Szilágyi Áron lenne minden idők legnagyobb magyar sportolója?

Szerencsére csak Magyarországon belül vannak, akik miatt el lehet azon tanakodni, hogy Szilágyi-e a legnagyobb vívó valaha. Két szintén kardvívó, Gerevich Aladár hétszeres olimpiai bajnok, míg a tíz évvel később született Kárpáti Rudolf hatszoros. Ugyanők, főleg a legeredményesebb magyar olimpikonként Gerevich, elég gyorsan szóba szoktak akkor is jönni, ha a legnagyobb magyar sportolót keressük.

De a vívás mindenek előtt egyéni sportág. Gerevich egyet nyert egyéniben, Kárpáti kettőt. Az, hogy magyar kardozók évtizedeken át verhetetlenek voltak az olimpiákon (1908-tól 1964-ig egyetlen vereség csapatban és teljes tarolás egyéniben) sokban nekik köszönhető. Nem is az olimpiákon tettek érte a legtöbbet, hanem év közben a jelenlétükkel, hogy az akkori közegből olyan csapatot lehessen kiállítani, ami akár az ő hiányukat, vagy gyenge szereplésüket is elbírta volna.

Birodalomépítés, hegemóniateremtés ez, de magán az olimpián csapatban már hatfelé oszlott a felelősség, és egyéniben is más úgy vívni, hogy a saját vereséged esetén is jó eséllyel magyar arany lesz.

Víváson belül az olasz tőrözőnő, Valentina Vezzali, országon és rokonsportágakon belül Papp László ötlik még mindenképp fel. Két zsinórban háromszoros egyéni olimpiai bajnok.

Vezzalival, az egyetlen korábban triplázó vívóval összevetve Áron javára az írható, hogy a női tőr lassabban csordogál, mint a leggyorsabb olimpiai számok egyike, a férfi kard. Vezzali három aranyába itt-ott belefért egy tíz másodperces taktikai, figyelmi vagy önfegyelmi tévelygés, ott ez csak egy-két tust jelent. Áron esetében egy fél asszót, nagyjából az egész olimpiát jelentette volna. A boksz épp ilyen kíméletlen, de ott az olimpiai arany inkább az előszobája csak valaminek, a profi szerződéseknek.

Továbbá mind Papp Laci, mind Vezzali aranykorba születtek. Papp Laci Európa-bajnokok, érmesek sorával készülhetett, súlycsoportokkal feljebbről is, lejjebbről is. Valentina Vezzali sosem állt olimpiai dobogón egyedüli olaszként. Ezzel szemben Szilágyi Áronon kívül nem nyert magyar kardozó olimpiai meccset, mióta ő elmúlt tizennégy.

Szilágyinak a sportág egy óriása ellen csereként fordítva kellett tizenhét évesen világbajnoki címhez és olimpiai induláshoz segítenie a csapatot, majd huszonkét évesen, Londonban már ő volt az egyetlen kardozó, aki kijutott. Itt, a magyar vívás történelmi mélypontján a teljes vívóküldöttség is csupán négy főből állt. Azóta, az első, londoni címe óta, a vívótermek tele vannak, vidéken is, a vívásnak tekintélye van a magyar sporton belül és a magyaroknak a nemzetközi vívóéletben. Ebből következően több fegyvernemben is tényező a csapatunk, tizenhárom vívónk van kint Tokióban, a férfi kardcsapatunk kimondottan aranyesélyesként.

Szilágyi Áron végső soron eredményesebb a birodalomépítőknél, és birodalomépítőbb az legeredményesebbeknél. Sokoldalúsága a páston perdöntő, kevéssé kézzelfogható kérdésekben csak megkerülhetetlen.

Pár magyar sportoló egész biztosan többeknek jelent többet. Egerszegi. Kásás(ék). Puskás továbbra is az egész világnak Magyarországot.

Nyilvánvaló, hogy ha a legnagyobb sportolót keressük – szükségképpen egy szál embert – akkor az egyéni sportágat űzők előnyben vannak. Mert, ahhoz, hogy ugyanazt elérjék, mérhetetlen hátrányban: Szilágyinak nem lehetett rossz pillanata három olimpián, mint ahogy volt a pólós zsenik mindegyikének. Amikor mégis – a londoni negyeddöntőben 13-8-ról engedte vissza juniorkori mumusát, Rióban a döntő első tusáig egész nap szenvedett, idén az elődöntő elején nagyon – senki másra nem számíthatott.

Hogy ez mi mindent vesz ki egy sportolóból? Egy ideig párhuzamosan futott Szilágyi pályája a 800 méteres síkfutás megtestesülésével, David Rudishával. A londoni olimpiát a bő egy évvel idősebb kenyai világcsúccsal nyerte, és Szilágyi első győzelmét is a pillanatnyilag elképzelhető legverhetetlenebb vívás hozta meg. A címüket egyiküknek sem volt módja hasonlóképpen megvédeni, mégis dupláztak. Küszködve, nyernitudásból, vereség-undorból. Sportolói nagyságból. Ám Riótól széttart a történetük. Rudisha elvált, alkoholproblémái lettek. Nem tudott élni a ráadás egy év felkészülési idővel, Tokióba már ott sincs. Szilágyi megházasodott, felszedegette a fejlődési lehetőségek utolsó morzsáit, majd aranyformába hozta magát a 2020-as és a 2021-es tokiói olimpiára is.

Tiszta sor, a világon több gyereket mozgat meg a gondolat, hogy minden idők legnagyobb focicsatárai közt rendszeresen felemlegessék, annál, hogy ő legyen a legnagyobb vívó valaha. De ha Puskást és Szilágyit nem mint Magyarország nagyköveteit, hanem mint sportolókat akarjuk összevetni, akkor úgy vélem, főként az számít, mit értek el abból, amiről ők maguk álmodtak srácként.

Szilágyi Áron többet, mint amit 2021. július 24-ig ép elme – ébren vagy sem – elképzelhetett.

Puskás alig töltötte be a 11. életévét, mikor világbajnoki döntőbe jutott a magyar válogatott. Volt ideje elképzelni, megforgatni, beinni, milyen lenne meg is nyerni azt. Hibás nincs, legkevésbé Puskás, de tény: a berni döntőt elvesztettük. És tény az is, hogy minden sportoló tudja és rettegi, ezek a tények maradandóbbak csak, mint ők és mi, az elkényeztetett nézők.

Ha más egyéni sportolókkal állítjuk párba Áront, akkor egyrészt igaz az, hogy az úszás például jegyzettebb világszerte. Másfelől viszont: vívásban, küzdősportokban az ellenfél kilétét sem tudni egy körrel előre se – Áron 15 zsinórban megnyert olimpiai asszójában ha négyen vívott azzal, akire számítani lehetett –, nemhogy annak minden alattomosságát vagy villanásnyi zsenialitását. Sok sportágban száz évre előre lehet látni az ellenfelet: az óra. “A kettőt akkor lehetne összevetni, ha az úszás a nyílt óceánon zajlana, cápák között.” - mondja Urbán Ádám, egy örömittas és elfogult korábbi válogatott kardvívó. Túlozva. Találóan?

Arra készülve, ami egy olimpián várja, egy kardvívónak még a modern korban sem kell minden áldott nap kétszer beledöglenie az edzésbe. Inkább két naponta egyszer. Hanem van helyette egy egész napos, egész lényes feladat: az agyad, az ösztöneid leghozzáférhetetlenebb zugaiba kell eljutni, és ott mindent biliárdgolyó-simaságúra csiszolni, hogy bármire jól reagáljanak.

Gyakran hallani, dicsérőleg, hogy Szilágyi Áron gépszerűen vív. Vitatkoznék. Gépszerűen teljesít. De ahogy (tágabban: az, hogy) vív, az ellentéte a gépnek. Feltalálni magunkat az ismeretlenben: valami alapvetően emberi.

Bármely sportoló megítélésében fontos, hogy milyen hatással van a világra. Nem Cassius Clay, egy egyszeres olimpiai bajnok gyújtotta meg a centenáriumi olimpián a lángot, hanem Muhammad Ali, aki megtagadta a katonai szolgálatot. Naomi Osakat sem a keménypályás tenisztudása miatt érte most Tokióban a legnagyobb sportolónak adható megtiszteltetés.

Vagy éppen Monspart Sarolta se tájékozódási futó világbajnokként lett a Nemzet Sportolója, hanem mert egy testtömeg-indexben elég ramatyul álló országban szánt egy életet arra, hogy sokan fussanak.

Közmondásosan mentálhigiénében sem tartozunk a világ élbolyába. Nem Szilágyi Áron találta ki a sportpszichológushoz járást. Nem is ő beszélt róla először nyilvánosan. Hogy ki? Az ilyesmit úgysem lehet tudni, általában benne van a levegőben. De az, hogy az ország legrendezettebb elméje – amiről négy évente az élesben működése alapján bárki meggyőződhet, ha megnézi az olimpia döntők boncasztalán – pszichológushoz jár, és ezt természetesnek veszi, túlbecsülhetetlen érték. Ha annak, ami egy ilyen homlok mögött van, szüksége van külső támogatásra… Talán csak Mácsai Pál kék szeme tett ennyit a Terápia c. sorozatban egy egészségesebb lelki közállapotért.

Valójában nem is fontos, hogy melyik sportág melyik szövetségi kapitányának kinevezésekor jött elő egy elég egyetemes alkalmassági kritérium: el lehet-e képzelni, hogy az illető Kemény Dénessel végigbeszélget egy vacsorát? Pepitában, amikor Sir Alex Ferguson Magyarországra jött, és Kemény Dénessel találkozott: ki más állná meg ott a helyét?

Egy sportolói nagyságra vonatkozó hasonló Szilágyi-mérce is bevezethető lenne. Lovász László, Abel- és Wolf-díjas matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia akkori elnöke nemrég azzal fejezte be egy előadását, hogy büszkén mutatott egy képet két olimpiai bajnokról, ami gyerekkorunkban készült egy speciális matektáborban. Az egyik a fia volt, később matematikai olimpiai bajnok. Mellette Szilágyi Áron, immáron háromszoros olimpiai bajnok kardvívó.

Hány másik emberrel dicsekedne el a kor egyik legnagyobb matematikusa, hogy másodkézből ismeri?