"Ez az autó miért nem versenyez?" - így éledt újjá az Aston Martin Valkyrie projekt

A sportautó-rajongók pontosan emlékeznek rá, hogy az Aston Martin az első között kezdett érdeklődni a Hypercar-kategória iránt, ám az első Valkyrie-program végül megakadt, és csak 2025-ben valósult meg. A projekt mögött álló The Heart of Racing csapat vezetője, Ian James az Autosportnak elmesélte, hogyan sikerült új életet lehelni a projektbe.

Csodáld végig a szépséges Le Mans-i naplementét 2 perc alatt

Videó forrása: Eurosport

Minden azzal kezdődött, hogy a THOR, amely Amerikában Aston Martinokkal versenyzett a GTD-ben, "céges eszköznek" vásárolt egy Aston Martin AMR-Prót. Egy pályanapokra tervezett gépet, amit még Adrian Newey álmodott meg, és amely sok olyan fejlesztés tartalmazott, amely az első Hypercar-program során született meg.
James elmondása szerint, mikor Gabe Newell, a THOR egyik tulajdonosa meglátta az AMR-Prót, csak annyit kérdezett:
Ezzel az autóval miért nem versenyeznek? Mert kéne!
James ennek hatására vette fel a kapcsolatot az Aston Martin gyárral, és elkezdte pedzegetni a Valkyrie-versenyprogram újraélesztését.
"Elsőre nemet mondtak, és közölték, hogy a programot lezárták. De erősködtünk egy kicsit, és az ötlet szép lassal megkapaszkodott egyesek fejében."
A háttérben több ok is húzódik. Az egyik, hogy időközben létrejött Aston Martin Performance Technologies, amely összeköti az utcai- és versenyprogramokat, illetve 2021-ben bevezették a költségvetési plafont az F1-ben, ami felszabadított némi forrást.
Ne hagyd ki az ingyenes Eurosport Applikáció lehetőségeit. Töltsd le most: (AndroidApple).
Az első tesztekre még egy átalakított AMR-Próval tartották, amibe fokozatosan egyre több végleges versenyalkatrész került bele. Az idei bemutatkozás előtt a THOR több mint 15 ezer kilométert tesztelt az autóval.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés