A Ferrari is indul az Ázsiai Le Mans-sorozatban, és az IMSA-ról is beszéltek

A gyári Ferrarik 2026-os fényezésének bemutatásakor Antonello Coletta elmondta, 2027-ben legalább egy autóval ott lesznek az Ázsiai Le Mans-sorozatban, amikor a bajnokságot megnyitják a hypercarok előtt.

Így ünnepelte a Ferrari, hogy 1972 után újra endurance-világbajnokok lettek

Videó forrása: Eurosport

A márka endurance-ért felelős vezetője szerint több olyan nagyon fontos ügyfelük is van, aki szeretne a 499P hypercarral indulni a bajnokságban. A DailySportsCar úgy tudja, ideális esetben akár három egységet is nevezhetnek az ALMS-be. 
A sorozat szabályai értelmében gyári csapatok nem indulhatnak, és a Ferrarinál korábban már jelezték, WEC-es partnerük, az AF Corse az egyetlen olyan alakulat, amelyre rábíznák a hibrid LMH-autójukat. 
Coletta szerint a Ferrarinak is érdeke, hogy ügyfélautókat indítson, ahol csak erre lehetőség van, mivel ez segíti a gyári program finanszírozását. 
A Ferrari mellett eddig egy Peugeot-s projektet jelentettek be 2027-re, a BBM Sport megvásárolt két korábbi generációs, hátsó szárny nélküli 9X8-at a gyártól, de az is elképzelhető, hogy végül a jelenlegi modellel mennek majd. 
A DSC további két olyan csapatról tud, akik dolgoznak egy ázsiai hypercar-programon, és mindketten Porschével indulnának.
A Sportscar365 az IMSA-ról is megkérdezte Colettát, aki megerősítette, az amerikai bajnokság továbbra sincs a márka figyelmének középpontjában. 2027-ben biztosan nem indulnak, a távolabbi jövőre nézve pedig még nincsenek konkrét elképzeléseik. A márka továbbra is WEC-re fókuszál.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés