Fontos információkat árultak el a Ferrari jövőbeni terveiről a WEC-ben
A Ferrari endurance-programját vezető Antonello Coletta nyíltan beszélt arról, hogyan látja a márka jövőjét a WEC-ben és a hosszútávú versenyzésben. Mugellóban a Ferrari World Final-ön tartott sajtóbeszélgetésen azt is elmondta, miért nem indulnak az amerikai IMSA-sorozatban, és elárulta, melyik volt az egyetlen gyártó, amely a BoP eltörlése mellett szavazott nemrég.
Történelmi Alpine-győzelmet hozott Fujiban a 100. WEC-futam
Videó forrása: Eurosport
Coletta szerint az aktuális technikai szabályok 2029-ig érvényben lesznek, és addig a Ferrari WEC-programjának jövőjét is biztosítottnak látja.
"Azzal számolunk, hogy a szabályok nem változnak 2029-ig, azon gyártók kedvéért, akik 2027-ben szállnak be a bajnokságba. Legalább három szezont kell garantálni nekik, és ez vezet el bennünket 2029-ig. Hogy utána mi lesz, azt őszintén nem tudom, de nem is az én dolgom megmondani, merre menjenek a dolgok" – idézi Colettát a Motorsport.com.
"Mi az elejétől kezdve 2027-ig terveztünk, mert az volt a szabályrendszer eredetileg meghatározott végdátuma. Most arról van szó, hogy ezt meghosszabbítják pár szezonnal, és objektíven gondolkodva mondom, az a legjobb, ha nem változik semmi 2029-ig. Amennyiben ez így lesz, nem látom az okát, hogy miért ne maradnánk itt addig."
Coletta azt is elárulta, melyik gyártó volt az egyetlen, amely a BoP eltörlése mellett szavazott, mikor az ACO / FIA páros feltette ezt a kérdést múlt hónapban a párizsi találkozón. A Ferrari. Hozzátette, furcsának is tartja, hogy az ellenfelek folyamatosan szidják a BoP-t, de amikor lehetőség lenne az eltörlésére, nemmel szavaznak.
Kritikusan fogalmazott azzal kapcsolatban is, hogy a WEC az F1-hez hasonlóan erősen korlátozza a tesztek számát; szerinte szürreális, hogy a motorsport az egyetlen olyan sport, ahol a résztvevők nem edzhetnek rendesen a versenyeik előtt. Ráadásul a tesztek szerinte arra is alkalmasak lehetnének, hogy beengedjék rá a nézőket, akik így a futamokon kívül is közelebb kerülhetnének a sportághoz.
Ebből a hozzáállásból arra lehet következtetni, hogy a Ferrari jelenleg a mostaninál jelentősen több pénzt is hajlandó lenne elkölteni a WEC-ben. Kár érte, hogy az LMP1-es időszakban nem voltak éppen ilyen kedvükben.
Coletta arról is beszélt, a Ferrari továbbra sem bánta meg, hogy az LMH- és nem a népszerűbb és olcsóbb LMDh-szabályrendszert választotta. Nekik továbbra is fontos, hogy minden alkatrészt ők tervezzenek, főleg, mert így a megszerzett tudást a sorozatgyártású autóikba is át tudják vinni. Példaként az F80-at említette.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/10/30/image-b125693f-76bf-4242-9939-4fd1cbea09f3.jpeg)
Ferrari F80
Fotó: Ferrari S.p.A.
Kitért arra is, miért nem indul Ferrari 499P hypercar az amerikai IMSA-sorozatban. Egyrészt, mert ez komoly anyagi vállalást jelentene, másrészt, mert szerintünk a jelenlegi szabályok között nem feltétlenül látják biztosítva az erőegyensúlyt a két platform (LMDh-LMH) között.
Értsd, tartanak tőle, hogy az amerikai bajnokságban, melynek az LMDh az alap szabályrendszere, túl szigorúan bánnának egy ennyire versenyképes LMH-autóval.
Ez is érdekelhet:
- Sosem pörgött még úgy a pilótapiac a WEC-ben, mint idén – ki megy és hova?
- Tervez-e újabb EVO-jokeres fejlesztéseket a Ferrari jövőre a WEC-ben?
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-3aa005a4-b0a3-450b-ba0a-4ec3abe66d16-68-310-310.jpeg)