"Kevesen szokták legyőzni a Reccót. El lehet rakni emlékbe." – a BVSC megcsapta a BL-döntőst

A már továbbjutott BVSC-Manna ABC 16-11-re legyőzte az előző szezonban Bajnokok Ligája-döntőt játszó Reccót a férfi vízilabda Eurokupa budapesti selejtezőjében. Varga Dániel csapata ezzel csoportelsőként jutott a sorozat főtáblájára. Helyszíni tudósításunk a Szőnyi úti uszodából Konarik Ákos, Tátrai Dávid és Benedek Mór nyilatkozatával.

Konarik Ákos három góllal járult hozzá a Recco legyőzéséhez © BVSC

Fotó: Other Agency

Konarik Ákos, Tátrai Dávid és Benedek Mór értékelte az Eurosportnak, hogy a BVSC a Recco legyőzésével csoportelső lett az Eurokupa-selejtezőn.
Ezt Varga Dániel a honlapunknak nyilatkozta még kedden a BVSC sajtótájékoztatója után. A próféta szólt belőle. A vasárnapi BVSC-Recco (16-11-es) mérkőzés pazar hangulatban zajlott, amihez erősen hozzájárult, hogy a nyáron megerősített hazaiak 0-2 után hengereltek, és 10-5-ös félidő után 16-11-re megcsapták a júniusban még Bajnokok Ligája-döntőt játszó olaszokat.
Nagyszerű csapatjátékkal, kiemelkedő egyéni teljesítményekkel sikerült ez, az alább nyilatkozókon, Konarik Ákoson és Tátrai Dávidon kívül ki kell emelni például a szezon eleje óta gólerősen pólózó Ekler Zsombort, Mészáros Mátyást, és a védekezés mellett kiválóan centerező Jansik Dávidot is.
Ahogy arról múlt héten beszámoltunk, az előzetes híresztelésekkel szemben kevésbé gyengült meg a 11-szeres BL-győztes klub játékoskerete, a tavalyi csapatból három klasszis légiós, Aleksandar Ivović, Konstantinos Kakaris és Zalánki Gergő, valamint a nyáron szerződtetett Alvaro Granados távozott "csak".
Sikerült megtartani a klub olasz játékosait, köztük a hét párizsi olimpián szereplő pólóst is, ahogy két világszintű külföldit is Aaron Younger és Ben Hallock személyében. Sőt, Petar Vujosevic személyében egy montenegrói védőt is szerződtetett a Recco a Camoglitól.
Egy dolog, hogy 10 napot készült csak együtt a keret az Eurokupa hétvégi selejtezője előtt, óriási eredménynek számít, hogy a még alakuló BVSC nyer ellene, ráadásul nagy játékkal és különbséggel.
Így gondolta ezt a három gólig jutó Konarik Ákos is, akit a BVSC-ből először kértünk értékelésre a rangadó után.
"A Reccót legyőzni bármikor, bármilyen körülmények között nagy élmény. Már az is nagy dolog, hogy játszhattunk az olasz klub ellen, az pedig pláne, hogy nyertünk ellenük, mert kevesen szokták legyőzni a Reccót. El lehet rakni emlékbe. Nagyon boldog vagyok."
picture

Konarik védekezés közben © BVSC

Fotó: Other Agency

Már az idény eleje óta remek játékot nyújt a BVSC, a teljesítmény Konarik szerint egyre inkább javul.
"Most volt a legjobb a játékunk. A három napos torna előtt azt hangsúlyoztam egy kollégádnak, hogy az lenne fontos, hogy az egyéni teljesítmények szépen átmenjenek csapatteljesítménybe a hétvégén, a stabil csapatjáték jó egyéni produkciókra épüljön.
Most is voltak kiemelkedő egyéni teljesítmények nálunk, de ez csapatmunka volt. Mindenki belerakta a magáét védekezésben és támadásban is. Elégedett vagyok a csapattal, büszke vagyok magunkra. Erre építkezni kell."
Miközben a kétszeres Eurokupa-győztes Konarik Ákossal beszélgettünk, megérkezett mellénk csapattársa, Tátrai Dávid, és ezt nem hagyhatta szó nélkül a BVSC 4-ese.
"És szeretném, ha olyan szép szám lenne, mint Tátrai Dávidnak! Ezzel szeretném zárni, köszönöm!"
Ezzel adta át a szót az Európa-bajnoki negyedik helyezett Tátrainak, akinél arról érdeklődtünk, hogy belülről milyen volt ez a parti, mert kívülről káprázatos.
"Belülről is élmény volt, minden gyerek álma, hogy megverje a Reccót, bármilyen erősségű is az. Gratulálok a csapatnak a teljes hétvégéhez, mert háromból hármat behúzni az kemény és embertpróbáló két és fél nap alatt. Örültem, hogy nem volt akkora beszakadásunk, mint a Rijeka ellen, abból tudtunk tanulni. Azért a harmadik negyed most is ingadozott, de jó csapat ellen játszottunk. Még sokat fejlődhetünk, de ha így folytatjuk, akkor fényes jövő állhat előttünk."
Feltűnő, hogy már szeptemberben parádés a BVSC támadójátéka, nagy dolgok vannak készülőben a Szőnyi úton.
"A támadásunk abszolút működik, ezt bizonyítja a rengeteg dobott gólunk. A védekezést azért rendbe kell rakni, hogy stabilabbak legyünk hátul, mert szép és jó, hogy elöl ilyen eredményesek vagyunk, de erre nehéz építeni.
Ahogy említetted, még csak szeptember van, az alapok már most megvannak, és ez a fiatal, pörgős csapat egyelőre hozza, amit elvárnak tőle.”
És akkor a Konarik-Tátrai brománcot utóbbi sem hagyta szó nélkül.
"Konarik Ákosnak van a legszebb szeme a világon, ezzel a csodálatos mondattal zárnám a monológomat.”
picture

Tátrai Dávid (2) tapad rá Giacomo Cannellára © BVSC

Fotó: Other Agency

Örömmel és büszkeséggel láttuk a BVSC összeállításában, hogy abban szerepelt a nyáron a KSI-től leigazolt Benedek Mór neve is. A nyáron U18-as világbajnokságot nyerő 17 éves játékos ez alkalommal mutatkozott be nemzetközi szinten is a felnőttek között. Vajon milyen volt megélnie, hogy játszhatott a Recco ellen, sőt, gólt is lőtt?
"Elég furcsa volt egy ilyen meccsbe belecsöppenni az Eurokupában. Nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy Dani gondolt rám és beírt! Úgy gondolom, meg is tudtam hálálni a bizalmat, és nem sokat hibázva lehoztam ezt a mérkőzést."
Több váratlan dolog történt a meccsen, talán a győzelem is az, ahogy az is, hogy Benedek bekkelt egy szépet a világ jelenlegi legjobb centerén, Ben Hallockon, nem állították ki, és abból a támadásból nem tudott gólt szerezni a Recco. Ez a momentum megmaradt benne?
"Egyrészt nem gondoltam volna, hogy megverjük a Reccót öt góllal, ahogy azt sem, hogy bekkelni fogok, ez is váratlanul ért. Mikor láttam, hogy Hallock jön velem szemben, nem azt mondom, hogy megijedtem, de kíváncsian vártam, hogy mi lesz ebből."
Ez a pazarul sikerült hétvége vajon milyen lendületet adhat a BVSC-nek a folytatásra?
"A védekezésen még sokat kell csiszolni, ahogy a támadáson is, idővel jönni fog ez."
Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés