Varga Dániel úgy véli, új csapatának, a BVSC-nek a sikeres szezonhoz döntőt kell játszania

A nyártól Varga Dániel irányítja az OB I negyedik helyén végző BVSC-Zugló férfi vízilabdacsapatát vezetőedzőként. Az OSC-nél négy szezonon át dolgozó Vargát a váltás okairól, a BVSC új igazolásairól, céljairól, és arról a skizofrén helyzetről kérdeztük a vele készített interjúban, milyen volt még az újbudaiak edzőjeként már a következő együttesének játékoskeretét összerakni.

Eurosport

Fotó: Eurosport

A BVSC új vezetőedzőjével Varga Dániellel beszélgettünk csapata céljairól. Interjú.
Új sínre állt a Budapesti Vasutas Sport Club, azaz a BVSC férfi vízilabdacsapata.
Még decemberben derült ki, hogy Kemény Kristóf helyét Varga Dániel veszi át a kispadon. Azóta azt a helyzetet is át kellett élnie utóbbinak, hogy a bajnokság bronzpárharcában az OSC-t leendő csapata ellen vezette, és múlta felül vele a BVSC-t, elütve azt a Bajnokok Ligája-szereplés lehetőségétől.
Erről a skizofrén helyzetről, az új impulzusok iránti igényéről, az általa kinézett igazolásokról és csapata céljairól beszélgettünk vele.
(Varga Dánielt a Nemzeti Sport újságírójával, a mindig kiváló Lakner Gáborral együtt kérdeztük.)
Már télen bejelentettétek, hogy a BVSC-be jössz. Hogyan telt nálad az az időszak?Decemberben megtörtént a bejelentés, és a szezon furcsasága, hogy az ezt követő mérkőzés március elején következett, tehát elég nagy szünet következett. Januárban a szürke hétköznapokon elkezdtük az edzéseket. A bejelentést követően mindenki vitt magával egy érzést, hogy akkor most hogy lesz, mint lesz. Ez januárban alapvetően bizonytalanságban, útkeresésben mutatkozott meg a játékosok részéről. Ez teljesen érthető, hiszen azzal, hogy elmegy a vezetőedző, illetve a játékosok nagy részének pedig lejár a szerződése a szezon végén, kicsit előrébb hozta azt a helyzetet, hogy a jövőről elkezdjenek gondolkodni. Közös érdek volt az OSC vezetőségében, hogy a jövő évi BVSC-t minél hamarabb véglegesítsék, és pár hét alatt tulajdonképpen mindenkinek kialakult a jövőképe, és ez segítette azt, hogy március elején a szolnoki bajnokival el tudjuk kezdeni, illetve folytassuk a tavaszi szezont.
picture

Varga Dani itt még OSC-s edző volt © Kovács Anikó/MVLSZ

Fotó: Facebook

Ezzel párhuzamosan te már nyilván tárgyaltál arról, hogy kik jönnek a BVSC-hez, illetve kik maradnak. Mennyire volt furcsa helyzet, hogy egy másik csapattal dolgozol, de már a következőt tervezed?Voltak skizofrén helyzetek. Törekedtem arra, hogy gyorsan kialakítsuk a csapatot, de ez nem olyan egyszerű folyamat még akkor sem, ha csak pozitív visszajelzést kaptam. Tényleg mindenkinek tetszett az a vízió, illetve az a jövőkép, amit felvázoltam nekik, szakmailag és minden más szempontból. Azoknak, akik a maradás mellett döntöttek, illetve azoknak is, akik idejöttek, szinte minden esetben voltak egyéb lehetőségeik. Sokszor nem is arra kellett várni, hogy tudják, ez egy jó dolog, hogy jó lenne itt lenni, hanem arra is, hogy a többi klubnál lassabban működtek éppen a dolgok.
Tehát akadtak olyan BVSC-s játékosok, akiket te győztél meg a maradásról?Persze.
A te személyed volt a döntő?A személyem kellett ahhoz, hogy meggyőzzem az illetőt (mindannyian nevetünk – T.M.). De a személy mögött húzódó ígéret is biztosan számított. Úgy dobnám vissza a labdát, hogy a vízió volt vonzó, aminek része az edző, tehát én is.
picture

Varga Dani és a BVSC új igazolásai © BVSC

Fotó: Facebook

Volt olyan időszak az edzői pályádon, amire emlékeztet ez a mostani helyzet?Annyiban érdekes nekem ez a téma, hogy ez volt az ötödik szezon, amikor elkezdtem csapatot építeni. Az azt megelőző 20 évben a másik oldalon álltam, játékosként én voltam az, akit megkerestek. Érdekes volt belehelyezkedni a másik oldalba, és a játékosok gondolkodását is megismerni.
Nem csak erősödött a BVSC játékoskerete, hanem fiatalodott is azzal, hogy a 38 éves Györke Zsolt, és az egyaránt 30 körüli Gyárfás Tamás, Mészáros Csaba kettős sem lesz tagja a következő idény keretének. Az új igazolások közül bár Jansik Dávid 33 esztendős, Konarik Ákos 23, Szeghalmi Zsombor 21, Korom Dániel 22, Ekler Zsombor 20 éves. Cél volt a fiatalabb átlagéletkor, vagy csak így dobta a gép?Nem volt cél. Nem is tekintek rájuk fiatalként. Nem fiatal tehetségeket hoztunk ide, hanem olyan játékosokat, akikben óriási potenciál van egyénileg, illetve az egyéni teljesítményeken keresztül a csapat teljesítményének szempontjából is.
picture

Konarik Ákosnak és mindenki másnak is szoknia kell még, hogy BVSC-s pólót hord © BVSC

Fotó: From Official Website

Maradt olyan játékos a BVSC-ben, akivel már dolgoztál együtt az OSC-ben, Csacsovszky Erik, akad olyan érkező, akivel régóta ismeritek egymást, mint Konarik Ákos, aki rajtad nőtt fel a Vasasban, és aki elmondta, hogy vágyott az új impulzusokra. Te hogy vagy ezzel, neked is szükséges volt új ingerekre?Én is vágytam a váltásra. Úgy tudnám mondani, hogy van bennem egy kép arról, milyen az a vízilabda, aminek a legszívesebben az edzője vagyok. Úgy láttam, hogy az ehhez szükséges körülmények szűkültek az OSC-ben. Viszont a BVSC-s lehetőség felismerésekor pont olyan valamibe tudtam belehelyezkedni, amibe ez a vízió abszolút beleillik.
A sajtótájékoztatón már beszéltél célokról, amelyek többrétűek. Jó lenne, ha ebben az interjúban is elmondanád, hogy mit szeretnél elérni ezekkel a játékosokkal!Ismertek, mindig kettős cél van. Az egyik az eredményekben mérhető, úgy gondolom, hogy ennek a csapatnak a sikeres szezonhoz döntőt kell játszania. Döntőket, adott esetben, ha a Magyar Kupáról is beszélünk. A másik pedig az az alakulás, fejlődés, ami a játék képében, a játékosok közti kapcsolatokban, a játékosok egyéni fejlődésében mutatkozik meg. Egy szezon végén ezek a dolgok összeérnek, az emberi minőség játékos minőséggel is párosul, ez pedig kimondottan eredményes idényzáráshoz vezethet.
picture

Csacsovszky Erikkel az OSC után a BVSC-nél is együtt dolgozhat Varga Dániel © Kovács Anikó/MVLSZ

Fotó: Facebook

Két olyan játékosa is van most a BVSC-nek (Kovács Péter és Tátrai Dávid), akit a válogatott bő olimpiai keretében készülnek majd a nyáron. Jó néhány potenciális válogatott játékos van még a klubnál. Az olimpiák után szükségszerűen következik egy generációváltás. Abban is mérhető majd a fejlődés, hogy minél többen bekerüljenek a nemzeti csapatba ősztől?Tagadhatatlanul a játékosok egyik motivációja az volt, hogy itt úgy ki tudnak teljesedni, hogy azzal a válogatottbeli szereplésük esélye is megnőhet.
A BVSC a következő évadban az Eurokupában indul, ezért sokat tették OSC-edzőként. Említetted, hogy akadtak skizofrén helyzetek. A bajnoki bronzpárharcban a most már régi csapatod sikeréért küzdöttél az új ellen. Hogyan élted meg ezt a helyzetet?25-30 másodpercig jelentett ez problémát. Amikor kialakult az elődöntős mezőny, eljátszottam a gondolattal, hogy mi van, ha ez a helyzet áll elő. Tényleg rövid idő kellett ahhoz, hogy érzelmileg is, meg egyáltalán átéljem ezt a dolgot, és teljesen egyértelművé vált, hogy nekem az a feladatom - amit nem csak kötelességtudóan, hanem teljes szívből átérezve tudok teljesíteni -, hogy az OSC-vel a lehető legtöbbet hozzam ki ebből, és ha kell, akkor a BVSC ellen szerezzük meg a bronzérmet. De ez ennyi volt. Sőt, extra bizonyítási vágy is dolgozott bennem ezzel kapcsolatban, hogy egyrészt ne érhessen vád, másrészt jó példaként akartam eljárni akár játékosok, akár edzők jövőbeli esetével kapcsolatban, akik már tudják, hogy máshol fognak játszani, illetve dolgozni, hogy attól még erkölcsileg, emberileg, nem csak jogilag is kötelez mindenkit, hogy melyik klubhoz tartozik a szezon végéig.
picture

Csapatkép © BVSC

Fotó: From Official Website

Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés