Szilágyi Dorottya lehiggadt és lazább lett az Eb óta, a dohai vb-n így volt a csapat egyik legjobbja

Az Eger 27 éves játékosa, Szilágyi Dorottya mutatta be egyénileg a legnagyobb fejlődést a dohai világbajnokságon az eindhoveni Európa-bajnokság után. Az Eb-n ment nem neki a játék, az alábbi interjúban elmeséli, miért.

A vébén viszont az ezüstéremig menetelő csapat egyik legjobbja volt. Káprázatos teljesítményt nyújtott védekezésben (9 labdaszerzés, 4 blokk), lőtt 13 gólt, amelyek közül élményszámba mentek a címvédő Hollandia elleni bombák. Gurisatti Grétához hasonlóan Dohában felnőtt Keszthelyi Rita és Garda Krisztina mellé.

Hétfőn a válogatott fejlődéséről, a saját javulásáról, a több lábon álló támadójátékról és kedvenc világbajnoki emlékéről beszélgettünk Szilágyi Dorkával.

---

Látványos fejlődést produkáltatok a januári eindhoveni Európa-bajnokság óta, mintha egy másik csapat játszott volna a dohai vb-n. Miben fejlődtetek a leginkább azóta?
Az eredmények szintjén szembetűnő a védekezésünk javulása. Ahhoz, hogy az működjön, a csapatnak kell együtt dolgoznia. Úgy gondolom, hogy csapatszinten fejlődtünk a legtöbbet. Már az Európa-bajnokságon is volt egy nagyon hosszú, talán öt-hatórás megbeszélésünk, ahol olyan dolgok jöttek elő, amiről nem is tudtuk, hogy problémát okozhatnak egy meccsen. Bár nagyon nehéz témák voltak, a helyükre kerültek a dolgok, attól a ponttól kezdve tudtunk építkezni igazán csapatként.

A legszembetűnőbb javulást éppen te hajtottad végre az Eb-hez képest. Neked személy szerint mi kellett a kiváló játékhoz Dohában?
Az Európa-bajnokságon nagyon rástresszeltem az új taktikákra, pedig azok nem különböztek nagyon azoktól, amelyeket addig is használtunk a válogatottnál, mégis túlságosan komolyan vettem azt a játékot, amit azért űzök, mert szeretem. Le kellett higgadnom és visszatalálnom a vízilabda iránti szeretetemhez. Úgy kellett ismét megélnem a pillanatokat, hogy élvezzem is, amit csinálok. Próbáltam lazábban elutazni a világbajnokságra, ezáltal életem egyik legjobb két hetét töltöttem Dohában. Minden egyes mérkőzés összes percét élveztem a lányokkal és a stábbal.

A játék minden szegmensében sokat javultatok, de talán a leginkább a mentális előrelépés volt fontos, ezt mutatja a két megnyert büntetőpárbaj is a negyeddöntőben és az elődöntőben. Mindezekhez az is kellett, hogy a parton is annyira összekovácsolódjatok?
Biztos vagyok benne, hogy jobban összekovácsolódtunk a parton, mint korábban. Évek óta nem érzek olyan konfliktusokat a lányok közt, vagy a stáb és köztünk, amelyek problémát jelenthetnek egy mérkőzésen.
Emiatt egy kicsit el is kényelmesedtünk, és nem is erőltettük meg már annyira magunkat a parton, hogy akár a saját programunkból, pihenésünkből időt elvéve inkább együtt legyünk. Az Eb után többek között ezt is átbeszéltük, erre is hangsúlyt kellett fektetni. Ez kellett ahhoz, hogy védekezésben összeálljon a csapat. Igenis kellettek ehhez a közös programok, hogy a parton is jól érezzük magunkat egymás társaságában.

Rég nem volt olyan világverseny, amin olyan sok lábon állt volna a válogatott, mint Dohában. Támadásban Keszthelyi Rita és Garda Krisztina mellé te, Gurisatti Gréta és egy-egy meccsen Parkes Rebecca és Leimeter Dóra is felnőtt. Ez a sokoldalúság lehet az alapja a későbbi sikereknek is?
Biztos vagyok benne, hogy ez fontos. Ha egy-egy játékosunk kikapcsolását meg tudják oldani az ellenfelek, akkor igenis másik kettőnek kell a helyére állni, és tényleg ez volt jellemző a világbajnoki mérkőzéseinkre. Ezt kell továbbvinni, ahogy a többi, jól sikerült momentumot is. Volt belőlük pár.

Akadt kedvenc pillanatod, vagy a megtett út maradt meg a legjobban?
Nehéz kedvenc momentumot kiemelni. Igazából van egy, ami kicsit fura is. Amikor vége lett az amerikaiakkal vívott döntőnek, ahogy kiúsztam a partra, egy kisebb csoportba összegyűltünk, fogtuk egymás kezét, megöleltük egymást, együtt sírtunk.
Sokáig nem engedtük el a másik kezét, az egész vízilabdás karrieremből ez az egyik kedvenc pillanatom. Nagyon nehéz ilyenkor nem a saját személyes fájdalom után menni és szétszóródnia a válogatottnak. Annyira egyben éreztem akkor is ezt a csapatot.

Mi kell ahhoz, hogy ebből az ezüstéremből akár már a párizsi olimpián esetleg arany lehessen?
Az alázatnak meg kell maradni. Viszonylag boldogok vagyunk ezzel a világbajnoki ezüstéremmel, de van még előre. Nehéz, hogy ilyen közel vagy egymás után három világverseny. A célunk, hogy jól szerepeljünk az olimpián is. Sok kemény munkára van szükség egyénileg és csapatszinten is. Azon felül, hogy mindenkinek teljesítenie kell a saját klubjában, arra is kell figyelnünk, hogy a lehető legjobb formában legyünk az olimpián.

---

Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!