A Varga Dániel által edzett BVSC-s vonatra mindenki szívesen felül, Konarik Ákos is

A BVSC-Zugló szerdán sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Varga Dániel által vezetőedzőként irányított vízilabdacsapatba igazolt Ekler Zsombor, Jansik Dávid, Konarik Ákos, Korom Dániel és Szeghalmi Zsombor is. Közülük az Európa-bajnoki ezüstérmes, kétszeres Eurokupa-győztes, magyar bajnok Konarikkal beszélgettünk.

Konarik Ákos május közepén még a Vasassal játszott bajnoki döntőt, jövőre már a BVSC-vel készül erre © Hegedüs Róbert

Fotó: MTI

Varga Dániel BVSC-je erősödött, például interjúalanyunkkal, Konarik Ákossal.
"Az a tapasztalatom, hogy ha már vasutas klubról beszélünk, erre a vonatra mindenki szívesen felül: azok is, akik szerződést hosszabbítottak, és azok is, akik most csatlakoztak."
A BVSC férfi vízilabdacsapatának új vezetőedzője, Varga Dániel mondta ezt a klub szerdai sajtótájékoztatóján. Ahol hivatalossá vált, hogy a Honvédból az U20-as világbajnok Ekler Zsombor, a Szolnokkal Bajnokok Ligája-győztes Jansik Dávid, a Vasassal Eurokupát (meg előtte a Szolnokkal is, ahogy ott magyar bajnok is lett) nyerő Konarik Ákos, az UVSE kapujából Korom Dániel és a szolnoki balkezes, Szeghalmi Zsombor is az előző OB I-es idény negyedik helyezettjénél folytatja pályafutását.
Távozott Gyárfás Tamás (akit már bejelentett új játékosaként az OSC), Mészáros Csaba, Horváth Ákos, Györke Zsolt, és a Stanfordon továbbtanuló Balogh Botond.
Közülük a Vasassal egy hete még bajnoki döntőt játszó Konarik Ákossal beszélgettünk hosszabban (a Varga Danival készített interjút külön cikkben publikáljuk majd). A 23 éves Konarikot a Nemzeti Sport újságírójával, a mindig kiváló Lakner Gáborral együtt kérdeztük.
picture

A BVSC új igazolásai: Ekler Zsombor, Jansik Dávid, Szeghalmi Zsombor, Korom Dániel, Konarik Ákos © BVSC

Fotó: From Official Website

Először arról érdeklődtünk nála, hogy miért pont a BVSC-hez igazolt?
"Most még fura érzés BVSC-s pólóban lenni, de a szó pozitív vonzatában, ha van ilyen. Örülök az ismerős és az új arcoknak is. Csak azt tudom hangsúlyozni, hogy tetszik minden, és nagyon várom, hogy új impulzusok érjenek, izgatottság van bennem – új csapat, új edzők, új vezetők. Bár nagyon korán van a felkészülés kezdete, június 24., de várom már, mert kellenek az új élmények.”
Kötelező kérdés minden olyan csapatnál (négy éven át annak számított az OSC-nél is), ahol Varga Dániel a vezetőedző, hogy az ő személye volt-e az egyik döntő szempont a BVSC-hez igazolás mellett. Ezt nyilván feltettük Konariknak is.
"A döntésemben nagyon fontos pont volt az, hogy Dani is jön ide. Viszonylag régebb óta ismerem őt, az elmúlt éveket azzal is töltöttem, hogy általában az ő csapatai ellen küzdöttem. Vasas-nevelésként néztem a felnőtt csapatban, eleve kiskora óta ismerem őt. Még nem dolgoztam vele, nagyon várom, mert jó dolgokat hallottam róla.
Azt láttam, hogy ha odakerül egy játékos Dani aktuális klubjához, aztán befejezi a vele töltött éveket, akkor mindig jobb játékosként távozik. Ha ezt a fejlődést elmondhatjuk többekről, akár mindenkiről is, akkor az eredmények is magukért fognak beszélni a bajnokság végén."
picture

Konarik Ákos a Vasas után a BVSC-ben folytatja © Vasas

Fotó: From Official Website

Úgy tűnik, hogy a Fradi után a BVSC lesz a második erő. Mit gondolhat erről az Európa-bajnoki ezüstérmes? Íme.
"Úgy gondolom, hogy a Fradi továbbra is kiemelkedő erőt fog képviselni a bajnokságban. Nem bátorkodnék olyat állítani, hogy majd mi leszünk a Fradi óriási ellenfelei – de ez a célunk. Helyén kell kezelni a dolgokat, itt új csapat épül, sok fiatal játékossal.
Vannak jó, rutinos pólósaink, akik megadhatják a kapcsot a fiatalok és az idősebbek között. Minden versenysorozatban a döntőt kell megcéloznunk, legyen az Eurokupa, bajnokság, vagy Magyar Kupa. A finálékban szeretném látni a csapatunkat, de ez még messze van.”
picture

Varga Dániel figyelt a sajtótájékoztatón © BVSC

Fotó: From Official Website

Konarik Ákos az UVSE-ben a Szolnokban és a Vasasban is vezérszerepet töltött be. Nyilván erre készül a BVSC-nél is.
"Ez érdekes dolog, mert annyira jó játékosok vannak itt, akik ellen nehéz volt játszani az elmúlt években. Viszont olyan csapatban játszottak, vagy úgy alakultak a körülmények, hogy bajnoki címre, nemzetközi kupagyőzelemre nem adódott annyi lehetőségük.
Szerencsés vagyok ebből a szempontból, mert felnőtt pályafutásom során viszonylag sokszor játszottam döntőt – azt pedig kifejezetten jó elmondani, hogy nyertem is párat. Nem gondolom, hogy ez különböztet meg engem mindenki mástól, mert például Bundi is volt már magyar bajnok.
A vezérszerepről annyit, hogy lehet fitogtatni szavakkal, hogy ki akar vezér lenni, de ezt majd a vízben és a hétköznapokban kell megmutatni. Nem keverendő össze ez a dumával, én is a vízben szeretném megmutatni, hogy milyen szerepem lesz a csapatban."
picture

Konarik Ákosnak és mindenki másnak is szoknia kell még, hogy BVSC-s pólót hord © BVSC

Fotó: From Official Website

Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés