"Az olimpiai arany nem tart életben, nem főz helyetted kávét" – Risztov Éva a Hullámcsend podcastben
Frissítve 24/02/2025 - 11:03 GMT+1
A Hullámcsend podcast második adásának vendége Risztov Éva olimpiai és Európa-bajnok úszó volt. Olimpiai és Európa-bajnok úszó, de sokkal inkább boldog ember. Késely Ajna és Nagy Benjámin karrierről, civil életről, útkeresésről is beszélgetett vele, de hogyan kerültek szóba a cápák és vajon ki lesz a következő vendég?
Risztov Éva – Hullámcsend podcast, 2. hossz
Fotó: Eurosport
Tudom, hogy kizárólag én vagyok a felelős az életemért, akkor is, amikor nagyon rossz, és akkor is, amikor nagyon jó. A saját életünket csak mi rontjuk el.
Risztov Éva idén a 40. születésnapját ünnepli, és boldogabb, mint valaha.
Nyolc éve, 2017 februárjában jelentette be, hogy másodszor (és immár végleg) visszavonul az úszósporttól. Azóta sokat változott vele a világ, elmondása szerint olyan személyiségfejlődésen ment keresztül, ami folyamatosan építette és építi őt.
"Kende-Hofherr Krisztinával dolgoztam együtt, ő volt a menedzserem. Amikor abbahagytam, személyi asszisztenst keresett, és mondtam neki, hogy én szívesen leszek. Azt válaszolta, hogy nem, egy olimpia bajnok nem lehet személyi asszisztens. Nem értettem: miért ne? Én Risztov Éva vagyok. Elkezdtem asszisztens lenni, majd elkezdtem építeni magamat és rengeteg mindent tanultam. Ezen a létrán alulról kell építkezni, mert nagyon sok mindent alulról lehet megtapasztalni és utána szépen fel lehet jutni bizonyos helyekre. Én mindig azt gondoltam és azt mondtam magamnak, hogy én úgy szeretnék majd dönteni, hogy tudjam, hogy képes leszek-e arra az adott dologra. Sok olyat látok, amikor valaki valamit csinál és nem képes rá, de ezt már kívülről megmondod, hogy nem jó. Én nem ilyen akartam lenni."
Bár olimpiai bajnok, hatszoros rövidpályás Európa-bajnok és háromszoros világbajnoki ezüstérmes, mégsem a londoni aranyérme vagy bármelyik másik sikere élteti őt a mindennapokban.
Én nem úgy mentem el dolgozni, hogy olimpiai bajnok vagyok, és kértem is mindenkit, hogy ezen lépjünk túl, mert ezt az életet meg kell tanulnom. Nekem itt életben kell maradnom. Az olimpiai arany nem tart életben, nem főz helyetted kávét. Nagyon szép érem, de nem fogja kivinni a szemetet, nem fog csekket befizetni, nem tankol a kocsidba, nem teremt emberi kapcsolatokat. Ezeket nekem kell megcsinálni.
Jelenleg úszóiskolát vezet, műsorvezetőként és motivációs előadóként is dolgozik. Megtanulta kívülről látni a gyerekkori önmagát:
"Volt egy szerencsétlen kislány, aki az álmait akarta megvalósítani. Ebben az álomban senki nem hitt, mert ez az álom tényleg csak az övé volt. Sem tehetség, sem adottság – érdemes megkérdezni Sós Csabát, az én technikám soha nem lesz kivetítve a Testnevelési Egyetemen, sokkal inkább az a szöveg lenne kiírva, hogy így ne. Rövid kéz, rövid láb, alacsony testmagasság, nem arányos testzsír-testsúly – ez egy egész karriert meghatározott, és nem feltétlenül tűnt úgy, hogy ebből majd olimpiai bajnoki cím születik.
Nekem 12 évesen azt mondták, hogy menjek el súlylökőnek, mint hogy úszó legyek. Ez egy trauma volt, de köszönöm mindenkinek az ilyen szavakat: egyrészt azért, hogy csak egy percet is szántak az életükből rám, még akkor is, ha rosszat mondtak, mert általuk váltam azzá, aki most vagyok. Nagyon érdekes ez a mozi, mert már úgy beszélek magamról, hogy látom magamat kívülről és közben nem érzem belülről, mert az már nem én vagyok."
Cápák, nyíltvíz és medence, sztorik és emlékek – többek között ezek is szóba kerültek az adásban, de vajon ki lesz a Hullámcsend következő vendége? Risztov Éva ebben is segít a nézőknek és hallgatóknak.
Az első adásunk:
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés