Zalánki Gergőék okos játékkal győzték le Japánt, a foglalkozás elérte célját

Párizs 2024 - A magyar férfi vízilabda-válogatott 17-10-re nyert Japán ellen csütörtökön a párizsi olimpián, a csoportkör harmadik fordulójában.

A férfi pólósok profi módon, fölényes győzelemmel hozták le a Japánnal vívott meccsüket

Videó forrása: Eurosport

Varga Zsolt csapata profin hozta le a Japán elleni meccsét, 17-10 lett a vége ide.
A két csapat július közepén a Margitszigeten rendezett Domino Trans nemzetközi felkészülési tornán találkozott, akkor a magyar együttes 16-12-re győzött. A legutóbbi tétmérkőzésen, a tavalyi világbajnokságon pedig 16-8-as siker született.
Molnár Erik szerezte az első találatot, aztán kimaradt japán előny után Vámos Márton bombázott a kapuba, majd Fekete Gergő következett centerből. Zalánki Gergő kiállítását követően öt és fél perc után Vatanabe szépített jobbról, majd a másik oldalról Adachi lőtt kapásgólt. Angyal Dániel, aztán Varga Dénes is bevette Nishimura kapuját, így háromgólos magyar előnnyel zárult a negyed (5-2).
A második játékrészben a japánok első akciójukból betaláltak, sőt egy kapufát is lőttek. Egy szépen kijátszott támadás végén Hárai Balázs megszerezte első gólját, majd Vigvári Vince is csatlakozott hozzá, a kettő között Okawa helyezett Vogel Soma feje fölött a hálóba. Varga és Vigvári egyformán emberelőnyből duplázott (9-4).
Fordulás után a csapatkapitány Jansik Szilárd ívelt a kapuba a kimozduló Nishimura fölött, Adachi pedig harmadik lövéséből második gólját szerezte. Nagy Ádám és Vigvári következett, majd japán időkérést követően Inaba szépített (12-6).
picture

A jobban játszó spanyolok legyőzték a férfi vízilabda-válogatottat Párizsban

Videó forrása: Eurosport

A ráúszásnál a japánok meglepetésre elhozták a labdát és be is találtak, amire Vámos válaszolt fórból. Araki gólja után időt kért Varga Zsolt, de csak a harmadik magyar támadás volt eredményes, Zalánki Gergő villant. A mezőnyjátékosok közül utolsóként Manhercz Krisztián szerzett gólt, méghozzá büntetőből. A japánok is lőhettek egy ötméterest, ezt Inaba értékesítette, Varga viszont kihagyta a túloldalon az újabb büntetőt, aztán javított egy előre ívelt labdából. A végeredményt Vigvári negyedik gólja után Watanabe állította be (17-10).
"Ezzel most elégedett vagyok, persze nyilván ha videón elemezném, akkor ebben is találnék olyan hibákat, amiket ki lehet javítani, de összességében azt gondolom, hogy az első pillanattól fogva kontroll alatt volt a japán csapat" - nyilatkozta a mérkőzést követően a szövetségi kapitány, megemlítve: segített, hogy a nyáron kétszer is játszottak Japánnal.
"A Domino Trans Kupán az első két negyed szenvedős volt, sőt, talán a harmadik is, itt viszont az első perctől kezdve megvolt az a taktikai ellenszer velük szemben, amivel ők szenvedtek jobban és nem nagyon tudtak vele mit kezdeni."
Varga Zsolt a következő, ausztrálok elleni mérkőzésen nagyobb csatára számít.
"A japán meccsből nagyon nehéz bármit is átvinni az ausztrálok ellen, mert nagyon mást játszanak. A japánok technikás vízilabdát játszanak, kevésbé fizikálisat, ennek pont az ellentéte az ausztrál együttes, mely nagyon masszív, erőszakos. Gyorsan játszanak, óriási meggyőződéssel jönnek, ezt kell majd megtörni" - mondta a szövetségi kapitány.
Varga Zsolt együttese 5-2-re nyerte az első negyedet és innentől csak a gólkülönbség volt kérdés az egyoldalú mérkőzésen. A magyar csapat, amely vasárnap 13-12-re verte a franciákat, majd kedden kikapott 10-7-re a spanyoloktól, szombaton az ausztrálokkal, hétfőn pedig a szerbekkel játszik.
picture

Vámos Mártonék nagy meccsen gyűrték le a franciákat az olimpiai nyitányon

Videó forrása: Eurosport

Párizsi olimpia, férfi vízilabda, B csoport, 3. fordulóMagyarország-Japán 17-10 (5-2, 4-2, 3-2, 5-4)magyar gólszerzők: Vigvári 4, Varga 3, Vámos 2, Molnár, Fekete, Angyal, Hárai, Jansik, Nagy, Zalánki, Manhercz
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés