Férfi pólósaink úgy jártak Dohában, mint kondérban a béka, akinek alámelegítenek, és megfő a vízben

Különböző okok miatt régóta nem szerepelt az Eurosport honlapján Szabó Zoltán, BEK-győztes vízilabdázó, pedig e sorok írója 2011 januárja óta elég sokszor kikérte a szakértői véleményét.

Legutóbb talán 2022 őszén készítettünk vele nagyobb anyagot, amikor az általa is nagyon tisztelt, a szerb férfi vízilabda-válogatottat 2013 óta irányító Dejan Savić lemondott a szövetségi kapitányi posztjáról.

Szabó Zoli még Dohában dolgozott az M4 Sport szakkommentátoraként, amikor felkértük, hogy hazaérkezése után értékelje nálunk is mindkét magyar csapat vébé-szereplését.

Olyan hosszan beszélgettünk Zoomon, hogy két külön cikkben publikáljuk véleményét. Először Varga Zsolt címvédő csapatának produkciójáról lesz szó, arról, hogy Zoli előzetes várakozásaihoz képest hogyan szerepeltek a srácok, hogy szerinte mennyire jött be a szövetségi kapitány terve a bő keret kettébontásával, hogy mi történhetett a franciákkal vívott negyeddöntőn, utána, és hogy miben kell javulnia a leginkább a játékosoknak ahhoz, hogy a párizsi olimpián eredményesen teljesítsenek.

---

Milyen várakozásokkal tekintettél a dohai világbajnokság elé a címvédő férfi válogatott szempontjából?
Más okból volt érdekes, és más miatt vártam a női és a férfi válogatott szereplését. A fiúk kapcsán kettős várakozás volt bennem. Ez a csapat átugrotta az Európa-bajnokságot, kérdés lehetett, hogy világbajnokként hogyan tud szerepelni. Mennyivel lesz frissebb, játékra éhesebb, mennyivel tud jobban harapni, mennyire nem lesz benne esetleg az Eb frusztráltsága, vagy mennyire hiányzik az Eb-n megszerzett öröm? A horvátok Dohában mutatott eredményét például nagyban befolyásolta az elveszített Eb-döntő. Nem volt elvitatható tőlük az az érzelmi plusz, amivel megérkeztek a vébére.

Hat-nyolc csapat közül egy mérkőzésen, egy világversenyen belül, a napi formát figyelembe véve bárki bárkit megverhet. Az, hogy a három világverseny lemegy úgy, hogy a helyosztók, az egyenes kieséses szakasz és a döntők túlnyomó többsége döntetlennel és ötméteres-párbajjal ér véget, vagy csak egy gól dönt, nem lehet véletlen. Az megszűnt, hogy "én magyar vagyok, spanyol vagyok, olasz vagyok, hottentotta vagyok, és ha az esélyeket nézzük, akkor győztem".
Arra is kíváncsi voltam, hogy világbajnoki címvédőként az egygólos győzelmek, amelyekben a mindenható segítsége, meg az az egy hajszál, ami éppen arra fordult, amerre mi voltunk is benne volt, továbbvihető-e, vagy másképp alakul, mint ahogy másképp is alakult.

Egy komoly meccset tudott nyerni Varga Zsolt válogatottja Dohában, az olaszok ellen a csoportban, büntetőkkel. Mondhatjuk, hogy rövid távon még nem volt jó hatása a csapat kettébontásának az Eb-re? Miközben a távlati cél, az olimpia a fontosabb.
Ha az eredményt nézzük, akkor nem lehet mellébeszélni – nem sikerült. Akkor mondhatjuk, hogy ez az elgondolás teljes mértékben bevált, ha a csapat minimum elődöntőt játszott volna. Azt hiszem, ezzel senki nem vitatkozik.

Az, hogy csalódás, vagy kudarc-e abból a szempontból, hogy tényleg mennyivel járul hozzá a nagyobb cél eléréséhez, azt most megmondani nem lehet. Ezt az olimpiai eredményjelző fogja megmutatni. Ha ott győzünk, akkor minden úgy volt jó, ahogy csináltuk, a negatív dolgokkal együtt. Akkor azt fogjuk mondani, hogy milyen fantasztikus, hogy idejében kiderültek a dolgok, hogy felszínre kerültek azok a problémák, amelyek, ha az olimpián történtek volna meg, nagyon fájtak volna, és nem tudtunk volna mit kezdeni velük.

Ha pedig az olimpia nem sikerül, akkor teljesen mindegy, hogy mit gondoltunk arról, hogy mi jó és mi nem. Ebből a szempontból döntő faktorú lesz az olimpiai szereplés.

A Nemzeti Sportban elmondtad, hogy egy sikerélménye akadt a válogatottnak Dohában, az olaszok legyőzése. Több jó meccsünk nem is lett utána. Erről mit gondolsz?
Tényleg az olaszokkal vívott meccsünk volt az egyetlen jó mérkőzésünk. Hihetetlen jó meccset játszottuk, a végén - ez nagyon fontos - másfél perc alatt mínusz kettőről álltunk fel, és aztán az ötméteres-párbajt megnyertük. Ebbe kapaszkodni kell két kézzel és vinni tovább. Azzal kapcsolatban, hogy mi történt a franciák elleni meccstől a vb végéig, több szálat lehet boncolgatni.

Az egyik maga a tény, hogy a hetedik helyig elvezető út gyötrelmes, szenvedéssel teli. Annak, aki az aranyért megy nagyon nehéz. Annak meg pláne, aki aranyból is jön. Megkockáztatom, hogy lehetetlen ilyenkor jókedvvel, önbizalommal telve, és egyéb pozitív tulajdonságokkal felruházva vízbe szállni. Még annak se sikerül, aki a végén ötödik lesz. De ehhez az kellett, hogy az 5-8. helyért játsszunk.

Neked a franciák elleni negyeddöntőn nem csak a második félidővel voltak problémáid.
Hajlamosak sokan azt mondani, hogy 8-4-ig minden rendben volt, és ott tört meg valami, amit nem tudtunk helyretenni és kiheverni. Én azt mondom, hogy utána sem. A szerbek és a montenegróiak elleni meccs is egyértelműen olyan lett, mint a bokszoló, akinek bevernek egy hatalmasat (ez volt a franciákkal vívott mérkőzés közepe), és úgy bokszolja végig a pontozásos végeredményig a meccset, hogy folyamatosan benne van az ütés. Ezt nem lehet kétségbe vonni, abszolút látszott mindkét helyosztón, hogy az állcsúcsostól imbolyogva megpróbált a csapat becsülettel talpon maradni, és kihozni a pontozásos győzelmet. Így sikerült.

Az, hogy az a sorsfordító franciák elleni meccs hogyan és miért alakult úgy, az is egy érdekes dolog. Mérkőzés közben azt mondtam, hogy hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy 8-4-nél fordult meg – tényszerűen ez igaz is. Nekem 8-4-ig sem tetszett teljes mértékben. Mert ugyan mentünk, csináltuk, jól védekeztünk, be is lőttük a helyzeteinket, de már akkor is érezni lehetett kívülről, testközelből, hogy azt a mérkőzést a magyar csapat nem megélni akarta, hanem túlélni.

Mit hiányoltál a csapatból?
Nem volt meg az öröm egy-egy gólnál, a másik által jól megcsinált munkáért sem. A nagyobb baj, hogy a rosszul sikerült megoldás után a közös kudarcélmény feldolgozása sem történt meg, azért, hogy elkerüljük a következőt. Hanem úgy voltunk vele, hogy ’ó, kimaradt, nem baj, mennyi az eredmény? Mindegy, jó lesz!, Ezután is jó volt, ezután is az lesz! Hagyjuk, menjünk már haza, és jöjjön a döntő! Mit csinálunk még itt? Nem veszik észre, hogy 8-4 ide és jobbak vagyunk?’.

Ez volt az attitűd, és aztán úgy jártunk, mint a kedvenc hasonlatomban a kondérban a béka, akinek alágyújtanak. Nem mindegy, ez hogyan történik. Ha megégetik a hátsóját, akkor kiugrik. Ha lassan alámelegítenek, akkor megfő a vízben. És mi megfőttünk a vízben. Se 8-4-nél, se 8-5-nél, se 8-6-nál, se 8-7-nél, se 8-8-nál nem éreztük úgy, hogy melegítik alattunk a vizet. Az, hogy ezt nem érezte egy mezőnyjátékos sem, az egy dolog.

Azt is elmondtam, és ebben biztos vagyok, hogy ha egy ilyen helyzetben, mondjuk 8-6-nál Szécsi Zoltán áll a kapuban, akkor biztos elküld az anyjába mindenkit, ahogy tette azt az athéni döntőben. Az talán hozzásegítette volna a csapatot ahhoz, hogy a következő negatív élmény ne a következő támadásból jöjjön azonnal, meg az azutáni háromból.
Az egyetlen igazi közös gólöröm, meg olyan jelenetsor, ami illett volna ehhez a mérkőzéshez, az Angyal Dani egyenlítő góljánál történt 10-10-nél. Akkor lehetett egyedül látni, hogy mindenki örül. Na, de hát amikor egy negyeddöntőn a negyedik negyed közepén örülünk először, az nem feltétlen jó.

"Voltak problémák a csapaton belül. Ezt jó, hogy ha mindenki tudja." – a dohai vb-n a csapat legjobbja, Zalánki Gergő említette ezt az utolsó meccsünk után. Ez olyan, amiről nem tudunk sokat, és talán nem is a mi dolgunk.
Szigorúan szakmáról beszélni a szerb és a montenegrói meccset érintve lehet, de nem biztos, hogy érdemes. Mert innentől mindent meghatározott az, hogy hol és milyen körülmények közt vagyunk. Az, hogy miként vagyunk ott mint csapat, és hogy vagyunk ott mint egyének.

Itt jön be a másik faktor, amit Zalánki is elmondott, és amiről nem fogok beszélni. Azt azért megjegyzem, hogy létező körülmény, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. De szigorúan tartom magam ahhoz, és mást is arra ösztönöznék, hogy hagyja meg a csapaton belüli problémának, és bízzuk a fiúkra és a stábra a megoldást! Voltak és vannak problémák a csapaton belül.
Megmaradnék Hosnyánszky Norbert kiváló összegzésénél, amit a Montenegró elleni meccs végén mondott az M4 Sport stúdiójában: „barátkozni kell!” Ennél frappánsabban fogalmazni nem lehet, én sem vállalkoznék többre.

Ebben a szegmensben, az emberi kapcsolatok javításán kell fejlődnie, változnia a csapatnak a leginkább ahhoz, hogy a párizsi olimpián jól szerepeljen?
Pontosan tudják a csapaton belül, hogy milyen játékoskapcsolatokon, milyen személyes kapcsolatokon hogyan kell javítani, szükségszerűen rendbetenni ahhoz, hogy az egész működjön. De ez az ő dolguk, inside job. Ebbe kívülről sem nem szabad, sem nem illik beleszólni. Az mindenesetre tény, hogy ezek a problémák nem újkeletűek. Úgy fogalmaztam tavaly, hogy ha van eredmény, akkor az mindenféleképpen megoldja a problémákat. De csak ez.

Dohában viszont látszott, ahogy nincs eredmény, ahogy homokszem kerül a gépezetbe, ahogy nem úgy mennek a dolgok csapatszinten, ahogy kellene, abban a pillanatban ezek az ügyek is felerősödnek, és megoldásra szorulnak. Fukuoka után arra gondolhattunk, hogy ezek rendben vannak. Most kiderült, hogy az eredménytelenség újraszüli ezeket. Ezt kezelni kell. Remélem, hogy ez rövid távon sikerül! Azután lehet csak szakmáról beszélni, ezt nagyon fontosnak tartom.

Ha valaki úgy próbálja megközelíteni az előttünk álló néhány hónapban a problémák megközelítését, és a feladatok sorrendjét, hogy először kell rendbe tenni, hogyan működik a zóna, meg hogy hova kerülnek a blokkok, az vakvágányra fut.
Amíg a csapategység, az egymás iránti feltétlen bizalom, lojalitás, az az egymásért való küzdés igénye és képessége nem kerül 100%-osan rendbe, addig teljesen mindegy, hol áll a blokk, hogy kivédi-e a Soma, vagy belövi-e a Manó, vagy hogy jól szurkol-e a padon az összes csere. Teljesen biztos vagyok benne, hogy ez a helyes sorrend.

---

Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!