Betlehem nagyon kiakadt, Rasovszky a könnyeivel küzdött a botrányos vb-verseny után

Betlehem Dávid a 6., Rasovszky Kristóf a 14. helyen végzett a nyílt vízi úszók pénteki 5 kilométeres versenyében a szingapúri világbajnokságon, míg a nőknél Mihályvári-Farkas Viktória a 7., Fábián Bettina a 11. lett.

Kettős magyar dobogó nyíltvízi úszásban: Rasovszky-arany és Betlehem-bronz a Szajnában!

Videó forrása: Eurosport

A 10 kilométeres versennyel ellentétben a rövidebb távot már a tervezett időpontban, helyi idő szerint péntek reggel meg tudták rendezni – először a nők, majd a férfiak versenyeztek. A korai start ellenére is rendkívül meleg vízben, magas páratartalommal kellett megküzdeniük az úszóknak.
A női versenyen a rajt után mindkét magyar az élbolyban tempózott. A táv feléhez érkezve a 10 kilométer győztese és második helyezettje, az ausztrál Moesha Johnson és az olasz Ginevra Taddeucci diktálta az iramot, Mihályvári-Farkas a negyedik helyen próbált tapadni rájuk, Fábián viszont körülbelül 20 másodperces hátrányba került.
Az utolsó, harmadik kör elején az már gyakorlatilag eldőlt, hogy Moesha vagy Taddeucci lesz a győztes, Mihályvári-Farkas viszont feljött a harmadik helyre, a hajrában azonban többen is beérték és végül hetedikként csapot célba. A számot óriási hajrában végül Johnson nyerte.
"A harmadik körön kijött a tapasztalatlanságom, nagyon sok rossz döntést hoztam olyan szempontból, hogy milyen íven, kinek a lábvízén úszom. A második kör utolsó bójáját elrontottam, gyakorlatilag bele úsztam és le is maradtam a lábvízről, az ausztrál és az olasz ráadásul el is ment" - nyilatkozta az MTI-nek Mihályvári-Farkas. A Ferencváros 21 éves versenyzője elmondta, nagyon sokat kivett belőle a hajrában, hogy óriásit harcolt spanyol ellenfelével, aki folyamatosan rugdosta őt. "Ez a rengeteg iramváltás sok energiát vett ki belőlem, és talán ezért is jöttek ezek a rossz döntések, ugyanakkor örülök neki, hogy a legjobb nyolcba kerültem" - mondta Mihályvári-Farkas, aki jelezte, hogy végül a 3 kilométeres egyenes kieséses sprintben nem indul, helyette Juhász Janka ugrik majd vízbe.
Fábián elmondta, hogy nem sokkal az Európa-bajnokság előtt összeszedett egy hátsérülést, azóta gyakorlatilag minden egyes kartempó fájdalmat jelent számára, és a vb után várhatóan egy nagyobb pihenőt tart majd. Hozzátette, ettől függetlenül a szombati sprintversenyben és a váltóval is szeretne majd minél jobban szerepelni.

A férfiakat 30 Celsius fok fölötti meleg fogadta, sokan jeges törülközővel a nyakukon érkeztek a bemutatásra, hogy az utolsó pillanatig hűtsék magukat.
A rajt után Betlehem rögtön az élre úszott, és láthatóan őrült tempót kezdett diktálni, amit csak a legjobbak tudtak tartani. Mögötte neves sor gyűlt össze, köztük Rasovszkyval, a hozzá hasonlóan 10 kilométeren olimpiai bajnok, kevesebb két nappal korábban a hosszabb távon aranyérmes német Florian Wellbrockkal és az olaszok legendájával, Gregorio Paltrinierivel.
A második kör közepén Wellbrock vette át a vezetést, majd kezdte meg elsőként az utolsó kört, Betlehem 3,5 másodperccel lemaradva volt harmadik, Rasovszky viszont nehezebb helyzetbe került, hiszen több mint 11 másodperc volt ekkor a hátránya. Wellbrock bő 1000 méterrel a cél előtt magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, újabb győzelme egy pillanatig sem volt kétséges a hajrában. A további érmekért öten voltak harcban, de Betlehem végül lemaradt a dobogóról.
"Tudtam, hogy mi van bennem, vártam, hogy Wellbrock a végén az élre áll majd. Nagyon jól ment az utolsó fél körig, fel tudtam úszni harmadiknak, de Olivier-nek ekkor inkább az volt a fontos, hogy minket gyilkoljon ahelyett, hogy halad" – nyilatkozta dühösen a vegyes zónában Betlehem, aki szerint francia riválisa elfáradt, ezért inkább azt a taktikát választotta, hogy a mögötte lévőket "darálja le" és így érjen oda a dobogóra. A magyar versenyző meg is jegyezte, érthetetlen, hogy a bírók hajójáról ezt miért nézték tétlenül. "Ez tönkretette a versenyem, ki kellett volna őt zárni, direkt lemaradt, hogy velünk verekedjen" - fűzte hozzá Betlehem.
Rasovszky arról beszélt, hogy sajnos az ő testének nem kedveznek az itteni körülmények. "Egyszerűen nekem itt nem úgy működik a testem, mint hideg körülmények között. Jó a hőtartásom, itt viszont ez hátrány, hiszen egyszerűen túlmelegszem és hamar vége van a teljesítőképességemnek" – mondta a magyar klasszis, aki hozzátette, a felkészülést maximálisan elvégezte és ezen a versenyen is mindent beleadott. "Ez a világbajnokság egyelőre nem úgy alakul, ahogyan azt vártuk, vagy sokan szeretnék otthon, de a sport ilyen, nem lehet mindig mindent megnyerni. Ezek között a körülmények között nem találom a helyemet, de bízom magamban és az edzőimben, van itt még két versenyszám, majd a medence is" – nyilatkozta, és hozzátette: remélhetőleg a szombati 3 kilométeres egyenes kieséses sprintversenyben a rövid szünetek alatt kicsit le tudja hűteni majd magát.
Az olimpiai bajnok a Magyar Úszó Szövetségnek csalódottan nyilatkozott, a könnyeivel küzdött


Eredmények, nyílt vízi úszás, 5 km, nők:
1. Moesha Johnson (Ausztrália) 1:02:01.3
2. Ginevra Taddeucci 1:02:02.3
3. Ichika Kajimoto (Japán) 1:02:28.9
...7. MIHÁLYVÁRI-FARKAS VIKTÓRIA 1:02:39.4
...11. FÁBIÁN BETTINA 1:03:53.5
Eredmények, nyílt vízi úszás, 5 km, férfiak:
1. Florian Wellbrock (Németország) 56:26.4
2. Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 57:29.3
3. Marc-Antoine Olivier (Franciaország) 57:30.4
...6. BETLEHEM DÁVID 57:37.2
...14. RASOVSZKY KRISTÓF 58:08.8
(részben MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés