22 magyar versenyző áll rajthoz a rövidpályás úszó Eb-n, Betlehem Dávid, Sárkány Zalán és Szabó Szebasztián egyaránt az esélyesek között

Keddtől vasárnapig a lengyelországi Lublinban rendezik az úszók rövidpályás Európa-bajnokságát, amelyen 9 férfi és 13 női versenyző képviseli a magyar színeket.

Zseniális magyar ezüst úszásban az Universiadén, Tankó Beatrixot csak az amerikai tehetség győzte le

Videó forrása: Eurosport

Az Európa-bajnokságról hiányzik majd a jelenlegi legnagyobb magyar sztár, a 200 méter háton olimpiai bajnok Kós Hubert, aki ebben az időszakban az Egyesült Államokban folytatja a felkészülést legendás edzőjével, Bob Bowmannel.
A Texas egyetem kiválósága - aki szerdától szombatig a US Openen szerepel - az Eb legnagyobb éremhalmozója lehetett volna annak fényében, hogy a rövidpályás világkupa-sorozat mindhárom állomásán megnyerte a hátúszó számokat, ráadásul 100-on és 200-on is világcsúcsot ért el.
Kós mellett a magyar úszósport két másik párizsi ötkarikás bajnoka, Milák Kristóf és Rasovszky Kristóf sem lesz ott Lublinban.
Az ugyanakkor kijelenthető, hogy az ő távollétükben is több számban éremesélyesek a magyar versenyzők. A legnagyobb remények a hosszabb távokhoz fűződnek, Betlehem Dávid ugyanis novemberben az országos bajnokságon a világ idei legjobb eredményével nyert 1500 méter gyorson, Sárkány Zalán pedig a 800 méter aktuális rövidpályás világbajnokaként érkezik az Eb-re.
A nevezési rangsorban Szabó Szebasztián 50 méter pillangón a második, a szám korábbi rövidpályás világcsúcstartóját csak a jelenlegi rekorder, a svájci Noé Ponti előzi meg.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Női 200 méter gyorson három magyar olimpikon egymással is küzd majd azért, melyikük jut a középdöntőbe, erre papíron a második nevezési idővel rendelkező Pádár Nikolett és az ötödik Ábrahám Minna az esélyes, ugyanakkor tavaly nagymedencében, a belgrádi Eb-n Ugrai Pannának sikerült előbbit megelőznie, kiharcolva ezzel a párizsi csapattagságot.
A három regnáló olimpiai bajnokunk nem lesz ott az Eb-n, de a magyar úszás erejét mutatja, hogy a csapatban így is van olyan, Betlehem Dávid személyében, aki világranglista-vezető.
"Tőle és Sárkány Zalántól mindenképpen éremre számítok, akár aranyra, mellettük pedig vannak olyan villámgyors specialistáink, mint Szabó Szebasztián vagy Senánszky Petra" - nyilatkozta a Nemzeti Sportrádióban Sós Csaba szövetségi kapitány.
picture

Ugrai Panna (b2), Pádár Nikolett (j), Senánszky Petra (j2) és Ábrahám Minna (b), a női 4x100 méteres gyorsvátó tagjai a selejtezőfutam után a szingapúri vizes világbajnokságon a World Aquatics Arénában 2025. július 27-én. A magyar női gyorsváltó bejutott a döntőbe. MTI/Illyés Tibor

Fotó: MTI

Ellentétben a vb-vel, az Eb programjában kizárólag 4×50-es váltók szerepelnek, így a hölgyek vb-ezüstérmes 4×200-as kvartettje nem pályázhat aranyra, de azért e sprinttávok többségében indul majd magyar négyes.
Két évvel ezelőtt a romániai Otopeniben két ezüst- és három bronzéremmel zárt a magyar válogatott, amely története legjobb szereplését tíz évvel ezelőtt Netanyában érte el, akkor Hosszú Katinka és Cseh László vezetésével 11 aranyat, 3 ezüstöt és 1 bronzot szerzett és az éremtábla élén zárt.
Az Eb-k 1991 óta íródó történetében a magyarok eddig 68 arany-, 42 ezüst- és 34 bronzérmet gyűjtöttek, igaz, az első komolyabb delegációval a 2002-es, riesai viadalon szerepeltek először.
Az Egyesült Államokban készülő Ábrahám Minna a közmédiának beszélt arról, miben fejlődött az elmúlt időszakban.
"A párizsi olimpia óta egyre jobb formában érzem magam, és ezt szeretném átmenteni az Eb-re" - jelentette ki, majd hozzátette, a 25 méteres medencében egyre jobb a fordulókban és a delfinezésekben.
"A rövidpályás versenyeken ez dönt, de remélhetőleg később az ötven méteres medencékben is érződik majd a fejlődésem. Rövidpályán rutinos vagyok már, de annyira szoros a mezőny, hogy délelőtt és délután is csúcsformában kell úszni" - mondta a 19 éves, világ- és Európa-bajnoki érmes, olimpiai döntős úszó, aki 50, 100, 200 és 400 méter gyorson indul az Eb-n.
"Az egyéni csúcs megdöntése mindig cél számomra, mert a jó időeredményből adódik a jó helyezés is, de elsősorban az foglalkoztat, hogy hogyan ússzam meg azt a jó időt" - fogalmazott.
Jászó Ádám szintén az M1 aktuális csatornának elmondta, hogy mit vár a lengyelországi eseménytől.
"Egyáltalán nem helyezésben vagy döntős szereplésben gondolkodom, hanem szeretném megúszni a legjobb időmet"
- nyilatkozott az öt versenyszámban is érdekelt 23 éves versenyző, aki ugyancsak a sikeres fordulókban és a megfelelő delfinezésekben látja a siker kulcsát.
"Az őszi világkupa-sorozatban rengeteget gyakoroltam ezeket az elemeket, és fejlődtem is annyit, hogy döntőbe kerülhessek 100 méter gyorson és 100 méter háton" - hangsúlyozta a novemberi országos bajnokságon hét érmet szerzett Jászó.
A versenyek pontos időrendi programját itt nézheted át.

A magyarok Eb-kerete:

férfiak:
Betlehem Dávid (400-800-1500 m gyors)
Holló Balázs (200 m gyors, 200 m mell, 400 m vegyes) 
Jászó Ádám (50-100 m gyors, 50-100-200 m hát)
Kovács Benedek (50-100-200 m hát)
Márton Richárd (400 m gyors, 100-200 m pillangó)
Németh Nándor (50-100-200 m gyors)
Sárkány Zalán (400-800-1500 m gyors, 400 m vegyes)
Szabó Szebasztián (50 m gyors, 50 m pillangó)
Zombori Gábor (100-200-400 m vegyes, 200 m mell)
nők:
Ábrahám Minna Lilla (50-100-200-400 m gyors) 
Fángli Henrietta (50-100-200 m mell)
Ilyés Laura (200 m pillangó) 
Késely Ajna (400-800-1500 m gyors)
Komoróczy Lora (50 m pillangó, 50-100 m hát)
Mihályvári-Farkas Viktória (1500 m gyors)
Molnár Dóra (50-100-200 m hát)
Pádár Nikolett (100-200-400 m gyors)
Sebestyén Dalma (100-200 m vegyes, 50 m mell)
Senánszky Petra (50-100 m gyors)
Szabó-Feltóthy Eszter (200 m hát, 200-400 m vegyes)
Ugrai Panna (100-200 m gyors, 100-200 m pillangó)
Zsebők Laura (200-400 m gyors, 200 m mell, 200 m vegyes)
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés