Az FTC-Vasas döntőn telt házat és vízilabdaünnepet vár Vigvári Vendel és Burián Gergő is

Szombaton rajtol a Ferencváros-Vasas férfi vízilabda bajnoki döntő – a Margitszigeten. Nem csak a Magyar Kupa fináléjának párosítása, hanem a helyszín is megismétlődik tehát. A párharc előtt két Európa-bajnoki ezüstérmes játékost, az FTC-ből Vigvári Vendelt, a Vasasból Burián Gergőt kérdeztük a várakozásaikról.

Vigvári Vendel remekelt a Barceloneta elleni BL-rangadón © FradiMédia

Fotó: Other Agency

Vigvári Vendel és Burián Gergő nyilatkozott az Eurosportnak a Ferencváros-Vasas bajnoki döntő előtt.
A Magyar Kupa után az OB I-ben is Ferencváros-Vasas döntőt rendeznek, tiszta sor, papírforma, lehet továbbhaladni.
Nem tesszük.
Az FTC a bajnokság toronymagas esélyeseként vágott neki a szezonnak, és Nyéki Balázs csapata hazai porondon eddig veretlen. A Magyar Kupát a Vasassal szemben megnyerte, és ugyanúgy a Margitszigeten lehet bajnok a Fradi, mint MK-győztes.
A BVSC viszont a mutatott játéka alapján sokáig befutónak tűnt a másik döntős helyre, de a Vasas végül az elődöntős párharc harmadik felvonását magabiztosan lerendezte, és ismét megpróbálhatja megnehezíteni a zöld-fehérek dolgát.
Az egyik fél második győzelméig tartó finálé szombaton rajtol, honlapunknak pedig a két olyan pólós nyilatkozott a két csapatból, akik tavaly is bajnoki döntőt vívtak egymással.
A világbajnok Vigvári Vendel bajnoki címet és Magyar Kupát is többször nyert már a Ferencvárossal, amellyel Bajnokok Ligája-döntőt is vívott – és remélhetőleg idén is fog.
Az idősebbik Vigvári fivért a szerdai Paks-FTC Magyar Kupa-döntő kezdete előtt nem sokkal értük el telefonon, már a helyszínről, ugyanis a teljes vízilabdacsapat kivonult szurkolni a klubtársaknak a Puskás Arénában.
A Fradi a Barceloneta elleni keddi 13-11-es győzelmével csoportelsőként jutott be a Bajnokok Ligája Final Fourba. A csapatnak és személy szerint Vigvári Vendelnek is jól ment a játék. Az FTC 8-asa négy gólt, két labdaszerzést és egy asszisztot tett be a közösbe. A meccs után közvetlenül a cikk szerzőjének még elpantomimozta azt is, hogyan maradt ki a pazar ejtése.
Először arról érdeklődtünk nála, hogyan jellemezné a partit, amelynek egyik főszereplője volt.
"Jól sikerült, főleg hogy nyertünk. Talán mondhatom, hogy én is jól játszottam. Mivel ez volt az utolsó meccsünk ebben a szezonban a Komjádiban, örülök, hogy elmondhatjuk magunkról, hogy egész évben nem kaptunk ki otthon. Személy szerint velem először fordult ez elő.
Megbeszéltük előre a csapattal, hogy fölösleges taktikáznunk a Barceloneta ellen, győzni akartunk. Pláne, hogy a Pro Recco-Novi Beograd mérkőzést csak másnap rendezték. Nagyon jó csapattal játszottunk, Unai Aguirre reakciója mutatja, hogy a Barcelonetának is milyen fontos volt ez a rangadó, nem csak úgy bedobták a gatyát a vízbe a spanyolok."
Szombaton kezdi meg a bajnoki finálét a Vasas ellen a margitszigeti Hajós uszodában, a nyitott 50-esben a Fradi. Vajon a Vasas-BVSC elődöntős párcharcból melyik csapatot várta ellenfélnek a 22 éves pólós?
"A Vasast vártam a döntőbe, ellene nehezebb meccseket játszottunk az idényben. A BVSC is jól játszott egész évben, az sem lett volna meglepetés, ha az a csapat jut tovább. Érdekes, hogy a Szolnok ellen szenvedtünk meg a legjobban a szezonban, idegenben és a Komjádiban is. Nem esik elég szó a szolnoki csapatról, pedig megérdemelné."
picture

Belépő Vigvári Vendel módra © FradiMédia

Fotó: Other Agency

Esetleg volt már téma köztük a csapatban az is, hogy veretlenül zárhatnák a bajnokságot, amennyiben két meccsen felülkerekednének a Vasason? – kérdeztük Vendelt.
"Nem téma a veretlenség köztünk. Csak szeretnénk megnyerni a döntőt, amire reális esélyünk van. A Vasas nagyon fel tudja szívni magát, lásd a BVSC-vel vívott elődöntőt, ahol magabiztos sikert aratott a harmadik meccsen. Bízom abban a sok munkában, amelyet elvégeztünk idén. Alázatosan, lépésről lépésre haladunk.”
A Hajósban lesz a finálé minden meccse, ahol magyar bajnok még nem, de Magyar Kupa-győztes már volt Vigvári Vendel, plusz az UVSE-s évek miatt is fontos lehet neki a helyszín. Az is.
"Nyertünk már ott két Magyar Kupát, tényleg közel áll a szívemhez az a hely. Jó döntésnek tartom, hogy ott lesz a döntő. A szombat délutáni két órás kezdésnél jobban örültem volna egy esti meccsnek, de bízom benne, hogy így is telt ház lesz!”
picture

Vigvári Vendel címet védene a Fradival © FradiMédia

Fotó: Other Agency

A Vasas nevelése, Burián Gergely Vigvárihoz hasonlóan bajnoki döntőt játszott tavaly is, utóbbi akkor még az OSC színeiben. Az Európa-bajnoki ezüstérmes pólós először lehetne bajnok, de ahogy a válaszaiból kiderül, a realitás talaján maradt ő és csapattársai is, tudják, hogy a Ferencváros sokkal esélyesebb náluk.
Az OB I alapszakaszának asszisztkirályát először arra kértük, összegezze a BVSC-vel vívott elődöntő tapasztalatait.
"Annak nagyon örülök, hogy hatból négyszer tudtunk nyerni a BVSC ellen a szezonban. Azért is örülök ennek, mert a BVSC-nek nagyon jó idénye volt. Magabiztosnak éreztem magunkat, nekünk összejött minden már az első meccsen. A másodikon kevésbé, nem tudom, hogy azért, mert kiengedtünk-e, kaptunk 14 gólt, ami sok. Azt a meccset sajnáltam, mert erőt nyerhettük belőle volna az első után.
Teher volt mindkét csapaton, ki-ki meccsre számítottam a harmadikon. Nem az lett, végig vezetve, nagyon jól védekezve, Lévai Marci nagyon jó védéseivel nyertünk. Minden klappolt. A három célból kettőt már végrehajtottunk, a Magyar Kupa után a bajnokságban is döntőzünk, csak az Eurokupában nem jutottunk sokáig.
A Vasas 12 éve nem volt döntős. Akkor még labdaszedő voltam a finálé utolsó meccsén. Nagy öröm számomra, hogy Vasas-nevelésűként finálét játszhatok.”
picture

Burián Gergő elszántan készül a döntőre © Vasas

Fotó: From Official Website

Ahol csak akkor lehet esélye a Vasasnak, ha 100%-ot nyújt, mondta már a következő válaszában Burián Geri.
"Szeretnénk megnehezíteni a Fradi dolgát. Sokkal erősebb kerettel játszik a címvédő, világsztárok, magyar válogatottak sorával. Felszabadultan, keményen kell pólóznunk, akkor lehet esélyünk. Ettől függetlenül is szeretnénk megverni a Ferencvárost, de kimondhatjuk, hogy nekünk már a BVSC ellen párharc is döntőnek számított.
Innentől teher nélkül szerepelhetünk. A Ferencváros is nagy menetelésben van, szeretnénk kihasználni a hibáikat. Tiszta szívből, 100%-osan játszva lehet esélye a Vasasnak.”
A Komjádi a Ferencváros mellett a Vasasnak is hazai pálya, így a Hajós nyitott medencéje semleges helyszínnek számít majd a döntőben. Burián Gergely is örül a Margitszigetnek, azért van egy DE is a mondandójában.
"Ha jó idő lesz, többen beférnek a lelátóra. Bár a Komjádi hangulatát is nagyon szeretem, hiszen ott nőttem fel. A Fradi is jó hangulatot teremtett ott a BL-ben. De azért picit azért sajnálom a helyszínváltozást, mert döntőket játszottam már a Komiban. Mondjuk a Hajósban is. Napsütést, jó hangulatot, sok nézőt várok. Vízilabdaünnepet lehet varázsolni a Margitszigeten.”
a bajnoki döntő menetrendje1. mérkőzés: május 18., szombat 14:05, Margitsziget: FTC-Vasas2. mérkőzés: május 21., kedd 18:15, Margitsziget: Vasas-FTC3. mérkőzés: május 24., péntek 18:05 (ha szükséges), Margitsziget: FTC-Vasas
picture

Burián Gergő blokkol, egyben játékra is jelentkezik © Vasas

Fotó: From Official Website

Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés