Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

A BL-t győzelemmel kezdő OSC jó flow-ban van két válogatott játékosa szerint is

Takács Márton

Publikálva 28/10/2021 - 12:43 GMT+2

Az OSC Újbuda férfi vízilabdacsapata győzelemmel kezdte meg szereplését a Bajnokok Ligája főtábláján, Varga Dániel együttese 14-8-a nyert a Steaua Bukarest ellen. A mérkőzés után a hazaiaktól két válogatott pólós, Lévai Márton és Salamon Ferenc nyilatkozott honlapunknak.

Lévai Márton válogatott formában véd továbbra is - Fotó: OSC/Varga Jennifer

Fotó: facebook

A BL nyolcas döntőjébe vágyik idén az OSC.

Érvényesítette a papírformát az OSC, egy pillanatig sem forgott veszélyben a hazaiak győzelme. A XI. kerületiek több őszi meccsét látva egyértelmű, hogy többen már most remek formában vannak. Burián Gergő és Lévai Márton kiemelkedően teljesít, válogatott szintű produkciót nyújtanak mindketten.
Manhercz Krisztián valódi vezére a csapatnak, rengeteg mezőnymunkát végez a góljai mellett, Salamon Ferenc ugyanez a kategória, aki labdaszerzésekben is jeleskedett szerdán. Hárai Balázs folytatja markáns centermunkáját, Vigvári Vince pedig 18 évesen már most fontos tagja az OSC-nek, bár saját bevallása szerint néha még sok neki a BL, szórja a triplákat, ráadásul minőségi, látványos gólokkal jelentkezik.
Sok szót nem is érdemes nekünk vesztegetni a szerdai sikeres rajtra, inkább beszéljenek helyettünk a főszereplők. Még annyit, hogy először láttunk olyat, hogy a játékvezetők azért állítottak ki egy játékost, mert az a repülő cserénél szerintük nem pacsizott azzal a pólóssal, akinek a helyére beállt. Dala Döme volt az áldozat.
A 29 éves Lévai Márton per pillanat a legjobb formában védő magyar kapusnak tűnik, aki a válogatottban is sok lehetőséget fog kapni bizonyára. Először arról érdeklődtünk nála, hogy milyen volt kezdésnek a Steaua elleni mérkőzés.
"Kicsit felhozó meccs jellege volt, kevésbé ismertük a Steauát ahhoz képest, amennyi meccset ők láthattak rólunk. Új edzőjük van, a tavalyihoz képest a csapat fele kicserélődött. Nagyon hajtottak, nagyon mentek, összességében elégedett vagyok a végeredménnnyel. Kapus vagyok, egy-két kapott gólra vagyok csak finnyás, de ettől függetlenül jó, magas szintű alapjátékkal simán hoztuk a meccset."
picture

Lévai a kapuból irányítja a védelmet - Fotó: Varga Jennifer/OSC

Fotó: facebook

Óriási meccsdömpingben van az FTC-hez hasonlóan az OSC is. Háromnaponta várnak meccsek a csapatra. Ebben a helyzetben vajon mennyire lehet előre gondolkodni, vagy inkább mindig csak a következő meccs van fókuszban?
"Lényegében már ott tartunk, hogy a mérkőzések tartanak minket edzésben. Ezt követően szombaton a BVSC ellen játszunk Magyar Kupa-negyeddöntőt idegenben, valószínűleg nagyon nehéz meccs lesz. Utána jövő héten két bajnoki vár ránk, aztán utazunk külföldre. Tényleg nagyon hajtós és sűrű a programunk. Úgy gondolom, hogy egy jó alapozáson vagyunk túl, jó flow-ban van a csapat, ezt kell megtartani, esetleg ha van benne hullámvölgy, akkor minél előbb túllendülni rajta. A következő feladatra koncentrálunk, ami most a BVSC elleni kupameccs."
A csillagok állása szerint ebben a szezonban összejöhet az OSC első nyolcas döntős szereplése a Bajnokok Ligájában. Lévai Marci azért még óvatosságra int ezzel kapcsolatban.
"Ennyire nem akarnék még előreszaladni. Nehéz megmondani, mi lesz. Most jó formában van a csapat, de mi van, ha lesz egy kis megingás – ne legyen! Jól fel vagyunk készítve Dani, Zoli (Varga Dániel és Kósz Zoltán - a szerk.) és a stáb által, fejben is jó állapotban vagyunk. Ebben meg az elvégzett munkában bízni kell és folyamatosan fejlődni, meccsről meccsre lépni előre."
picture

Védés előtt - Fotó: Varga Jennifer/OSC

Fotó: facebook

A 32 esztendős Salamon Ferenc ott folytatta, ahol az előző, élete talán legjobb idényében abbahagyta. A sikeres rajtnak ő is nyilván örül, a Steaua elleni sikert rögtön kontextusba is ágyazta.
"Talán most kedvezett nekünk a sorsolás, hogy a bukaresti csapat elleni kezdhettük meg a BL-csoportkört, ráadásul itthon. Átestünk a tűzkeresztségen, sokaknak ez volt az első komolyabb Bajnokok Ligája-meccsük a csapatban. Jót tett mindenkinek, hogy túl vagyunk rajta. A Szolnokkal vívott párharc első mérkőzése után olyan állapotba kerültünk tudat alatt, úgy érezhettük, hogy megvan. Ebből most kell fölépítenünk magunkat, a játékunk megvan hozzá, de azért bele kell rázódnunk, ehhez pont erre volt jó ez a meccs. Úgy látom, megúsztuk sérülés nélkül, dolgozunk tovább."
picture

Salamon Ferenc - Fotó: Varga Jennifer/OSC

Fotó: facebook

Ő már sok, ehhez hasonló évadon van túl, de az ilyen komoly meccsdömpingek mindig nehéz periódust jelentenek egy csapat számára.
"Komoly hetek várnak ránk idén, amikor topcsapatokkal játszunk: Recco, Fradi, Vasas, Szolnok. Fel kell kötni a gatyát, de ezért kezdtünk el nyáron korán dolgozni. Úgy látom, mindenki élvezi, nyilván lesznek majd holtpontok, hullámvölgyek, amiken túl kell lendülni. Várjuk a meccseket, főleg, hogy sok hazai lesz köztük."
És hogy Salamon Feri szerint meglesz-e a Final Eight? Ő is bölcsen és megfontoltan nyilatkozott erről.
"Papíron tényleg ez a könnyebbik csoport, de ennek megvan a hátulütője is. Nem szabad belealudnunk, csinálni kell a dolgunkat, és akkor el fogjuk érni a Final Eightet, amiért dolgozunk. De nagyon nehéz lesz. Idegenben ez a Bukarest is nagyon masszív ellenfél lesz. Ott van még a két német csapat, a Marseille és a Dubrovnik is, nehéz lesz tőlük pontokat elhozni. Az esélyünk megvan a nyolcas döntőre."
picture

Salamon védekezésben is fontos szerepet tölt be - Fotó: Varga Jennifer/OSC

Fotó: facebook


Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés