Szilágyi Áron világbajnok!
Szilágyi Áron aranyérmet nyert a kairói vívó-világbajnokság férfi kard egyéni versenyében.
Szilágyi Áron
Fotó: Getty Images
A harmadik olimpiai bajnoki címét tavaly Tokióban megszerző klasszis a kuvaiti Amaar Alammari elleni 15-6-os győzelemmel kezdett, majd feszültebb hangulatú mérkőzésen 15-13-mal búcsúztatta a kínai Hszü Jing-minget.
A nyolcaddöntőben lendületes, határozott vívással 15-9-re nyert csapattársa, a 2017-ben világbajnok, 2019-ben vb-ezüstérmes Szatmári András ellen, a nyolc között pedig 15-8-ra verte az olasz Pietro Torrét.
Az elődöntőben Sandro Bazadze volt az ellenfele. A georgiai vívót a tavalyi olimpián az elődöntőben legyőzte, az idei Európa-bajnokságon viszont épp ő állította meg Szilágyit a 32 között. Most 15-11-es magyar siker született.
A döntőben az egész nap jó formában vívó Maxime Pianfetti volt Szilágyi ellefele, aki 6-3-ra meglépett az elején. Csakhogy azután a magyar kardozó sorozatban öt tust adott, ekkor következett a szünet, majd a pihenő után még két Szilágyi-találat esett. A francia vívó azonban nem adta fel, szívósan küzdve felzárkózott, 12-14-ről egyenlített, az utolsó találatot viszont - nagy izgalmak közepette - Szilágyi vitte be, melyet videózás után ítéltek meg neki.
Ezzel a három olimpiai (londoni, riói, tokiói) és egy Eb-arany (2015, Montreux) mellé most már vb-diadalt is hozzátett egyéniben. Világbajnokságon eddig csak csapatban tudott győzni, 2007-ben Szentpéterváron.
Eredmények:a 64 között:Gémesi Csanád-Inaki Bravo (spanyol) 15-13Decsi Tamás-Ahmed Ferjani (tunéziai) 15-14Szatmári András-Krzysztof Kaczkowski (lengyel) 15-4Szilágyi Áron-Amaar Alammari (kuvaiti) 15-6
a 32 között:Szatmári-Enver Yildirim (török) 15-7Szilágyi - Hszü Jing-ming (kínai) 15-13Sandro Bazadze (georgiai)-Gémesi 15-12Bolade Apithy (francia)-Decsi 15-11
a 16 között:Szilágyi-Szatmári 15-9
negyeddöntő:Maxime Pianfetti (francia)-Luigi Samele (olasz) 15-14Iulian Teodosiu (román)-Oh Szang Uk (dél-koreai) 15-14Bazadze-Ali Pakdaman (iráni) 15-12Szilágyi-Pietro Torre (olasz) 15-8
elődöntő:Pianfetti-Teodosiu 15-11Szilágyi-Bazadze 15-11
döntő:Szilágyi-Pianfetti 15-14
A végeredmény: 1. Szilágyi Áron, 2. Maxime Pianfetti, 3. Iulian Teodosiu és Sandro Bazadze, ... 12. Szatmári András, ... 25. Gémesi Csanád, ... 27. Decsi Tamás
Kedden női tőrözők és a férfi párbajtőrözők egyéni versenyét rendezik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)