Angyal Dániellel értékeltük a magyar vízilabda-válogatott Világliga-döntős szereplését.
Egy vereséggel és két győzelemmel zárta szereplését a magyar férfi vízilabda-válogatott a Világliga európai döntőjén. Mivel már a negyeddöntőben kikapott a spanyoloktól, nem jutott a júliusi Szuperdöntőbe.
Ahogy azt e sorok írója évek óta hangsúlyozza, nálunk az eredmény messze nem a legfontosabb kérdés a csapat szereplését illetően. Sokkal fontosabb a folyamat, amin átmegy a gárda, pláne az olimpiát követő időszakban, egy világbajnoksággal és Eb-vel terhelt évben.
Világbajnokság
Öklös után jött a gyomron rúgás - hetediknél jobb nem lehet a vb-n Märcz Tamás csapata
19 ÓRÁJA
"Az olimpiák után mindig megváltozik a csapat dinamikája, hiszen mindig kiesnek játékosok. Fel kellett venni a ritmust, és ez sikerült, főleg a harmadik mérkőzésen a horvátok ellen. Az, hogy egygólos vereséget szenvedünk a spanyoloktól, benne van a pakliban. Ők változtak a legkevesebbet az olimpia óta, a csapat magja egész évben együtt játszik a Barcelonetában. Azért hibáztunk elöl és hátul is sokat, mert még nem vagyunk összeszokva. A válogatottnak ebben az összetételében még nincs stabil, kialakult játéka. Azt is látni kell, hogy a riválisok sem lettek gyengébbek.” - mondta erről a helyzetről az Eurosportnak Angyal Dániel, amikor vasárnap a hazaérkezését követően telefonon beszéltünk vele.
Arra még nem láthattunk példát, hogy egy válogatott a szövetségi kapitánya nélkül szerepeljen egy ilyen rangos versenyen, szegény Märcz Tamáson még kedden fogott ki a PCR-teszt, amelynek eredményei utána sem engedték meg neki, hogy csapata után repüljön.

Németh Zsolt kezébe került a karmesteri pálca - Fotó: Derencsényi István/MVLSZ

Fotó: From Official Website

"Furcsa helyzet, szokatlan szituáció volt. Főleg az első meccs volt érdekes ebből a szempontból, így elkezdeni egy komoly tornát, a szövetségi kapitány nélkül. De onnantól kezdve a stáb is jól megoldotta a feladatát, és helytálltak ők is. Sose tudjuk meg, mi lett volna, ha Tomi is velünk van Podgoricában." – folytatta értékelését Angyal.
Az nem újdonság, hogy Vámos Márton, Zalánki Gergő, Manhercz Krisztián, Angyal Dániel és Jansik Szilárd nélkülözhetetlen tagja a válogatottnak. Ezt sokadszorra bizonyították valamennyien Podgoricában is. Ez az ötös adja meg azt a stabilitást, ami nélkülözhetetlen a csapat stabil teljesítményéhez. Védekezésben és támadásban is fontos a jó produkciójuk. Nélkülük egész egyszerűen nincs erős magyar nemzeti együttes.
Hozzájuk jön a két kapus, kétség sem férhet hozzá, hogy Lévai Márton és Vogel Soma a két legjobb megoldás per pillanat ezen a poszton, a Világligában sem lehetett rájuk panasz, sőt.

Vogel Soma mindkét meccsén remekelt - Fotó: Derencsényi István/MVLSZ

Fotó: From Official Website

Az is sokadszorra derült ki, hogy a világ legjobb centere, Hárai Balázs mögött hatalmas az űr minőségi centerben itthon. Egy külön cikkben foglalkozunk majd a középcsatárokkal, elöljáróban annyit, hogy Mezei Tamás és Német Toni ketten együtt hoztak össze egy jó meccset a háromból, azt is előbbinek köszönhetően, a harmadikon a sorban.
Már az üdítően hatott ránk, hogy a kapásoldalon a szövetségi kapitány bátrabban kísérletezett, mint eddig valaha. Manhercz és a nem túl jó tornát maga mögött hagyó Erdélyi Balázs mellett Fekete Gergő, Konarik Ákos és Vigvári Vendel is szerepet kapott, sőt, a horvátok ellen Manó hiányában ők alkották a baloldalt.
Szégyent egyikük sem vallott, mindegyikőjüktől láthattunk remek megoldásokat, de azt is, hogy még nem lehet nagyobb terheket rájuk bízni egyszerre. Fiatalok és ezen a szinten még rutintalanok, hogy 20-21 évesen túl sokat várjunk tőlük, hiba lenne. Bár egyikőjüket így is bevetnénk a hazai rendezésű világbajnokságon, a spliti Eb-n pedig kettőt is közülük. Ja, és még a most pihenőt kapó, örökifjú Varga Dénes is ott van ezen a poszton.
"Örülök, hogy jönnek fel a fiatalok. Tudnak jól teljesítménnyel előrukkolni, ez bennük van. Keresik a helyüket, a szerepüket még a csapatban, ezért hullámzó a teljesítményük. Mindhármukban benne van, hogy tudnak extrát nyújtani, ez pedig jó dolog. Ha megakad a szekér, tudnak rajta lökni. Kívánom nekik, hogy így dolgozzanak tovább!” – nyilatkozta nekünk a huszonéves csapattársairól Angyal Dani.

Burián Gergő megszolgálta a 8-as sapkát - Fotó: Derencsényi István/MVLSZ

Fotó: From Official Website

Az egyik legkellemesebb meglepetést a három gólerős balkezes alkotta felállás okozta. Vámos és Zalánki mellett ugyanis végre helyet kapott Burián Gergő is, aki az egyik legmasszívabb játékot mutatta Podgoricában. A görögök feletti siker során ráadásul 8-as sapkában hintett három gólt az OSC játékosa. Ha minden igaz, Benedek Tibor óta nem hordta egy balkezes (jobbszélső) sem ezt a sapkát a magyar nemzeti együttesben. Burián Geri bizonyított, kérdés, ez elég lesz-e ahhoz, hogy a vb-n vagy az Eb-n is szerepet kapjon.
Manhercz a saját Facebook-oldalán így kommentálta ezt a triót: "S hát úgy néz ki, a három balkezes jól áll a magyar válogatottnak!”
"A formajavulásunk érezhető volt belülről is. Felvettük a fordulatszámot. De azon, hogy így alakult, végül is nincs mit csodálkozni. Két és fél napot készültünk erre a három podgoricai meccsre, várható volt, hogy a végére lendülhetünk bele igazán. Nagyon hasznosnak értékelem a fejlődésünk szempontjából ezt a három mérkőzést. Kicsit sajnálom, hogy nem lett szorosabb a horvátokkal vívott parti." – véli Angyal.
A bő keretből hiányoltuk viszont Csacsovszky Erik szerepeltetését a tornán, az OSC-ben bő egy éve kiválóan teljesít, az egyik, ha nem a legjobb 2-es poszton a jobbkezesek közül a mai magyar mezőnyben. Vele tovább bővülhetne a taktikai repertoár, mivel kiválthat, tehermentesíthet egy addig pihenő balkezest, irányító készsége is jól jönne - láthattuk, Manhercznek ez a tulajdonsága mennyire hiányzott az utolsó meccsen, Vámos mozgatott helyette -, és még bekkelni is tud.

Vámos Márton Podgoricában is vezére volt a válogatottnak - Fotó: Derencsényi István/MVLSZ

Fotó: From Official Website

A saját hiányérzetünkről a fentebb már említett külön cikkben számolunk majd be. Addig jöjjenek zárásul Angyal Dani szavai arról, hogy őt mit hiányolt Podgoricában.
"Jobb lett volna, ha az első meccset megnyerjük a spanyolok ellen, és akkor két, még erősebb riválissal játszhattunk volna. Ebből a nyolcasból a francia és montenegrói válogatott tűnt a két leggyengébbnek. Mivel pont egymás ellen játszották a negyeddöntőjüket, az egyikük bekerült a legjobb négy közé. Az biztos, hogy Montenegró előrelépett a velük vívott idei két Világliga-selejtező óta. A saját szempontunkból nézve sose jó az 5. hely, mindig nyerni szeretnénk. Mégis pozitívan értékelem ezt a három napot.”

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Világbajnokság
"Ez csalódás" - a sokat hibázó férfi pólósok elveszítették az olaszokkal vívott vb-negyeddöntőt
30/06/2022 04:46
Világbajnokság
Manherczék sok gólt szerezve és benyelve nyerték harmadik vb-meccsüket, még csak most jön a java
26/06/2022 05:07