Lejárt a kétéves eltiltása, így mostantól bármikor versenyezhet Shayna Jack.

A 22 éves úszónő ügyével korábban többször is foglalkoztunk: a 2019-es, kvangdzsui világbajnokságot megelőzően produkált pozitív doppingtesztet, a szervezetében az izomnövekedést stimuláló ligandrol nyomaira bukkantak. A szabályoknak megfelelően először négy évre tiltották el, Jack és ügyvédjei azonban fellebbeztek, hisz állították, vagy fertőzéssel, vagy az otthoni turmixgép, esetleg a fogfehérítő szennyeződésével került a szervezetbe a – minimális mennyiségű – ligandrol.
A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) ezt követően megállapította, nincs konkrét bizonyíték arra, hogy a különböző váltókkal a 2017-es budapesti vb-n négy érmet szerző ausztrál szándékosan doppingolt-e vagy sem, így két évre csökkentették a büntetést. Ez 2021. július 12-én járt le, és noha a szurkolók által rendesen meghurcolt Jacknek (több fenyegetést is kapott, emiatt tv-műsorokban és közösségi felületein bizonygatta az igazát) ki kellett hagynia a tokiói olimpiát, nagy elszántsággal vetette bele magát az edzésekbe, ráadásul az ausztrál úszószövetség (Swimming Australia) támogatására is számíthat.
Úszás
Hosszú Katinka és Milák Kristóf is begyűjtött egy aranyat, utóbbi megdöntötte Chad Le Clos csúcsát
20 ÓRÁJA
Nem volt ugyanakkor egyértelmű, hogy a visszatérés zökkenőmentes lesz, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) és az Ausztrál Doppingellenes Ügynökség (SIA) ugyanis a minden sportolóra vonatkozó jogi egyenlőség és a WADA-kódex értelmében visszaállította volna az eredeti, négy évre szóló eltiltást – miközben Jackék a további enyhítést is fontolóra vették.
Az ügyet még június végén tárgyalták, azonban az ítélethirdetés július helyett egészen mostanáig, szeptember közepéig csúszott. A CAS háromfős bírói panelje hosszas tanácskozás után fenntartotta az eredeti álláspontját, miszerint Jack nem szándékosan doppingolt, ezzel párhuzamosan pedig elutasították a WADA keresetét.
Az úszónő tehát visszatérhet, és akár már a jövő májusi, fukuokai világbajnokságot is megcélozhatja.
„2 év és 3 hónap küzdelem után végre megkaptam a végleges határozatot, ami alapján a CAS megszüntette az ügyemet. Most már korlátozás nélkül csinálhatom azt, amit szeretek, és emiatt elmondhatatlanul boldog vagyok. Most magamra szánok egy kis időt, hogy megbecsüljem ezt a pillanatot, és elgondolkodhassak azon, amit átéltem. A rémálomnak végre vége. Köszönöm mindenkinek, aki mellettem állt, támogatott és segített legyőzni ezt a kihívást. A jövőben többet fogok beszélni az ügyről, de ennek most nincs itt az ideje.... ez még csak a kezdet” – írta az Instagramon.
Úszás
Magyar éremeső Monacóban, két arany is jutott vasárnapra a Mare Nostrumon
22/05/2022 19:52
Úszás
Titmus világcsúcsot döntött 400 gyorson
22/05/2022 12:43