"A szív győzelme” – utolsó másodperces góllal nyerte meg a KSI a Pécs elleni katartikus meccset

A KSI - első győzelmét szerezve az idényben - egy utolsó másodpercben elért találattal megnyerte a Pécs elleni mérkőzést a férfi vízilabda OB I 7. fordulójának szombati játéknapján. Helyszíni tudósításunk a Komjádi uszodából a hazaiakhoz a nyáron visszatérő Európa-bajnok center, Mezei Tamás és a remekül védő KSI-kapus, Fejes Kristóf nyilatkozatával.

Fejes Kristóf így örült a KSI idei első győzelmének © Nyolczas Ivett/KSI

Fotó: Facebook

Mezei Tamás és Fejes Kristóf is boldogan értékelte az Eurosportnak a KSI szezonbeli első győzelmét.
Matinéjellegű meccsek szoktak lenni a szombat 11:30-as mérkőzések a Komjádiban a KSI és akárki között, október 21-én viszont elveszítette matinéjellegét a KSI és a Pécs partija, amely katartikus befejezést hozott.
Az OB I egyik, ha nem a legfiatalabb átlagéletkorú, fővárosi csapatában mindössze három 20 év feletti játékos található, a többiek tizenévesek (többnyire 2004-es és 2005-ös születésűek), rendszeresen ifi és serdülőkorú pólósokat vet be Horváth János vezetőedző.
Tavaly óta három legjobbjukat - Nagy Ákost az FTC, Szalai Pétert az OSC, Szépfalvi Gergelyt a Honvéd szerződtette - elveszítették a sportiskolások, akik továbbra is ontják magukból a tehetségeket.
A 17 éves Nagy Zalán korosztályos világbajnok és Eb-aranyérmes, az előkészítő keret tagjaként Varga Zsolt szövetségi kapitány foglalkozásain is részt vett már. A Pécs ellen óriási mezőnymunkával és vagy három blokkal jelentkezett. Ahogy többek között érdemes odafigyelni az egyaránt 19 esztendős Iriczfalvi Gáborra és Fejes Kristófra is.
picture

Horváth János eligazítás közben © Nyolczas Ivett/KSI

Fotó: Facebook

Ez a fiatal KSI hat elveszített OB I-es találkozó után tudta megszerezni szezonbeli első győzelmét a támadásban rengeteget hibázó Péccsel szemben. A harmadik negyedig fej-fej mellett haladtak a felek, majd a harmadik nyolc percben 3-0-s rohammal 7-5-re meglépett a KSI.
Kihagytak ugyan két ötméterest is a hazaiak, viszont pazarul védekeztek. És amikor már mindenki elkönyvelte volna a 8-8-as döntetlent, Szőke Benedek rátűzte a saját térfeléről eldobva a labdát a Pécs kapujára, amely Gelencsér Mátéról bepattant a kapuba – utolsó másodperces góllal, buzzer beaterrel nyert a KSI.
Extázisban ünnepelt a lelátó sárga-kékekért szorító része – teljes joggal.
Benedek Tibor fiatal UVSE-je húzott be még évekkel ezelőtt több alkalommal is ilyen hangulatú meccseket az utolsó pillanatokban lőtt találatokkal az élvonalban. Megvan a kapocs az iszonyatosan hiányzó háromszoros olimpiai bajnok legendával, ebben a KSI-ben pólózik ugyanis 16 éves fia, Benedek Mór.
picture

A KSI-srácok szombati öröme, 8-as sapkában Benedek Mór © Nyolczas Ivett/KSI

Fotó: Facebook

Ezt a partit ő se felejti el sokáig.
A Vasasból nyáron tért vissza nevelőegyesületébe, a KSI-be az olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok, Bajnokok Ligája-győztes Mezei Tamás, aki jó nagy melót tett be a közösbe a Pécs ellen. Arról érdeklődtünk nála először a meccs után, hogyan élte meg ezt a végletekig kiélezett partit.
"Gratuláltam mindenkinek, mert a KSI úgy indult neki ennek az évnek, hogy tanulópénz lesz minden mérkőzés. Jól mentünk bele a Pécs elleni meccsbe - amelyen nélkülöztük két fontos sérültünket is -, nem volt olyan törés - csak repedés -, ami Szentesen történt velünk. Itt is a harmadik negyedben elmentünk két góllal, de a pécsiek visszajöttek.
Amíg a szentesiek onnan megint elléptek, és azzal kaptunk ki, most viszont nekünk sikerült nyerni. Teljesen azért nem lehetünk elégedettek, mert kihagytunk két ötméterest is."
picture

Mezei Tamás a 33 évével messze a jelenlegi KSI legidősebb játékosa © Nyolczas Ivett/KSI

Fotó: Facebook

Mezei keretbe foglalhatja pályafutását, a KSI-s kezdetek után 33 évesen mutathat példát a többnyire tinikből álló csapatnak. A vízben is látszik, mennyire élvezi a játékot, erre erősített rá a nyilatkozatával.
"Aki végigkísérte a pályafutásomat, az tudja, milyen viszontagságos volt. A vízilabda változóban van, maga a centerposzt is átalakult. Sosem én voltam a legjobb a csapataimban, de zongoracipelőként és csapatemberként is megálltam a helyem. Amit meg kellett csinálni a melóból, megtettem, ezért tudtam sikeres lenni csapatszinten.
Még mindig jólesik edzeni, azt mindig is szerettem. Most még jobban, mert nagyobb a felelősségem: én 33 éves vagyok, a többség meg 18 körül. Azért vagyok itt, hogy tudjak segíteni a fiatal csapattársaimnak. Úszásban már nagyon szenvedek. Jólesik játszani újra azért, amiért elkezdtem ezt a sportágat – a játék szeretetéért."
picture

Mezei Tamás nagyot melózott a Pécs ellen © Nyolczas Ivett/KSI

Fotó: Facebook

A 19 éves kapus, Fejes Kristóf kulcsfontosságú hárításokkal (56%-os védési hatékonysággal) és touchdown-passzal is jelentkezett, majd boldogan értékelt honlapunknak:
"Azt vártuk, hogy szoros mérkőzés lesz, ezért pláne próbáltunk figyelni az elejére. Két fordulóval ezelőtt a Kaposvár ellen pont a rajtnál ment el a meccs, most viszont jól kezdtünk. Az elejébe bele tudtunk állni úgy, hogy nem engedtük ellépni a Pécset. Ezzel sikerült három pontot szereznünk. Ez a szív győzelme volt. Akadtak hibák - részemről is -, de ezt csapatként nyertük meg."
Vajon mit adhat ennek a fiatal KSI-nek ez a katartikus győzelem a folytatásra?
"Az a tanulság, hogy van hat-hét olyan csapat az OB I-ben, amelyek ellen, ha a mérkőzések kezdeti szakaszában jól teljesítünk, akkor a legutolsó percig van esélyünk."
Férfi vízilabda OB I, alapszakasz, 7. forduló:KSI - PVSK-Mecsek Fűszért 9-8 (3-3, 1-2, 3-0, 2-3)
picture

Fejes Kristóf a KSI biztos pontja volt a Péccsel vívott mérkőzésen © Nyolczas Ivett/KSI

Fotó: Facebook

Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés