A háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron a negyeddöntőben búcsúzott a vívó-világbajnokságon, nem lesz újabb magyar érem pénteken
Vívó-vb - Szilágyi Áron három győzelem után a negyeddöntőben vereséget szenvedett a férfi kardozók egyéni versenyében a Tbilisziben zajló vívó-világbajnokságon. Az idei Eb-ezüstérmese - aki Achilles-sérülése és szeptember eleji műtétje után májusban tért vissza a nemzetközi mezőnybe - az egy körrel korábban Rabb Krisztiánt kiejtő Luca Curatolival vívott az elődöntőért.
Az Eurosport műsorán: Pogačar-bukás után erődemonstráció, vízisí, lovagi párbaj és Evenepoel-dráma
Videó forrása: Eurosport
Változatosan alakult az asszó, az olasz 7-4-es vezetése után a háromszoros olimpiai bajnok magyar kardozó sorozatban négy tust adott. A pihenő után azonban újabb fordulat következett, a pást közepén többször meglepte az ellenfelét az olasz vívó, és miközben Szilágyi a megfelelő tempót kereste, megvágta őt. Curatoli fordított, végül pedig 14-12-es állásnál az utolsó találatot is bevitte. Ezt ugyan Szilágyi és a magyar stáb vitatta, de végül maradt a döntés. Így a jó napot kifogó, egyéniben 2019-ben Budapesten bronzérmes, csapatban 2015-ben világbajnok, 2021-ben olimpiai második Curatoli került a négy közé.
Szilágyi a vegyes zónában pár perccel később elmondta, hogy az utolsó találatot ő kapta, de ellenfele az egyik lábával kilépett oldalra.
"A zsűri azzal indokolta, hogy megadta ellenem, hogy nem mondott álljt. Azon ment a vita, hogy kell-e neki álljt mondani, ha akcióban lép ki valaki. Nincs rá ideje álljt mondani. Én szerintem itt nagyot hibáztak a zsűrik" - magyarázta, elismerve ugyanakkor, hogy jól vívott az ellenfele, ő viszont ebben az asszóban már nem.
"Nagyon levegős volt a vívásom, pont ami az első két asszómat jellemezte, hogy feszesen tudtam középen fogni az előkészítésemben az ellenfelemet lábbal, kézzel, itt nem éreztem középen. Kétszer-háromszor-négyszer elért úgy, hogy azt hittem, távolságban jó vagyok, hogy messze van, még nem érhet el, és egyszercsak ott volt. Fordítva szokott lenni, hogy gyengébben kezdek, egyre jobban vívok és egyre erősebb ellenfeleket meg tudok verni. Most nagyon erősen kezdtem, Graugyin ellen látszott, hogy már nem úgy megy a lábam, itt meg sajnos nem tudtam azt a formát hozni, ami ide elég lett volna."
Kapcsolódó:
- Szemes Gergő a magyar csapat első érmese a vívó-vb-n
- 27 fős magyar csapat a tbiliszi vívó-vb-n, a szövetségi kapitány két-három éremben bízik
- Ezüst és bronz: vívásban jöttek az első magyar érmek az Egyetemi Világjátékokon
Szilágyi Áron úgy látta, annyiszor kikapott már tőle Curatoli, hogy változtatott a vívásán, voltak meglepő elővágásai, más ütemekben indult el, mint szokott, "jól vívott, napja van".
A korábban sérült lábára utalva még annyit jegyzett meg, hogy hosszú volt a nap a szünetekkel, a többszöri, újbóli bemelegítésekkel.
Vívtam két kifejezetten jó asszót, és egy szorosban helytálltam és nyertem. Ebből el tudom vinni a pozitív hozadékot, sőt, szerintem a csapatversenyre is tudok erőt meríteni."
Szilágyi Áron hetedik lett, Rabb Krisztián a 13., Szatmári András a 30., Iliász Nikolász pedig a 66. helyen végzett.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/07/27/4010313-81343908-2560-1440.jpg)
Szilágyi Áron: "Fura kimondani, de jó helyre került a kard egyéni olimpiai aranya"
Videó forrása: Eurosport
korábban:
AZ ELSŐ FORDULÓBAN KIESTEK A MAGYAR NŐI TŐRÖZŐK
A júniusi Európa-bajnokságon bronzérmet szerző, tavaly az olimpián nyolcadik helyezett Pásztor Flóra lépett először pástra a magyarok közül pénteken, és meglepetésre kikapott a német Luca Sarah Holland-Cunztól. Az asszó kimenetelét alapvetően meghatározta, hogy a magyar tőröző az elején nem tudott tust adni, hiába ment előre, ő kapta a találatokat. Aztán rátalált a megfelelő akcióra, illetve tempóra, de 0-6-ról és 1-7-ről már nagy bravúr kellett volna a továbbjutás kiharcolásához. Ez végül majdnem összejött, 12-13-ra felzárkózott a világranglistán nyolcadik Pásztor Flóra, a következő találatot viszont a rangsorban 130. helyezett német vívónak ítélte a bíró, amit a magyar tőröző vitatott. A videózás után maradt az állás, az újabb akciónál pedig be is fejeződött a mérkőzés.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/07/25/image-538767e6-c695-42be-95ca-6aeb167e7df0-85-2560-1440.jpeg)
Pásztor Flóra a női tőrözők versenyének főtábláján a tbiliszi vívó-világbajnokságon 2025. július 25-én. MTI/Czeglédi Zsolt
Fotó: MTI
A vb-újonc Nekifor Erika fordulatos asszót vívott az amerikai Jaelyn Liuval. A harmadik három perc 13-13-as állásnál járt le, így következett a ráadás, amelyben a tengerentúli tőröző szúrt pontosan.
Kondricz Kata következett, de ő sem járt sikerrel. Vezetett ugyan három tussal is Alina Polozjukkal szemben, a végére azonban itt is döntetlen, 14-14 lett az állás. Az aranytusig tartó hosszabbításban az ukrán gyújtott lámpát. Az asszóvezető még videón visszanézte, hogy nem volt-e fejelés, végül megítélte a pontot.
Pásztor 33., Kondricz 40., Nekifor 52., a szereplését a selejtezőben befejező Wolf Eszter pedig 89. lett.
- Ez is érdekelhet: Öt magyar érmet hozott a vívó-Eb, a szövetségi kapitány kissé csalódott a csapatversenyek miatt
Eredmények:
férfi kard, egyéni:
a 64 között:
- Szatmári András-Zuhriddin Kodirov (üzbég) 15-12
- Rabb Krisztián-Beka Bazadze (georgiai) 15-13
- Szilágyi Áron-Tolga Aslan (török) 15-7
a 32 között:
- Szilágyi-Do Gjongdong (dél-koreai) 15-8
- Rabb-Michele Gallo (olasz) 15-7
- Szymon Hryciuk (lengyel)-Szatmári 15-12
a 16 között:
- Szilágyi-Pavel Graugyin (orosz) 15-14
- Luca Curatoli (olasz)-Rabb 15-8
negyeddöntő:
- Curatoli-Szilágyi 15-12
- Jean-Philippe Patrice (francia)-Rémi Garrigue (francia) 15-14
- Ahmed Hesam (egyiptomi)-Pietro Torre (olasz) 15-8
- Sandro Bazadze (georgiai) - Ziad el-Szisszi (egyiptomi) 15-13
női tőr, egyéni:
a 64 között:
- Luca Sarah Holland-Cunz (német)-Pásztor Flóra 15-12
- Jaelyn Liu (amerikai)-Nekifor Erika 14-13
- Alina Polozjuk (ukrán)-Kondricz Kata 15-14
(MTI)
Borítókép: Szilágyi Áron (b) és edzője, Kósa Miklós a férfi kardozók egyéni versenyének főtábláján a tbiliszi vívó-világbajnokságon 2025. július 25-én. MTI/Czeglédi Zsolt
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)