Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Váratlanul visszavonult Hosszú Katinka egyik nagy ellenfele

Nagy Benjámin

Frissítve 07/04/2021 - 19:55 GMT+2

A 25 éves brit a riói olimpián épp a magyar klasszis legfőbb riválisaként lett ezüstérmes, most Tokió előtt néhány hónappal, kényszerű okokból döntött úgy, hogy nem folytatja.

Siobhan-Marie O’Connor és Hosszú Katinka Rióban

Fotó: AFP

Mindössze három úszónő tudta a történelemben a 200 vegyest 2:07-es időn belül teljesíteni – ő az egyikük.

Bejelentette (ideiglenes?) visszavonulását Siobhan-Marie O’Connor. A brit azok után hozta meg a nagyon komoly döntést, hogy fekélyes vastagbélgyulladása miatt kiesett az edzésből, emiatt a jövő heti brit bajnokságon, egyben olimpiai válogatón nem tud elindulni, és ezáltal nem tud kvalifikálni a tokiói olimpiára.
A 25 éves klasszis az Instagramon köszönt el:
„Mint ahogy azt már néhányan észrevehették, a nevem nem szerepel az olimpiai válogatóverseny előzetes rajtlistáján.
Arról sokan tudtok, hogy pályafutásom során sokat küzdöttem egy súlyos krónikus betegséggel, a fekélyes vastagbélgyulladással. Ez az edzéseket és a versenyzést is nehézzé, kiszámíthatatlanná tette számomra.
2020 utolsó hónapjai óta képtelen vagyok tartós és megfelelő tréningeket csinálni. A legnagyobb erőfeszítéseim ellenére a dolgok nem úgy alakultak, ahogy reméltem és számítottam rá. Megtettem mindent, de nem tudok rajthoz állni a brit bajnokságon.
Teljesen összetörtem, de különösen hálás vagyok a családomnak és a barátaimnak a támogatásért. Szeretnék kis időt szánni a gyógyulásra, aztán eldöntöm, mi lesz a következő lépés az életemben.
A legjobbakat kívánom minden versenytársamnak a következő hétre!
Siobhan-Marie”
O’Connor Rióban óriási brit csúccsal lett ezüstérmes Hosszú Katinka mögött 200 vegyesen (egyedül ő tudta úgy-ahogy tartani a tempót a világcsúcsot döntő Hosszúval, végül a döntőben 2:06,88-at ment, amivel ő a történelem 3. olyan versenyzője Hosszú és Ariana Kukors mellett ebben a számban, aki 2:07-en belül teljesítette a számot), emellett a brit 4x100-as mix vegyesváltóval világbajnok lett Kazanyban. Vb-kről és Európa-bajnokságokról is van mindenfajta érme, állandó szereplője a vegyesdöntőknek, és ő a 100 mell brit rekordere is.
Az utóbbi három évben a betegsége miatt mentálisan sem tudott a topon lenni, ennek ellenére 2019-ben vb-döntőbe jutott Kvangdzsuban, majd a tavalyi, budapesti ISL-szezont is végigversenyezte, a London Roar színeiben a fináléban is úszott.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés