A kétszeres olimpiai bajnok Branislav Mitrović edzőként is Magyarországon képzeli el a jövőjét

A Vasas játékoskerete gyengült a nyáron, a szakmai stábja viszont erősödött.

2010 és 2023 között a Debrecen, Ferencváros, az Eger, az OSC és a Vasas kapuját védte, majd a francia EN Tourcoing lett az utolsó egyesülete, a szezon végén visszavonult, és a Vasas utánpótlásedzője, illetve az OB I-es csapat edző tagja lett Branislav Mitrović.

Kétszeres olimpiai bajnokként, vb-aranyérmesként, négyszeres Eb-nyertesként és kétszeres Eurokupa-győztesként (a Partizannal és a Vasassal) nagy örökséget hagyott maga után, posztján hosszú éveken át a világ legjobbja volt.

Nem lett viszont tagja a Párizsban zsinórban harmadszor is olimpiát nyerő szerb válogatottnak. A Vasas-Eger bajnoki után erről, pályafutása végéről, a szerbek harmadik aranyáról, korábbi csapattársairól, Dušan Mandićról, Miloš Ćukról, Nikola Dedovićról és a terveiről beszélgettünk vele.

Mióta tudtad, hogy játékoskarriered befejezése után edzőként szeretnél dolgozni, maradva a sportágban? Régóta tudtam, hogy szeretnék maradni a vízilabdában, a tudásomat, az összeszedett tapasztalatomat átadni. Szerbiában végeztem el a Testnevelési Egyetemet, de akkor még nyilván nem tudtam, hogyan alakul a jövőm.

Hiszen nem csak rajtad múlik, hol lehetsz edző.Igen, nagyon sok dologtól függ. Ott kezdődik az egész, hogy amikor eljöttem a Vasastól 2023 nyarán, megbeszéltük, hogy miután egy évet Franciaországban védek - ahová azért szerződtem, hogy ott lehessek a párizsi olimpián -, befejezem a pályafutásomat, és jövök vissza a klubhoz. És így is történt. A 2011-es korosztály,a Budapest Bajnokságban induló gyerek II főedzője vagyok, közben a Vasas gyerekkorosztályának összes kapusával foglalkozom.

Sőt, az OB I-es csapat szakmai stábjában is helyet kaptál Slobodan Nikić vezetőedző mellett, akivel Rióban együtt nyertetek olimpiát még játékosként.Nagyon örülök, hogy Boban megkért, segítsem a felnőtt csapat munkáját. Amikor van szabadidőm, jövök az edzésekre, meccsekre. Azért is jó ez a lehetőség, mert azokkal a fiatal vasasos játékosokkal, akik most bekerültek a felnőtt csapatba, többet és külön is tudok velük dolgozni. Abban a folyamatban, amikor szerda-szombat ritmusban vannak a meccsek, a csapat nem tud olyan sokat edzeni. Akik az Eger elleni meccsre nem voltak beírva, azokkal mi előző nap dolgoztunk keményen.

A Vasas jelenlegi játékosai közül együtt játszottál Bátori Bencével, Sava Ranđelovićcsal két olimpiát nyertetek csapattársként, Lévai Mártonnal pedig az OSC kapusai voltatok. Megkönnyíti az együttműködést a közös múlt? Annyival jelent könnyebbséget, hogy ők profi játékosok. Minél magasabb szinten vannak a pólósok, annál profibbak is. Mindannyiunknak nagy tapasztalata van, de megértik, hogy most az edzőjük vagyok. Amit mondok, azt le kell úszni, vagy meg kell csinálni, semmi gond nincs ezzel. Az, hogy ismerjük egymást, nekem azért előny, mert nagyjából tudom, mit és hogyan csinálnak. Ha kicsit fáradtabbak, akkor jobban tudom kezelni a helyzetet. A lényeg, hogy minél jobb formába hozzuk őket a legfontosabb meccsekre.

Térjünk vissza kicsit az utolsó játékosévedre, amely során a francia Tourcoing csapatában védtél. Ahogy említetted, azért, hogy ott lehess a párizsi olimpián, ahová viszont nem utazhattál, mert nem kerültél be a keretbe. Hogyan élted meg a történteket? Az volt tervem, hogy a párizsi olimpiával zárom le a pályafutásomat. De ez nyilván nem rajtam múlott. Attól is függött, hogy a szövetségi kapitány mit szeretne. A fukuokai világbajnokság után azt éreztem, hogy már nem vagyok ezen a szinten, és ez már nem nekem való. Uroš Stevanović azt mondta, hogy mégis menjek a válogatottba. A dohai vb után viszont úgy döntött, hogy nem kellek neki. Nekem ezzel az egésszel nincs semmi bajom. Csak annyi, hogy egy 39 éves, kétszeres olimpiai bajnok szerb kapussal kapcsolatos döntést nem három hónappal az olimpia előttig húzza az edző. Ilyen az élet, kudarcok és sikerek is vannak benne. Nekem az a fontos, hogy minden helyzetbe tisztán megyek bele, és ugyanolyan ember próbálok maradni, plusz mindent beleteszek, 100%-osan. Miután befejeződött a francia bajnokság, visszatértem a Vasashoz, és elkezdtem dolgozni.

Így, hogy szerb válogatott zsinórban harmadszorra is olimpia bajnok lett, de neked már volt két aranyérmed, kevésbé voltál csalódott az eredmény láttán? Soha nem egyszerű. Magammal én is harcoltam ebben a kérdésben. De ha megnézzük a párizsi olimpiát megnyerő szerb csapat névsorát, nagyon jó barátaimat találjuk benne. Miloš Ćuk, Nikola Dedović, Dušan Mandić, Sava Ranđelović – velük mind nagyon jóban vagyok. Kinek másnak szurkolhattam volna, mint a saját barátaimnak? Ebből a szempontból nagyon boldog voltam, hogy nyertek. Ahogy nekik is mondtam, ez most az övék. Eddig árnyékban voltak, de most eljött az ő pillanatuk. A nagy szerb válogatott - amelynek én is tagja voltam - játékosai közül már többen nem szerepeltek a csapatban, újak jöttek, és felértek a csúcsra. Jó, hogy ez történt. Én is azt mondtam magamnak, hogy "oké, már nem az vagyok, aki voltam, új élet jön". Azért is örülök, mert így az átmenet játékosból edzővé felgyorsult.

Milyen volt úgy nézni a szerb válogatott párizsi szereplését, hogy a két kapus, Radoslav Filipović és Vladimir Mišović finoman fogalmazva nem tartozott a csapat legjobbjai közé, legalábbis az első héten?Úgy vagyok ezzel az egésszel, hogy a szerb válogatott az olimpia csoportkörében olyan képet festett magáról, mint amilyet az előző két évben. Ugyanolyan volt, mint amikor még én is ott voltam. A védekezés gyengén működött, a kapusok nem kapták meg a megfelelő segítséget az ellenfél lövéseinél, és maguk a kapusok sem találták meg a jó formájukat. Összevissza ment az egész. De utána a görögök elleni negyeddöntő már jól sikerült, a válogatott összeszedte magát, nagyon jól játszott, utána már a kapusok is jól védtek. Minden úgy történt, ahogy kellett.

Egy szerb játékost kiemelnék, mert Dušan Mandić elképesztő teljesítményt nyújtott a Bajnokok Ligáját is nyerő Ferencvárosban, aztán az olimpián is, MVP lett mindkét fronton. Mi a véleményed az ő játékáról?Sokat nyilatkozott arról, mennyire nehezen viselte, ami vele történt a Novi Beogradnál. De ha az nem történik meg, nagy kérdés, hogy úgy alakult volna-e minden azóta, ahogy. A Fradiban bővült a játéka, nem csak támadásban, hanem védekezésben is. A BL Final Four legjobb játékosa lett, majd úgy játszott az olimpián is, ahogy. Mondtam neki is, hogy mindennek van oka az életben. Nagyon örülök, hogy jó formába vitte el a belgrádi sztori.Mellette kiemelném Ćukot és Dedovićot is. Ők ketten fordították meg a szerb válogatott olimpiai szereplését. Ćuk a tapasztalatával, komolyságával, azzal, hogy milyen jól ismeri a vízilabdát, vitte a hátán a válogatottat. Plusz Dedović olyan szépen játszott, annyira szépen használta ki a helyzeteit, hogy ő lett a cseresznye a habon. Nélkülük nem jutott volna ilyen szintre a szerb csapat. Mandić hozta, amit lehetett várni tőle, de ez a két játékos jelentette a különbséget, amire viszont nem sokan számítottak.

Saját magukhoz képest jobban játszottak.Igen, ahhoz képest, ahogy az elmúlt években vízilabdáztak. De ők nyilván azért is lettek kétszeres olimpiai bajnokok, mert tudják hozni ez a szintet. Benne van a zsebükben. Az a kérdés, hogy mikor húzzák ki onnan, Párizsban az utolsó öt napban megtették.

Régóta élsz Magyarországon, 13 szezonon át védtél az OB I-ben. Itt élsz a családoddal Budapesten, előfordult, hogy összefutottunk a Fehérvári úti piacon, vagy Vasas-meccs után a villamosmegállóban. Ebben az országban tervezed hosszú távon az edzői karriered?Persze. Először is örülök annak, hogy itt tudok lenni Magyarországon, és hogy itt kezdhettem meg az edzősködést. Eljött az az időszak, amikor nem az a kérdés, hogy mit kapok a vízilabdától, hanem az, hogy mit tudok adni a sportágnak. Ha megnézzük, az összes sikert innen, Magyarországról értem el. Most jön az, hogy mit tudok visszaadni én a vízilabdának.