Keszthelyi Rita nagyon jól érzi magát a BL-címvédő Sabadellnél és a megfiatalított válogatottban is

A nemzetközi női vízilabda elmúlt bő tíz évének egyik legnagyobb alakja, Keszthelyi Rita 33 évesen is olyan motiváltnak tűnik, mint mondjuk 2016-ban. A Bajnokok Ligája-címvédő Sabadellben légióskodó zseni a megfiatalított magyar válogatott vezére lesz az új olimpiai ciklusban is, és megpróbál kitartani a következő, Los Angeles-i olimpiáig. Interjú.

Büntetőkkel sikerült legyűrni az olaszokat, így lett meg női pólósaink ötödik helye az olimpián

Videó forrása: Eurosport

A világklasszis Keszthelyi Rita lenyomott idén egy Eb, vb, olimpia kombót – a dohai világbajnokságon ő, az ezüstérmes magyar válogatott csapatkapitánya lett a torna MVP-je.
Nyártól a Bajnokok Ligája-címvédő Sabadellben játszik, országon belül váltott klubot kétévnyi matarói szereplés után. Cseh Sándor megfiatalított válogatottjának is ő lesz a vezére, ezt éles helyzetben már a Világkupa januári selejtezőjén is igazolhatja.
Egyénileg ez volt az egyik csúcséve (mondjuk melyik nem az bő tíz éve?), a Total Waterpolo szakportálnál tagja az Év csapatának is – teljesen megérdemelten.
A fiatalokkal teletűzdelt új válogatott keretről, a VK-selejtezőről, a Sabadellről és személyes céljairól, terveiről beszélgettünk vele a nemzeti csapat hétfő délelőtti edzése után.

Rybanska Natasa a görög, te a spanyol jó időből érkeztél Magyarországra. Milyen volt az itthoni télbe csöppenni?
A teleket amúgy is nehezen viselem Magyarországon, mert mindig megbetegszem, torokgyulladásom meg arcüreggyulladásom szokott lenni – most is van. Ebből a szempontból nehéz, de mégiscsak ez a hazám, Budapestet pedig nagyon szeretem.
picture

Keszthelyi és Vályi vezetésével nyertek a görögök ellen női pólósaink

Videó forrása: Eurosport

Ehhez képest az edzés végi úszásnál megint te voltál a leggyorsabb 33 évesen is. Milyen ezzel a fiatal kerettel dolgozni eddig?
Jó. Itt a lehetőség nekik, hogy kikaparják maguknak a gesztenyét, és bizonyítsák, hogy itt a helyük. Bizonyítani is fogják, hogy megérdemlik a lehetőséget.
Persze hosszú az út, reméljük, hogy ezen minél gyorsabban fogunk együtt lépdelni. Jók lesznek a mérkőzések, és az alkalmak, hogy együtt játsszunk. Minden tudásuk, tehetségük megvan, az a kérdés, hogy a fiatalok mit tudnak majd magukból kihozni. Ez csak idő kérdése.
Nagyon erős csoportba kerültetek a Világkupa januári selejtezőjében. Az olimpiai bajnok spanyolok, a világbajnok amerikaiak és a házigazda görögök lesznek az ellenfeleitek. Mire lehettek képesek velük szemben?
Azt remélem, hogy a Világkupa-döntőre kijutunk. Az a legfontosabb, hogy minél több tapasztalatot és együtt töltött játékidőt nyerjünk. Edződni kell a nemzetközi szinthez, ez nem olyan, mint a BL, vagy az Eurokupa, teljesen más kávéház.
A többi válogatott is próbálkozni fog a VK-n, mindenki próbál új játékosokat behozni, nemzetközileg generációváltás lesz. Az elmúlt években a magyar utánpótlás minden világversenyt éremmel zárt, vagy éppen nyert. Minden lehetőség megvan arra, hogy egy gyönyörű szép generáció nőjön ki a következő négy évben.
picture

Öt gólon tartották a címvédő amerikaiakat női pólósaink, mégis kikaptak tőlük

Videó forrása: Eurosport

Európa-bajnokság, vb, olimpia és egy klubváltás is szerepelt idén a programodban. Mondhatjuk, hogy ez volt az eddigi legsűrűbb éved vízilabdás szempontból?
A klubváltás annyira nem viselt meg, az Eb, vb kombó nyilván sok volt együtt, de már elmúlt, úgyhogy ki számolja?
Milyen a Bajnokok Ligája-címvédő Sabadellben játszani, amely talán a legerősebb klubcsapat, amelyben eddig szerepeltél, tele világklaszisokkal?
Nagyon jól érzem magam ott, elégedett vagyok a saját teljesítményemmel. Főleg azért, mert, ahogy mondtad, topjátékosok vízilabdáznak ott, és így is ki tudok tűnni.
Más feladatköreim is vannak, nem csak kapáson játszom. Sokat kell bekkelnem és 2-esben játszanom. Nagyon jó, hogy a kreativitásunkat és az egyéni értékeinket, individualitásunkat ki tudjuk élni, ezt nagyon élvezem.
Kapásoldali játékosként hazudik az, aki azt mondja, hogy szeret bekkelni, mert a 4-es, 5-ös pozícióban támadó játékosok vannak. De ebben is megtalálom a kreativitásom. A bekk poszt bizalmi játék a többiekkel, szerencsés vagyok, hogy ilyen csapattársaim vannak, és ilyen klubnál lehetek.
Ezt ők is elmondhatják magukról, csak velük még nem beszéltünk.
(Mosolyog – T.M.). Elégedettek velem, az edzőnek említettem, hogy akár öt évet is el tudnék ott játszani, mire azt válaszolta, hogy hozza a szerződést. A viccet félretéve nekem szükségem van Spanyolországra ahhoz, hogy ide, a válogatottba el tudjak jönni.
Párizsban úgy nyilatkoztál, hogy olimpiai éremmel szeretnéd befejezni a pályafutásodat, így célba veszed Los Angelest is négy év múlva. Ezek az új impulzusok a Sabadellben, és az új éra a válogatottnál segítenek ezen az úton?
Segít az is, hogy Sanyi (Cseh Sándor, a válogatott szövetségi kapitánya – T.M.) is más megközelítéssel tart más edzéseket, mint amit eddig csináltunk. Nekem szükségem van a változatosságra az agyam frissessége érdekében. Nyilván azért, mert már rengeteg edzést és felkészülést végigcsináltam.
Nem tudom, hogy ott leszek-e Los Angelesben, lehet, hogy valaki kinövi magát, és jobb lesz, mint én, és ezt el kell tudnom majd fogadni. Magamnak csak azt tűztem ki, hogy amíg magas színvonalon tudok játszani, addig élvezni is szeretném. Úgy gondolom, hogy amíg tudok segíteni, itt leszek. Az majd elválik, hogy ez meddig tart.
picture

Spanyolország nyerte a női vízilabdatornát a párizsi olimpián

Videó forrása: Eurosport



Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés