20 éve nyertek Eb-t Sevillában Kásás Tamásék

"Én úgy gondolom, hogy megnyerhetjük - mondta Kemény fiainak, immáron a sevillai szálloda kertjének zöld füvén ülve, az Európa-bajnokság előestéjén. Ez azért ritkaságszámba ment. Korábban az volt a divat, hogy csak semmi felesleges teher a nyakakba, senki se beszéljen arról, mi vagyunk az esélyesek. Csak finoman: egyike vagyunk azoknak, akik esetleg, ha Isten is úgy akarja..." - olvasható a sportág bibliájában, az Aranykorban.

"A sevillai Európa-bajnokság életem egyik legfontosabb eseménye volt. Nemcsak akkor éreztem így, hanem még ma is így gondolom. Mindannyian felfokozott izgalommal vártuk a tornát, hiszen néhány hónap közös munka után máris bronzérmet szereztünk a Világkupán, éreztük, hogy jó csapat vagyunk: az idősebb játékosok jól terelgettek minket, sosem éreztették velünk a fölényüket, bár azért megvolt köztünk az egy lépés távolság. Nagyon tiszteltük őket, de olykor vevők voltak a poénkodásra, a hülyéskedésre is. Bár én voltam a csapat legfiatalabb tagja, nem tartott senki zöldfülűnek - amúgy szerintem nem is viselkedtem úgy. Németh Zsolt, Kósz Zoltán, Tóth Frank és Vincze Balázs képviselte a rutint a csapatban. Jól kijöttünk egymással....Egy dolog nagyon meglepett bennünket, fiatalokat: Dénes felnőtt emberként kezelt minket. Vannak edzők, akik a 25-30 éves játékosaikkal is úgy beszélnek, mint egy zsebtolvajjal vagy egy túl eleven kisgyerekkel. Ő azonban nem, és ennek meglett a hatása már az első világversenyünkön. Az edzések alatt megvolt a szigor, de munka után lazíthattunk is. Tudta, mikor kell lila fejjel leordítania bennünket, és mikor lehetünk a 'pajtásai'. Folyamatosan váltogatott az egy lépés és a három lépés távolság között, de a legfontosabbnak mindig is azt tartotta, hogy a lehető legjobb fizikai állapotban legyünk. Tudatos játékba kezdtünk, amihez ő nagyon értett. A módszerei részét képezte, hogy egy-egy brutális hét, edzés vagy egy fontos meccs után leült velünk sörözni. Mára már legendássá váltak ezek a beszélgetések, mint például Sevillában a medence szélén, a nyugágyakon. Először el sem akartam hinni, hogy ilyen megtörténhet. De hamar világos lett: ezek az együttlétek kellettek ahhoz, hogy igazi közösséggé váljunk. Mellesleg azt is vallotta, hogy a sörben is van vitamin - nem vicc -, amire szükségünk van a fizikai megerőltetés után, ráadásul így könnyebben tudtunk elaludni. Sokáig dolgozik az emberben az adrenalin egy-egy meccs után, emiatt képtelenek voltunk pihenni, például a spanyol Eb-n, ahol eleve nagyon későn kezdődtek a mérkőzéseink."

"A csoporttalálkozókon kissé nehézkesen pólózgattunk. A kötelezőket teljesítettük (Ukrajna 13-3, Szlovákia 12-7, Hollandia 13-8), a nagyobb falatokat viszont részben tudtuk megemészteni. A horvátokkal úgy végeztünk 7-7-re, hogy az utolsó hét percben nem esett gól. A spanyolokkal úgy, hogy 5-7-ről jöttünk vissza, a végén Kiss Gergő lőtt egy olyan akciógólt a kapu elé keveredve, hogy az kimerítette a tömör gyönyör fogalmát. Azaz ezen a találkozón már derengett valami. Ettől függetlenül a sokat látottak kissé idegesen hajtották álomra a fejüket, ugyanis a másik csoport záróbuliján az olaszok üzenetértékűen feküdtek le az oroszoknak, jelezve: minket választottak partnerül a negyeddöntőre."

"Akiket tétmeccsen 1983 óta egyszer vertünk meg, ama bizonyos atlantai Vk-döntőben. Egyébként egyszer sem. Az előző négy évben hasonló fóbia ült rajtunk, mint az Athén és Peking közötti időszakban a szerbek ellen (már ha ez fóbia volt). 1993 és 1996 között elvesztettünk ellenük két Eb-döntőt, egy Világkupa-döntőt, egy kulcsfontosságú világbajnoki csoportmeccset (azon még verekedtünk is velük egy mutatósat), továbbá az olimpiai bronzcsatát. Rút sorozat. Nekik szép.Ezért kaptak ki direkt az oroszoktól.Hogy velünk játszhassanak.Amikor az első negyed végén, 0-2-nél emberelőnybe kerültek, Ratko Rudic időt kért. Úgy gondolta, 0-3-nál nekünk annyi lesz. Egyrészt nem lett 0-3, másrészt nekünk nem lett annyi.'Jó, akkor eddig tartott a jutalomjáték, most kezdjetek el vízilabdázni.'Kemény Dénes ezzel fogadta játékosait az első játékrészt követően. A harmadik negyed vége felé már 7-5 volt az eredmény ide. Többek között kiderült, nem baj, ha Molnár Tamás játszik: lőtt három olyan gólt, amilyet csak nagyon kevesen szoktak Francesco Attolicónak. Először berakott két lázmérőt neki, azaz egy lövés a bal hóna alá, egy pedig a jobb alá. Harmadjára az olasz automatikusan a bordái mellé kapta a karjait, ekkor repült el a labda a feje fölött. És ez a gárda már nem roppant meg az egyre elviselhetetlenebb bírói nyomás alatt, mint az atlantaiak az akkori bronzpartin: hat kontra itt, négy emberelőny ott, mégsem tudtak egyenlíteni az olaszok. Megvertük őket úgy, ahogy korábban ők mindig minket: egyetlen góllal.Innentől indult a fáklyásmenet. Részünkről. Az oroszokkal az egész Eb legszebb meccsét játszottuk, Fodor - igaz, véletlenül - még gólt is fejelt, hiába, könnyű az olyan ellenféllel, amelyik szintén vízilabdázni szeretne."

"Az 1997-es athéni világkupa után a nyár vége már ismét Spanyolországban találta a csapatot, amelyben a tagok többsége első felnőtt Európa-bajnokságára utazott. Az első kiemelkedő sikert a nyolc között értük el. Mi már bent voltunk a nyolcban, és megtudtuk, hogy az olaszok az oroszokkal úgy bundázták meg a csoportjuk végeredményét, hogy az olaszok kerüljenek velünk össze az egyenes kieséses szakaszban. Ezt ők kérték, tudták, hogy bénák vagyunk ellenük, ők egyfajta mumusok nekünk, és azt gondolták, ellenünk nagyobb valószínűséggel jutnak a négy közé.Tény, hogy az akkori években nem volt jó a statisztikánk az olaszok ellen, de ők meg elfelejtették, hogy ez a csapat már nem ugyanaz, amelyiket Bécsben és Atlantában sikerült sokkolniuk, meglepniük, legyőzniük. Most is nagyjából úgy kezdték, mint a Práterben. Csak most nem a homokba ugráltak, most rendes uszodában voltunk, így a műugrótoronyból vetették magukat a mélybe látványosan, tíz méterről, jó sokszor, hangosan, harsányan, könnyednek, magabiztosnak látszva. Este nagyon kemény meccset vívtunk. Én mélyen tudásom alatt játszottam, mint addig mindegyik ottani meccsen. Az olaszokat végül egy góllal, 9-8-ra vertük meg. Kiss Gergő Molnár Tamás brillírozott, három-három gólt dobtak, és bevitték a csapatot a négy közé."

"Az olaszok elleni meccsnek volt egy kis pikantériája is, legalábbis számomra mindenképp. Kicsit összeszólalkoztunk Fransesco Attolicóval, az olaszok kapusával. Próbáltam minden olasz tudásomat latba vetni, de végül csak a legklasszikusabb káromkodás hagyta el a számat, amit általában mindenki ismer... Feszült voltam, nehezen toleráltam az olaszok nagyképűségét. Taktikáztak, hogy velünk játszhassanak, ami azt jelentette, hogy lenéztek bennünket. Így aztán senki sem csodálkozhatott azon, hogy éhes oroszlánként, felbőszített harcosokként szálltunk vízbe ellenük. Én a medencében próbáltam meg minden feszültséget kiüvölteni magamból, és mivel évek múltán is sokan emlékeznek a jelenetre, az hiszem, ez sikerült is...Nagyon büszkén tekintek vissza erre a győzelemre, amely az olaszok számára a "magyar fóbia" nyitányát jelentette - már ha egyáltalán beszélhetünk náluk ilyesmiről."

"Elődöntő az oroszokkal. Lehetsz első, lehetsz negyedik. Ez azért jobb. De még nem jó. Lüktetés. Oscar-díjas koprodukció. Ők is jók, mi is azok vagyunk. 5-4. Fodor illan, keze villan. A kapus belekap. Visszavágódó labda. Telibe Rajmi fejét. Onnan pedig behullik.Ennyin múlna?A vége pazar. Lerohanásokkal 10-7. Finálézunk. Ez a dal rólunk szól. Kell, hogy szóljon. Muszáj."

"A döntő napján különös dolgok történtek a Hotel Alcorában. Kora délután a pincérek tizenhárom leharapott fejű körtét leltek azon az asztalon, amelynél korábban a magyar válogatott tagjai étkeztek.Délután hat tájban aztán nagy tumultus támadt az első emeleten, amelynek folyosóján két magas, szőke rendőr egy "Police" feliratú szalaggal körbekerített területen baljós ábrázattal szemlélődött, Előttük egy vérrel átitatott fehér lepel valami tetemféleséget takart, amely környékén különféle bűnjelek sorakoztak, természetesen megszámozva. Egy üdítőskupak, továbbá egy poroltó. A két nyomozó nyilván a kettő közötti összefüggés feltérképezésével foglalatoskodott, miközben rémült arcú szülők hajtották el a közelből kíváncsiskodó magzataikat, mások pedig hanyatt-homlok rohantak a szobájukba, telefonálni a rokonoknak: 'Képzeld, valakit meggyilkoltak a szállodánkban!'Azt csak az igazán élesszeműek vették észre, hogy a tetthelytől nem messze egy beugróban tizenhárom pólós fetreng a röhögéstől, így díjazván társaik, Kovács Zoltán és Vári Attila tökéletesen élethű produkcióját.A lepel alatt ugyanis párnák voltak, a fehér gyolcson pedig ketchup, akár a hollywoodi stúdiókban.És hogy mi történt a körtékkel?Egy woodoo-szertartás keretében ők jelképezték a jugoszláv válogatottat.Merthogy ennél a csapatnál nemigen volt divat görcsök közepette várni a finálé közeledtét."

"Döntő. Lehetsz első, lehetsz második. Nem rossz. De nincs rosszabb annál, ha második vagy. Négy éve az voltál. Két éve az voltál. Ezúttal, három negyed után, ismét ez a hely áll. Góllövő kerestetik. Szenvedő szerkezet. Semmi sem működik. Csak a védelem. 1-0 ide három perc után. 2-1 oda háromszor hetet követően. A jugoszlávok settenkednek. Mi zavartan közlekedünk. Feloldódhat-e egy ekkora görcs? Fel. Kásás lőtte az elsőt. Aztán most a másodikat. Végül övé a harmadik is. Huszonkét másodperccel a duda előtt. Nyolcról, szabad dobásból. A védő lehúzza a fejét. A labda meg besuhan.Ennyin múlna?Kemény a félpályáról nézi.A gól pillanatában megindul a kispad felé. Ben Johnson kokszolva nem száguldott ilyen gyorsan. Az öröm légiesíti az izmokat. Cserél kettőt. Egy másodperc. Elszálló szerb lövés. Többen ugranának. Ő rendfenntartóként tárja ki karjait. Még van néhány tized, a kapuskidobásig áll az óra. Ha most beesik valaki, négyméteres. Tán be is esne, ha ő nem állna ott, szilárdan. Pedig őrjönghetne. Ugrálhatna. Ölelkezhetne. Ám őrzi higgadtságát. Ilyenkor is. Megváltó dudaszó.Irány a medence. Ugrás lefelé. Indulás felfelé."

"Lusta, mint a dög.' - jellemezte sommásan Kovács István Kásás Tamást, valamikor az idény közepén. amikor arról faggattuk az UTE mesterét, ugyan miért nem ösztökéli nagyobb erőbedobásra a szőke loboncú géniuszt. 'Most mit csináljak vele? Beszélhetek neki én, az apja, a kapitány, csak annyit végez el, amennyihez kedve van.'Elgyengült lábtempó, rossz lövések, nem túl erős egyhosszok - ezek jellemezték a fejlődésben látszólag megtorpant ifjú játékát.Hanem 1997. augusztus 23-án mindent megbocsátottunk neki. Ő lőtte az elsőt. Aztán, amikor már azt hittük, sohasem szerzünk újabb gólt, a másodikat is.'A rohadt életbe, futott át az agyamon, s olyan érzések dolgoztak bennem, mintha éppen ölni akarnék: minden erőmet beleadtam a lövésbe, és amikor láttam, hogy sikerült, legszívesebben sírtam, ordítottam volna' - merengett el utóbb.De még nem volt vége, elvégre huszonkét másodperccel a vége előtt, a harmadikat is bevágta.A mindent eldöntőt.Lenyomták a víz alá, amiért szabaddobást kapott nyolc méteren. A támadóidőből volt három szekundum, amikor jobbra nézett, aztán balra, végül a hatalmas test elindult kifelé a vízből, aztán egy leírhatatlan mozdulattal, csuklóból kicsit megtekerve akkora bombát zúdított a jobb felső vinklibe, hogy Jovanovics kapus a kezét sem tudta kiemelni.'Nem játszódott le bennem semmi. Tudtam, hogy három másodperc támadóidőnk van, és valamit tenni kell, mert ha nem csinálunk semmit, megúsznak. Megfogtam a labdát, és szinte teljesen üresen bombáztam kapura. Beakadt - és elkezdődött az ünneplés."

"Az oroszokat simán vertük a döntőbe jutásért, ahol az akkor még Jugoszlávia néven induló szerbek vártak ránk. Borzalmas meccs volt. A Kemény-éra mind ez idáig legborzasztóbb meccse. A jugók antivízilabdát játszottak. Ez csúnya, unalmas, agresszív, sunyi és aljas taktika, de könnyen lehet eredményes. Mi sem tudtunk mit kezdeni ellene. A jugók azt csinálták, hogy inkább végig sem játszották a támadóidejüket, meg sem próbáltak kapura lőni, csak direkt kidobták oldalra a labdát, mert akkor a kapusnak kell érte mennie, és ők addig kényelmesen vissza tudtak úszni védekezni. Mi hiába voltunk rendkívül gyorsak, szellemesek, ezzel az antijátékkal leszereltek minket. Széttördelt, közönség-kiábrándító, nyögvenyelős, vontatott játék zajlott a medencében. Alig esett gól. A harmadik negyed végén is csak 2-1 volt az eredmény. Ráadásul nekik. Én egyszer nagy nehezen betaláltam, többieknek viszont semmi sem sikerült. A jugók vigyorogva nézték a vergődésünket, és egyre magabiztosabbak lettek. Lehettek is, mert joggal gondolhatták azt, ha három negyed alatt csak egyetlen gólt voltunk képesek összehozni ellenük, akkor az utolsóban nem fogunk tudni legalább kettőt dobni, hogy megfordítsuk az eredményt. De tévedtek.A negyedik negyed elején újra betaláltam, 2-2 lett. Végképp eldurvultak, és végképp olyasmit kezdtek el játszani, ami egyáltalán nem hasonlított a vízipólóra. Már nem volt hátra fél perc sem, amikor szabaddobást kaptam az ő kapujuk előtt, és a kőfejű szerb védő elfelejtette, hogy ezen az Eb-n lépett életbe egy szabálymódosítás, miszerint a szabaddobást nem kell kötelezően lepasszolni, hanem egyből is rá lehet lőni. Ő tehát egyáltalán nem emelte fel a kezét, hanem azt nézte, hova fogom passzolni, én viszont emlékeztem az új szabályra, és a bírói sípszó után egyből kapura dobtam. Megküldtem, ahogy csak tudtam, beleadva minden keserűségemet és dühömet, de közben élvezve, hogy pimaszul átverem a szerbeket. Nagyon beakadt! Klasszikus, a vízről védhetetlenül a felső sarokba pattanó lövés volt. Elégedett voltam. 3-2-re vezettünk, a hátralévő húsz másodpercet már csak ki kellett védekeznünk. Meglett az arany! Meglett az első felnőtt Európa-bajnoki cím. Szerintem ez volt a Kemény Dénes-féle csapat legfontosabb győzelme. Ha ott sem sikerül aranyat nyernünk, a csapat pszichés nyomás alá kerülhetett volna, bebeszélve magának azt, hogy a magyar vízilabda csak régen volt igazán sikeres, ma már a többiek jobbak. De ehelyett az történt, hogy egy emberként éreztük, hamarosan ránk köszönt az új aranykor, a magyar póló új aranykora."

20 éve az FTC-t legyőzve nyert LEN-kupát az UTE | Hosszabbítás1997 márciusában rendezték a mindezidáig utolsó olyan nemzetközi férfi vízilabda kupadöntőt, amelyben két magyar klub találkozott, 20 évvel ezelőtt a LEN-kupa fináléját a Ferencváros és az Újpest vívta. Felidéztük a két óriási meccset hozó párharcot, melyben Szabó Zoltán, a győztes UTE egyik legjobbja, 19 találatával a sorozat gólkirálya volt segítségünkre.

"A döntő. Életem első felnőttválogatott döntője, a jugoszlávok ellen. Senki nem hitte volna, hogy az egész mérkőzésen összesen öt gól születik. A magyar vízilabdázókra rendszeresen ráfogják, hogy nem törődnek a védekezéssel, csak a támadásokra építik a játékot. Kétségtelen, hogy akadt, amikor kockáztattunk egy-egy sikeresebb támadásbefejezés érdekében. De a sevillai döntő maga volt a védekezés magasiskolája megmutattuk a világnak, hogy ha kell, akkor ebben is jók vagyunk. Két gólt kaptunk attól a jugoszláv csapattól, amelyikben egy világklasszis center és egy balkezes is játszott. Bebizonyosodott, hogy a rendszer, amit Kemény Dénes elkezdett felépíteni, működik. Ugyanakkor megmaradt a vagányságunk is: mi más magyarázata lenne annak, hogy a döntőben mindhárom gólunkat Kásás Tomi szerezte? Érezte, hogy magára kell vállalnia a felelősséget. Hisz szabad kezet kaptunk, és Kása meg is csinálta, amit kellett, ezért nyerhettünk aranyérmet. Húsz év után újra Európa-bajnok lett a magyar válogatott! Akármikor gondolok vissza egy-egy nagy sikeremre - milyen jó, hogy ezt sokszor meg is tehetem -, mindig kicsit libabőrös leszek. Az első nagy tornánkon bizonyítottunk: együtt állhattam a barátaimmal a dobogó tetejére, és a Dénes miatt károgók is elhallgattak. Kell ennél több?"

Kásás Tamás, a legfiatalabb halhatatlan | HosszabbításDíszvacsora keretében avatta tagjává a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete Kásás Tamást. A háromszoros olimpiai bajnok, világ- és kétszeres Európa-bajnok pólós Faragó Tamás és Kárpáti György mellett a harmadik vízilabdázó a klubban. És a legfiatalabb a férfiak között. Már 38 évesen halhatatlan lett.