Nicolas Lapierre-t, a Mercedestől pedig Chris Sagemüllert és Stefan Wendlt említette.
A WEC-programot leginkább azért akarta, mert régi álma, hogy megnyerhesse a Le Mans 24h-t, ahol édesapja 1997-ben második lett, miközben győzött a GT1-es kategóriában a McLaren F1 GTR-el. Ám a tavalyi évig nem úgy tűnt, hogy erre nagy esélye lenne.
picture

A McLaren F1 GTR, amivel Jean-Marc Gounon második volt Le Mans-ban

Fotó: Getty Images

"Az ember mindig tervez, hiszen, ha nem álmodsz nagyot, nem érsz el semmit. De én nem nagyon versenyeztem formaautókkal. Egy évet mentem a Forma-4-ben, és soha életemben nem tapasztaltam meg, milyen a komoly leszorítóerő. Sosem versenyeztem prototípussal, úgyhogy nem sok esély volt rá, hogy beültessenek egy Hypercarba."
"De Bruno Famin, Philippe Sinault és Nico Lapierre rajtam tartotta a szemét, lehetőséget adtak egy teszten, és minden nagyon jól alakult. A többi már történelem. Remélem, jó évünk lesz idén, és nagy dolgokat viszünk majd véghez."
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés