Szilágyi Áron révén újabb magyar érem a vívó-Európa-bajnokságon: ezüstöt szerzett klasszis kardozónk Genovában

Vívó Eb - Szilágyi Áron nagyszerű ezüstéremmel jelezte a genovai vívó Európa-bajnokságon, hogy hosszú kihagyása ellenére továbbra is ott van a férfi kardvívás nemzetközi élmezőnyében. Szilágyi a magyar küldöttség második érmét szerezte a tőröző Pásztor Flóra bronza után.

Így kaptak ki Szilágyi Áronék a dél-koreai csapattól az olimpiai döntőben

Videó forrása: Eurosport

Az egyéniben háromszoros olimpiai bajnok, vb- és Eb-aranyérmes magyar klasszis remek teljesítményt nyújtott azután, hogy az olimpiát követően tavaly szeptember elején Achilles-műtéten esett át, és csak májusban szerepelt ismét nemzetközi versenyen.
A csoportjában öt győzelemmel és egy vereséggel egyből a legjobb 32 közé jutott a csoportküzdelmekből. A főtáblán az első asszójában taktikus vívással múlta felül a lengyel Olaf Stasiakot, majd még magabiztosan verte az orosz Dmitriy Danilenkót, aki előzőleg Iliász Nikolászt állította meg, a negyeddöntőben pedig gyakorlatilag leiskolázta a román Vlad Covaliut.
A döntőért Jean-Philippe Patrice-szal csapott össze, a világranglistán negyedik helyezett francia kardozó a 32 között Rabb Krisztiánt múlta felül egy tussal. Szilágyi lendülete az esti programra sem tört meg, nagyon magabiztosan és céltudatosan vívott, "jól ment a keze", és megint simán nyert.
Hasonlóan indult a döntő is, amelyben egy másik francia, a nála 15 évvel fiatalabb Rémi Garrigue volt az ellenfele. Továbbra is jó ritmusú, határozott támadásokat vezetett, 8-3-ra ellépett, a szünet után viszont ritmust váltott a húszéves francia kardozó, ledolgozta hátrányát, némileg elbizonytalanította magyar ellenfelét, és 15-11-re győzött.
Ez történt korábban:
"Azt kívántam, hogy több mint kilenc hónappal a műtétem után ne a fájdalmakra, hanem a vívásra tudjak összpontosítani. Ez annyiban megvalósult, hogy tudtam a vívásra figyelni, de folyamatosan kezelnem kellett a bokámat" - értékelt Szilágyi az M4 Sportnak.
Nem gondoltam volna, hogy én itt, ezen az Európa-bajnokságon döntőt vívhatok, természetesen nagyon-nagyon örülök neki.
Mint mondta, már előre tudta, hogy a koncentrációján fog múlni minden, mivel ebben az évben a versenyeken szerzett tapasztalatokból nem építkezhetett.
"Viszont vívok huszonöt éve, azért némi tudást sikerült felhalmoznom és ezt most nagyon kellett használnom. A döntőt leszámítva az összes asszómban szinte végig tudtam koncentrálni, talán csak egy-egy pillanat volt, amikor elkalandozott a figyelmem. Sajnos a döntőben a nagyon fiatal francia ellenfelem jobban bírta a körülményeket" - méltatta finálés riválisát Szilágyi, aki a világbajnokságra fizikálisan is szeretne jó állapotba kerülni.
Nemcsik Zsolt, a férfi kardozók vezetőedzője Szilágyi fantasztikus teljesítményéről beszélt.
"Azt láttuk a döntőben, hogy neki is vannak korlátai, ebből látszik, hogy ember, különben azt hinnénk, hogy gép és csak gyártja az eredményeket" - fogalmazott. - "Le a kalappal az előtt a teljesítmény előtt, amit itt ma láttunk tőle."
Felidézte: Szilágyi rehabilitációját látva "sejtették, hogy ebből lesz valami".
Hogy ezt a mai napot így megvívta, ezt rajta kívül senki más nem tudja a világon
- emelte ki.
A főtábla többi magyarja kapcsán azt mondta, az ő versenyükben "maradt bőven", a csapatversenyről pedig úgy vélekedett, hogy "ott is érmes reményekkel állunk majd oda a rajthoz".

Eredmények:

férfi kard:
a 64 között:
  • Rabb Krisztián-Anatoliy Kostenko (orosz) 15-10
a 32 között:
  • Szilágyi Áron-Olaf Stasiak (lengyel) 15-13
  • Sébastien Patrice (francia)-Gémesi Csanád 15-9
  • Dmitriy Danilenko (orosz)-Iliász Nikolász 15-12
  • Jean-Philippe Patrice (francia)-Rabb 15-14
a 16 között:
  • Szilágyi-Danilenko 15-10
negyeddöntő:
  • Szilágyi-Vlad Covaliu (román) 15-5
elődöntő:
  • Szilágyi - J-P. Patrice 15-9
  • Rémi Garrigue (francia)-Frederic Kindler (német) 15-11
döntő:
  • Garrigue-Szilágyi 15-11
picture

Így vette át az ezüstérmet Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád és Rabb Krisztián

Videó forrása: Eurosport

Végeredmény:

férfi kard egyéni,
  • Európa-bajnok: Rémi Garrigue
  • 2. SZILÁGYI ÁRON
  • 3. Jean-Philippe Patrice és Frederic Kindler
  • ...18. ILIÁSZ NIKOLÁSZ
  • 19. GÉMESI CSANÁD
  • 20. RABB KRISZTIÁN
(MTI)
Borítókép: Hungarian Fencing Federation / Magyar Vívó Szövetség
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés