A helyzet nem jó, de nem is tragikus.

Legutóbb Londonban kezdte vereséggel az olimpiát a magyar férfi vízilabda-válogatott, Athén óta pedig nem rajtoltunk győzelemmel. Most sem, ugyanis Märcz Tamás csapata jó kezdés után, gyengébb második félidei teljesítményének következtében 10-9-re kikapott a görögöktől.
Pedid 5-2-re is vezettünk, de 6-4 után Fountoulisék toltak egy 4-0-s sorozatot. 9-9 után pedig már csak az ellenfél szerzett gólt, az Egerből jól ismert Vlachopoulos révén.
Vízilabda
Tom Cruise-ra ugyan nincs szükség, de komoly küldetés lesz új férfi pólóválogatottat építeni
23/09/2021 16:42
Vogel Soma volt a nyitányon a tartalékunk, tehát Nagy Viktor személyében egy kapus lett beírva a jegyzőkönyvbe, a Szolnok világ- és Európa-bajnok hálóőrének nem ment túl jól, 38%-kal védett. Rengeteg kiállítást hozott a parti, a görögök pedig legendásan jók az emberelőny/emberhátrány játékban, ez (nálunk 15/5, ott 13/9), na meg a jobb kapusteljesítmény döntött, odaát Emmanouil Zerdevas 63%-os mutatóval zárt.
Továbbá hiányoztak Vámos Márton és Zalánki Gergő góljai, ketten együtt 5/0-s lőlappal zártak. Varga Dénes és Erdélyi Balázs egyaránt triplázott, Angyal Dániel is lőtt kettőt.
A helyzet nem jó, de nem is tragikus, ahogy a Csernobil című sorozat ikonikus mondata szól. Folytatás kedden, a házigazda Japán ellen.
Férfi olimpiai vízilabdatorna, A-csoport, 1. forduló
Magyarország-Görögország 9-10 (3-2, 3-4, 2-3, 1-1)
Tatsumi Water Polo Center, vezette: Zwart (holland), Putnmikovic (szerb)
Magyarország: Nagy V. - Manhercz 1, Vámos, Jansik Sz., Erdélyi 3, Varga D. 3, Mezei. Csere: Angyal 2, Zalánki, Hosnyánszky, Pásztor, Hárai.
Szövetségi kapitány: Märcz Tamás Görögország: Zerdevas - Genidounias 2, Skoumpakis, Kapotsis 1, Fountoulis 3, Kolomvos, Vlachopoulos 2. Csere: Papanastasiou 2, Dervisis, Argyopoulos, Mourikis, Gkiouvetsis. Szövetségi kapitány: Theodoros Vlachos
Ahogy a riói olimpián, úgy a tokiói torna alatt is értékeli honlapunkon a magyar férfi válogatott összes meccsét Szabó Zoltán.
https://i.eurosport.com/2021/07/25/3180742.jpg
"Jól kezdtük a meccset, ez való igaz. Ez elsősorban az önbizalommal teli lövések minőségére vonatkozhat talán, ami a mérkőzés második felére látványosan elfogyott. Illetve sajnos voltak egy páran, akiknél egyáltalán nem jött elő. Gyakorlatilag ez, illetve az emberelőny/emberhátrány-játék és a kapusteljesítmények együtt a végére eldöntötték a meccset.”
Vajon a görög kapus védett jól, vagy inkább mi tettük naggyá őt, ahogy korábban Reppasszal is tettük gyakran? – tettük fel a kérdést Zolinak, jött is a kimerítő válasz.
"Valahogy mind a kettő. Azok a lövések, amelyeket most kivédett Zerdevas, azok a múltban talán gólok voltak neki. Úgy lehettek vele, hogy majd bemegy, mert be szokott menni, de ez nem volt így, főleg emberelőnyben. Mindamellett azt el lehet mondani, hogy az egyenlő létszám melletti védekezése nagyon rendben volt mind a két csapatnak. Ami nekünk fájhat, hogy nagyon jól működött a görögöknél az, hogy a balkezes oldalunkat gyakorlatilag és szó szerint is lenullázták. Az teljesen egyértelmű volt, hogy amikor a balkezeseinkhez került a labda bármilyen szituációban, akkor azonnal mentek és megfojtották azt a lehetőséget, hogy onnan fejezzük be a támadást.
Ezt hatékonyabb rövid kapufás játékkal lehetett volna megoldani, de az meg nem volt. Amellett sem mehetünk el, hogy Zervedasnak volt öt védése emberhátrányban, Nagy Viktornak beírtak egyet, de nem vagyok róla meggyőződve, hogy az ő védése volt, lehet, hogy inkább kapufa. De ha az övé, akkor egy. Ez mindenféleképpen jelenthetett a mérkőzésen egygólos különbséget. Még akkor is, ha az egész meccset tekintve nekünk volt 38 lövésünk, a görögöknek meg csak 24."

A mieink megbeszélése a meccs előtt - Fotó: MTI/Illyés Tibor

Fotó: Other Agency

6-6 után már csak a görögök vezettek. Szabó Zoli vajon hogyan látta, nem volt meg a játékunk megfelelő ritmusa, a passzok igazi sebessége?
"Megfordítanám, és úgy értékelném, hogy talán annyira törekedtek a pontosságra a magyar játékosok emberelőnyben, hogy ez a pontosság a gyorsaság rovására ment. Nem is volt hiba talán az egy lejárt emberelőnyön kívül, nem volt eladott labdánk, technikai hibánk, viszont ezzel nem nyertünk annyit, mintha mondjuk végre gyorsabb ütemben játszottunk volna, és belecsúszik egy-két hiba.
Ez most így alakult, tanulság lehet, hogy esetleg a japánok ellen be lehetne vállalni egy kicsit gyorsabb, kockázatosabb játékot, amiben jobban benne van a hibázás lehetősége, viszont a gólszerzésé is."
Milyen jelentősége van, hogy vereséggel kezdtük a tornát a semmin kívül? Végül is az olimpia utolsó három meccsét - negyeddöntő, elődöntő, finálé - kell megnyerni, nem az első hármat.
"Rengeteg példa van arra, hogy ki mit nyer meg és ki mit veszít el az első napokban. De valójában tényleg nincs jelentősége. Egy kicsit Bajnokok Ligája-jellegű kezd lenni az olimpia is, be kell jutni a négybe a csoportban, majd a Final Eightben van négy olyan páros kieséses szakasz, ahol jól kell játszani és meg kell nyerni három meccset. A BL-selejtezőt játsszuk épp, és az a feladat, hogy a négybe kell kerülni. Lehet teóriákat felállítani, de lehet negyedik helyről is BL-t nyerni, lásd Ferencváros. Ahogy lehet első helyről is kiesni.
Az jobban fájna nekünk, hogy ha briliáns teljesítménnyel megnyernénk a csoportot, és aztán mondjuk a negyeddöntőben pedig egy öldöklő küzdelem után elmondhatnánk, hogy megint fantasztikusan játszottunk, és ha csak egy kicsin múlt is, de nem jutottunk tovább.
Ha ezt kell mondani, akkor bukdácsoljunk el a négy közé a csoportban, aztán pedig onnantól legyen egy olyan teljesítmény, mint a szerbeknél Rióban. Hajszálon múlt, hogy nem estek ki. Ha az ausztrálok két emberelőnyt nem bénáznak el ellenük, akkor a szerbek nem hogy nem olimpiai bajnokok, hanem a nyolc közé sem jutottak volna. Talán ez lehet a pozitív fogódzó, hogy találjunk ebben egy olyan momentumot, hogy miért nem baj, hogy most kaptunk ki? Persze kikapni sosem jó, de ha választani kell, akkor kapjunk ki most."

Jansik Szilárd védekezés közben - Fotó: MTI/Illyés Tibor

Fotó: Other Agency

Már az olimpia előtt nagy kérdés volt, hogy egy kapussal mennek-e neki a meccseknek a szövetségi kapitányok. Szabó Zoli is kiemelte ennek jelentőségét.
"Ahogy lehet látni, a mai komoly meccseken minden csapat egy kapust nevezett, a spanyol-szerben is. A horvátok is egy kapussal mennek neki a kazahok elleni meccsnek. Két csapat van összesen, aki bevállalta, hogy pihentetnek egy mezőnyjátékost, az olaszoknál Figlioli nem játszott, az amerikaiaknál pedig érdekes módon nem fog játszani Jesse Smith.
Itt rögtön Nagy Viktor nem kiemelkedő teljesítménye fölveti azt a kérdést, hogy meg lehetett volna-e nyerni ezt a meccset, ha mondjuk a harmadik negyedben kapust cserélünk? És vajon ez mennyire fogja meghatározni az olimpia hátralévő részén a csapat összeállítását? Bízunk továbbra is abban az egy kapusban, aki benevezünk, vagy föláldozunk egy mezőnyjátékost azért, hogy ilyen helyzeteket menedzselni tudjunk? Ez nyitott kérdés, három pont, kérdőjel."

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben a legfontosabb sporthíreket, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Vízilabda
Az átalakuló FTC és Szolnok mellett az OSC lehet a nevető harmadik (első) a bajnokságban
14/09/2021 09:17
Tokyo 2020
Idegállapotba lehet kerülni a japánok stílusától, de csak legyűrték őket férfi pólósaink
27/07/2021 13:00