A Chery lehet az első kínai márka a WEC-ben, de nem ezen a néven

Egy ideje tartja magát a hír, hogy a feltörekvő kínai autógyárak erősen érdeklődnek a Le Mans 24h iránt, és most megjöttek az első konkrétumok. A Car News China cikke szerint az 1997-ben alapított Chery egy ötéves és többlépcsős tervet dolgozott ki arra, hogy miként jutna el a Le Mans 24h-ra.

A corvette-es Dani Juncadella beintett a BMW-s Augusto Farfusnak a WEC-idényzárón

Videó forrása: Eurosport

A több márkát is tömörítő állami tulajdonú cég a prémium kategóriás autókat gyártó Exeed branddel tervez megjelenni a világ legnagyobb autóversenyén. 
A Road to Le Mans névre keresztelt program első fázisát Exeed Unified Race névre keresztelték; ez egy tehetségkutató rendszer lesz, mely során felépítik a projekt mögött álló csapatot, és kiválasztják a versenyzőket. 
A második szakaszban az Exeed rajthoz akar állni az Ázsiai Le Mans Sorozatban, az viszont egyelőre nem derült ki, hogy milyen autóval. Lehet szó egy LMGT3-as gépről, de akár egy hypercarról is, hiszen a következő szezontól ez lesz a csúcskategória az ázsiai bajnokságban. 
A harmadik fázisban jön maga a Le Mans-indulás, illetve ezzel párhuzamosan a Chery felépít egy új pályát Wuhuban (ott található a cég központja), amit teszthelyszínnek akarnak használni, és ahol rangos autóversenyeket is terveznek rendezni. Elképzelhető, hogy a WEC-et is megpróbálják majd odavinni, mivel az Endurance Világbajnokságnak a covid-járvány óta nincs kínai futama. 
A fenti cikk szerint a Chery és a Le Mans 24h-t szervező ACO aláírt egy stratégiai együttműködésről szóló megállapodást, bár az nem derül ki, hogy ez pontosan mit takar. A DailySportsCar viszont úgy tudja, valójában nincs ilyen formális egyezség.
Ez is érdekelhet

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés