Ki lesz a nevető első? A Vasas bele tud-e szólni az aranycsatába?

Már két forduló lement a magyar férfi vízilabda OB I 2021/2022-es szezonjából. Kicsit megkésve - szabadság, halaszthatatlan olvasási igényünk részleges kielégítése jobbnál jobb szépirodalmi kötetekkel -, de idén is jelentkezünk szokásos bajnoki előzetesünkkel, illetve esélylatolgatással. Ráadásul ezen a héten a Magyar Kupa miatt nem lesznek meccsek az OB I-ben, így ez az időpont alkalmas arra, hogy kicsit közelebbről megnézzük a csapatokat.
Az élcsapatok száma nem változott, de az egymás közötti sorrendben várható elmozdulás. Az előző évadban a három legerősebb klub osztozott a dobogós helyeken, és közülük kettő alaposan átalakult a nyáron, a nevető harmadik akár be is futhat az idény végén a pole pozícióba. Elsősorban velük, illetve az első öt helyre várt csapattal foglalkozunk most részletesebben.
Tokyo 2020
Idegállapotba lehet kerülni a japánok stílusától, de csak legyűrték őket férfi pólósaink
27/07/2021 13:00
A címvédő Szolnoktól klasszisok távoztak: visszavonult az aktív játéktól a világbajnok, vb-aranyérmes, utolsó fellépésén olimpiai bronzérmet szerző Nagy Viktor, aki Tokióban megmutatta, milyen klasszist is képviselt. A Fraditól a visszavonulásra készülő Gárdonyi András érkezett a helyére, Bányai Márkkal párban valószínűleg ketten osztoznak majd a terhek megosztásában.
Filip Filipovic, Dusko Pijetlovic és Radomir Drasovic személyében mindhárom pazar szerb légiósa elhagyta a Dózsát, így kijelenthető, hogy egyértelműen gyengült a játékoskeret. Érkezett a holland válogatott centere, a 23 éves Bilal Gbadamassi, akiről jókat lehetett hallani, a 18 esztendős Pető Attila a KSI-ből, a Jadrantól az 1997-es születésű horvát Ivan Zovic, és honfitársa, Kristijan Milakovic.
Adott egy erős magyar mag (Angyal Dániel, Jansik Dávid, Konarik Ákos, Kovács Gergő, Nagy Ádám, Szeghalmi Zsombor), Zivko Gocicnak melléjük kell beépítenie az újakat. Mindenképpen a dobogóra várható a Dózsa.

Nagy Ádám nagyszerű évet produkált a Szolnokban - Fotó: Madar Dávid/OSC

Fotó: facebook

Az ezüstérmes OSC viszont feljebb léphet eggyel. Az elképesztően jó munkát végző Varga Dániel együttese az akkori címvédő FTC-t kiejtve jutott a bajnoki fináléba, ahol az Eurokupa-döntőhöz hasonlóan jobb volt nála a Szolnok, de a csak magyar pólósokkal játszó újbudaiak szereplése így is bravúrosnak mondható.
Náluk ráadásul minimális átalakulás történt, a csapatkapitány, Erdélyi Balázs a Vasashoz szerződött, Tóth Kristófnak pedig egészségügyi okokból vissza kellett vonulnia. A helyükre az UVSE-ből erősítettek a XI. kerületiek, az előző OB I majdnem-gólkirálya, a 18 éves Vigvári Vince és Aranyi Máté érkezett.
A csapat stabilitását jelentő gerinc együtt maradt, az egyaránt remek évet produkáló Lévai Márton, Hárai Balázs, Manhercz Krisztián, Salamon Ferenc, Burián Gergely alkotta tengely lehet a sikerek alapja. Manhercz szintet lépett Tokióban, a vele, Salamonnal és Vigvárival alkotott kapásoldal a mezőny egyik legjobb balszéle lehet.

Burián Gergely bejátszhatja magát a válogatottba is - Fotó: Madar Dávid/OSC

Fotó: facebook

"Az OSC jó csapat, de hangsúlyosabb, hogy inkább jól felkészített, remélem nem bántok meg ezzel senkit, ha ezt mondom." - nyilatkozta a nyáron honlapunknak Madaras Norbert, a Ferencváros szakosztály-elnöke.
Nos, kíváncsian várjuk, mit fog mondani a balkezes legenda, ha Varga Dániel bajnoki címig is vezeti esetleg ebben az évadban az OSC-t, vagy legalább ismét megelőzi az FTC-t.
A Ferencváros rég nem látott fluktuáción esett át. Olyan kulcsemberek távoztak, mint Nikola Jaksic, Nicolas Constantin-Bicari, Ioannis Fountoulis, Zalánki Gergő, valamint Mezei Tamás és Sedlmayer Tamás. Három, nem az A-liga elitjéhez tartozó légiós érkezett az orosz Daniil Merkulov, az OSC-ből ismerős Nemanja Ubovic és az olasz balkezes, Luca Dalmonte személyében.
A magyar mezőnyből a BVSC-től Szakonyi Dániel érkezett Vogel Soma mellé, mögé a kapuba, a szédületes adottságokkal rendelkező bekk, Molnár Erik az UVSE-től, a center Gábor Lőrinc pedig a KSI-től szerződött a zöld-fehérekhez.
A Vogel, Jansik Szilárd, Pohl Zoltán, Varga Dénes, Vigvári Vendel, Vámos Márton, Német Toni alkotta hetes továbbra is Varga Zsolt rendelkezésére áll, de a játékoskeret egyértelműen gyengébb, mint az elmúlt három évben. Ez a csapat várhatóan nem tud minden fronton az első helyért harcolni, a brutális Bajnokok Ligája-sorsolás is ezt mutatja.

Az OSC tavaly egy hajszállal jobb volt a Fradinál - Fotó: Madar Dávid/OSC

Fotó: facebook

E hármashoz várhatóan ismét a BVSC és az alaposan megerősített Vasas lesz a legközelebb. Kemény Kristóf negyedik helyezett csapata nagyon jól szerepelt a mögöttünk hagyott szezonban, és továbbra is látványos játék várható tőlük. Szakonyi és a Honvédhoz igazoló Sugár Péter helyére a válogatott Kardos Gergely, és az FTC ificsapatával bajnok Szabó II Bence jött a Szőnyi útiakhoz. Könnyen lehet, hogy stabilitásukkal idén is megelőzik a Vasast.
Azt a Vasast, amelyet tavaly után idén is alaposan felpumpáltak. Erdélyi, Mezei, Sedlmayer, Simon Roland, Zerinváry Lóránd és Mizsei Márton révén hat új játékos igazolt Vad Lajos gárdájába a nyáron. A csapat magja együtt maradt, továbbra is a piros-kékeknél játszik az immár kétszeres olimpiai bajnok Branislav Mitrovic és Sava Randjelovic, ahogy Drasko Brguljan, Bátori Bence, Bedő Krisztián, Vadovics Viktor és Szatmári Kristóf is.
Takács Bálint visszavonult, távozott Bóbis Botond, Csoma Kristóf, Korbács Gábor, Pardi Bende, Sélley-Rauscher Domonkos és Simon Henrik is. Az egy szem Korom Dániel kivételével nem maradt senki más, aki már két éve is a Vasas OB I-es csapatának tagja volt, két nyár alatt szinte teljesen kicserélődött a játékoskeret.

A Vasas idén a dobogóra tör - Fotó: Lénárt Márton/Egri Vízilabda Klub

Fotó: facebook

Itt kell egy újabb vonalat húznunk.
A Honvéd olyan, régóta náluk játszókra nem tartott igényt, mint Illés Sándor és Simon Roland, maradt viszont Decker Ádám és Hosnyánszky Norbert, jött Simon Henrik és Sugár Péter. Az Eger lehet a második legjobb vidéki klub a Szolnok után.
Érdekes lesz figyelni, Vincze Balázs milyen UVSE-t rakott össze a második szezonjában úgy, hogy öt kulcsemberre sem számíthat már: Vigvári Vince, Aranyi Máté, Molnár Erik, Kardos Alexander és Szieben László is elhagyta a lila-sárgákat. A klub a saját utánpótlása mellett máshonnan is fiatalokat szerződtetett, visszatért Korbács Gábor, a KSI-től érkezett Csapó Ádám, Szombathelyről pedig Ekler Zsombor, aki már a nyáron letette a névjegyét ifi szinten.

Eljött az OSC ideje? - Fotó: Madar Dávid/OSC

Fotó: facebook

Ki kell még emelnünk a Szegedet, amely nagyon jól igazolt. Többek között a Ferencvárostól megszerezték az U20-as világbajnokságon negyedik helyet elérő magyar válogatott ígéretes kapusát, Gyapjas Brendont, a Vasastól Bóbis Botondot és az UVSE-től Kardos Alexandert.
Az OB I-es mezőny létszáma csökkent, az eddigi 16 helyett - jó döntés után - csak 14 klub tagja a mezőnynek. A jövő májusi világbajnokság miatt bő egy hónapra leáll a bajnokság, a rájátszással csak júniusban folytatódnak az élvonalbeli küzdelmek, brutális terhelés vár a játékosokra, főleg a válogatottakra.
A tavaly látott, fiatal KSI hiányozni fog ebből az az OB I-ből, de így is biztos feltűnik majd több tehetség más egyesületeknél.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Tokyo 2020
A BL-sorozattá alakuló olimpiát vereséggel kezdték férfi pólósaink
25/07/2021 05:40
Tokyo 2020
Grabowskinak Pokiót már sikerült, Varga Dénesék most Tokiót hódítanák meg
23/07/2021 16:37