Vámos Márton arra készül, hogy a vízilabda-történelem csupán második háromszoros világbajnoka legyen
A magyar férfi vízilabda-válogatott ma, csütörtökön története ötödik aranyérméért száll harcba a szingapúri világbajnokság fináléjában, amelyben az Európa-bajnok spanyolokkal csap össze.
Az Eurosport műsorán: Pogačar-bukás után erődemonstráció, vízisí, lovagi párbaj és Evenepoel-dráma
Videó forrása: Eurosport
A két csapat idén már találkozott egymással döntőben, januárban, az Otopeniben rendezett világkupa-selejtező utolsó mérkőzésén a spanyolok diadalmaskodtak.
A magyar férfiválogatott a nyolcadik klasszikus vb-döntőjére készül (1973-tól 1982-ig, azaz az első négy világbajnokságon körmérkőzésben dőltek el a végső helyezések), ezek közül háromszor, 2003-ban, 2013-ban és 2023-ban győzött. A spanyolok ugyanilyen mutatóval rendelkeznek, eddigi három sikerüket 1998-ban, 2001-ben és 2022-ben - utóbbit Budapesten - aratták.
Az 1998-as fináléban éppen egymással csaptak össze a felek, a spanyolok Perthben 6-4-re győztek. Legutóbb a 2020-as budapesti Európa-bajnokságon döntőzött a két együttes világversenyen, a magyarok akkor ötméterespárbaj után ünnepelhettek a Duna Arénában.
Ugyan a spanyolokkal szemben jócskán pozitív mérleggel rendelkezik a magyar válogatott, de az idei öt találkozóból négyszer a rivális diadalmaskodott: a romániai összecsapás mellett a világbajnokságra való nyári felkészülés során a szicíliai tornán 16-13-ra, a margitszigeti BENU Kupán 21-17-re, majd már a szingapúri vb csoportkörében 10-9-re.
- "Egy finálét csak ötven százalékban dönt el a taktika, a maradék a szív és az akarat" - Így készülnek a vb-döntőre férfi pólósaink
- Keszthelyi lett a világbajnokság MVP-je, de a kapitány szerint a döntőre elfelejtette az eddig tanultakat a csapat
A spanyolok erejét mutatja, hogy egymás után az ötödik világbajnokságon szereznek érmet, sőt, két olimpiát leszámítva 2018 óta minden kiemelt világversenyen dobogóra állhattak.
A spanyolok rendkívül rutinos csapattal rendelkeznek, a 2022-ben Budapesten győztes együttesből 11-en ma is tagjai a keretnek.
A magyar csapatból Vámos Márton sporttörténeti siker kapujában áll, hiszen első magyar vízilabdázóként lehet háromszoros világbajnok, rajta kívül Stieber Mercédesznek, Madaras Norbertnek és Varga Dénesnek van még 2-2 aranya. A 33 éves balkezes játékos a sportág férfi szakágában mindössze a második lehet három vb-elsőséggel, az egyedüli ebben a tekintetben a szerb Slobodan Nikic, a Vasas jelenlegi vezetőedzője.
Varga Zsolt az első magyar szövetségi kapitány lehet két világbajnoki sikerrel, az edzői rangsort Kemény Dénes vezeti egy arany- és három ezüstérmemmel.
A Magyarország-Spanyolország világbajnoki döntőt közép-európai idő szerint csütörtökön 15.35 órakor rendezik.
MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)