Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Berecz egy újabb második hellyel továbbra is érmes pozícióban vitorlázik

Eurosport
Eurosport

Publikálva 27/07/2021 - 16:35 GMT+2

A mai második finndingi futamban is ugyanaz volt az első három sorrendje.

Berecz Zsombor

Fotó: AFP

A Finndingiben szereplő Berecz Zsombor másodikként zárta keddi második futamát is a tokiói olimpián.

A világ- és Európa-bajnok Bereczet az eredeti időpontról többször elhalasztott második futamon is a török Alican Kaynar előzte meg, míg a harmadik helyen - akárcsak délelőtt - ismét a spanyol Joan Cardona Mendez zárt.
Mindez azt jelenti, hogy Berecz az összetettben is a második helyről várja a szerdai folytatást.
"Nehéz, de jó első napon vagyok túl, ugyanakkor mostanra már hozzászoktunk ahhoz, hogy folyamatosan változnak a körülmények" - nyilatkozott a verseny után a magyar vitorlázó.
Berecz hozzátette, az időjárás neki kedvezett és örül, hogy a rajt, amire sokat készült, így sikerült.
"A második futamra végre voltak hullámok, amiket jól meg tudtam lovagolni. Eddig minden jól alakult, várom a folytatást" - zárta Berecz Zsombor.
Laser Standardban Vadnai Benjamin a korábbi 15. és 16. helye után a keddi harmadik futamában 18. lett, hat futam után összesítésben pedig a 17. helyen áll.
A Laser Radialban induló, korosztályos világ- és Európa-bajnok Érdi Mária hat futam után a 14. helyről várja a folytatást, miután előbb második, majd a 17. helyen ért célba.
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés