2-3 hypercar lehet az első évben az Ázsiai Le Mans Sorozatban

Ahogy azt az ACO Le Mans-ban bejelentette, a 2026/27-es szezontól kezdődően az Ázsiai Le Mans Sorozatban (ALMS) is indulhatnak hypercarok. Viszont a WEC-kel ellentétben szigorúan Pro-Am rendszerben, azaz privát csapatokkal és legalább egy bronzlicences versenyzővel.

Csodáld végig a szépséges Le Mans-i naplementét 2 perc alatt

Videó forrása: Eurosport

Azzal az ACO is tisztában van, hogy egy hypercar elvezetése jelentősen komolyabb feladat, mint egy GT3-as vagy egy LMP2-es autóé, ezért a jelentkezőknek speciális képzést biztosítanak majd.
"Szeretnénk felkelteni néhány ázsiai úrversenyző érdeklődését, hiszen tudjuk róluk, hogy nagy márkák autóival szeretnek versenyezni" - mondta Pierre Fillon, az ACO elnöke a Sportscar365-nek.
Hozzátette, az első évben 2-3 autóra számítanak, de lehetetlen pontosan megjósolni, mekkora lesz az érdeklődés. Az biztos, hogy az ügyfélversenyzés terén a Porsche áll a legjobban, és a Ferrarinak is vannak tapasztalatai.
Az ázsiai terjeszkedés több szempontból is fontos lehet. Egyrészt az ACO szerint a kontinensen van érdeklődés a hypercarok iránt, másrészt az erre nyitott gyártóknak ez bevételi forrás. Szintén előny, hogy a hypercar-kategória jelentősen emelheti az ALMS médiaértékét.
Ráadásul a WEC-ben akkorára nőtt a hypercar-mezőny (Fillon elismeri, hogy erre még ők sem számítottak), hogy ott a közeljövőben nem lesz hely a függetleneknek, akik így az ázsiai bajnokság felé nyithatnak.
Töltsd le az ingyenes Eurosport Applikációt (AndroidApple), ahol elolvashatod a legfrissebb sporthíreket, megnézheted a legjobb videókat, és értesítést is kérhetsz az új tartalmainkról.
Az ACO elnöke leszögezte, nem csak olyan gyártók autói mehetnek majd az ALMS-ben, akik a WEC-ben is indulnak, tehát a Vanwall, az Isotta Fraschini és akár a Glickenhaus is jöhet, ha talál magának ügyfelet.
Azt viszont kategorikusan kijelentette, a hypercar-nyitás csak az ázsiai bajnokságot érinti, az ELMS-ben továbbra is az LMP2 lesz a csúcskategória, ezen nem akarnak változtatni.

A 2025-ös lehet Robert Kubica utolsó Le Mans-ja?

Erre a 24h friss győztese tett utalást nemrég.
Robert Kubica

Robert Kubica

Fotó: DPPI


Kiválóan ment a spórolás a V12-es Aston Martin Valkyrie-vel

Sokan tartottak attól, hogy hibrid rendszer nélkül a V12-es Aston Martin Valkyrie nem tud majd olyan hatékonyan benzit spórolni, mint a rivális hypercarok, de Marco Sörensen szerint nagyon biztató dolgokat láttak Le Mans-ban.
Aston Martin Valkyrie LMH

Aston Martin Valkyrie LMH

Fotó: DPPI

Az Aston Martin gyári versenyzője ezen kívül az Autohebdónak elmondta, annak is nagyon örülnek, hogy mind a két Valkyrie végigment komolyabb műszaki hiba nélkül.
Hozzátette, senki nem gondolta, hogy az első évben a győzelemért fognak harcolni, de a jövőben ez a cél, úgyhogy a tempón még bőven van javítanivaló.
Az #50 Ferrari kizárása miatt a brit márka megszerezte első gyártói pontjait is Le Mans-ban.

Egyszerre szomorú és örömteli hírt mondott Romain Grosjean a Lamborghini-rajongóknak

A francia pilóta szerint az olasz márka Watkins Glenben közel került ahhoz, hogy kihozza a maximumot az SC63 hypercarból - ami jó. Viszont ez még mindig "csak" arra volt elég, hogy változó körülmények között vezessenek 23 kört; később aztán száraz pályán visszaestek - ami nem jó.
"Tudjuk, hogy ennek az autónak még mindig komoly limitációi vannak, de most sikerült kihoznunk belőle a benne rejlő teljesítményt. Szerintem közel jártunk hozzá, hogy 100%-ig kimaxoljuk. Csak sajnos ez még mindig nem elég" - mondta Grosjean a Sportscar365-nek.
picture

Lamborghini SC63

Fotó: IMSA / LAT Images

Szavai sajnos mintha alátámasztanák Volentér úr korábbi értesülését, mely szerint az autóval fundamentális gondok lehetnek.
Elképzelhető, hogy az SC63 csak egy komolyabb fejlesztőcsomaggal válhatna versenyképessé, de erősen kérdéses, hogy az amúgy is visszafogott keretekkel dolgozó Lamborghininél lesz-e erre hajlandóság.
Persze náluk is játszat az, amit a Peugeot-nál szoktunk emlegetni: ha már ennyi erőforrást beletettek, mennyire engedhetik meg maguknak, hogy egy ilyen komoly arcvesztéssel szálljanak ki?
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés