Fejtörést okozhat a csapatoknak az új Le Mans-i időmérő-lebonyolítás
2026-ra egy kisebb módosítást vezetnek be a Le Mans 24h időmérőjének lebonyolításában, ami viszont alaposan összekuszálhatja a csapatok munkarendjét. A változtatás lényege, hogy minden hypercar-pilóta csak egy időmérő-szakaszban vehet részt, tehát ha valaki eljut a Hyperpole 2-ig, annak mind a három versenyzőjét autóba kell ültetnie.
Szenzációs kettős rajtelsőséget szerzett a Cadillac a 2025-ös Le Mans 24h-ra
Videó forrása: Eurosport
Mostanáig csak annyi kikötés volt, hogy nem mehet ugyanaz a pilóta a csütörtöki H1-ben és a H2-ben is. Tehát eddig két versenyzővel le lehetett hozni a Le Mans-i időmérőt, idén viszont már mind a három kellhet (attól függően, hogy meddig jut az adott csapat).
Első ránézésre kis változtatásnak tűnik, ráadásul az eddiginél is jobban kihangsúlyozza, hogy az endurance-versenyzés csapatsport, de valójában több gondot okoz majd a csapatoknak, mint azt sokan elsőre gondolnák.
Ahogy azt több Hypercar-pilóta is kiemelte, minél több versenyző vesz részt az időmérőn, annál többnek kell felkészülnie éles, egykörös menetre, kevés üzemanyaggal és új gumikkal. Ez extra időt vesz el a szabadedzésekből, a versenyre való felkészülésből.
Erre mondhatnák sokan, hogy legyen elég az a kilenc óra, de az igazság az, hogy egy ennyire hosszú pályán, három versenyzővel, háromféle gumikeverékkel, éjszakai körök szabállyal nagyon gyorsan elszalad ennyi idő is. Egy 24 órás versenyen nagyon sokféle körülményre, időjárási helyzetre, pályaállapotra fel kell készíteni az autót, és mind a három versenyzőt, ami falja az edzésidőt.
Ráadásul, ahogy Sebastien Buemi, a Toyota versenyzője fogalmazott, Le Mans-ban amúgy sincs hatalmas jelentősége a rajtpozíciónak, tehát nem feltétlenül éri meg az időmérőre pazarolni a drága időt, amiben a versenyre is lehet készülni.
Ez is érdekelhet:
- Drogot csempésztek, készpénzért vettek rajtjogot, Le Mans-t nyertek – a Whittington-sztori
- Visszatér Le Mans-ba a közönségkedvenc női pilóta, és célba veszi a Hypercart
- Charles Leclerc a Forma-1 mellett is indulna Le Mans-ban
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-3aa005a4-b0a3-450b-ba0a-4ec3abe66d16-68-310-310.jpeg)