Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Cseh Laci, mindent köszönünk!

Nagy Benjámin

Publikálva 30/07/2021 - 06:03 GMT+2

Elbúcsúzott az ember, aki legenda lett.

Cseh László Tokióban

Fotó: AFP

Csodaszép búcsú, magyar csúcsteljesítmények és rekordok – a tokiói úszódöntők hatodik napjának összefoglalója.

Hát ennyi volt…
A pillanat, amikor a 200 vegyes friss olimpiai bajnoka, a kínai Wang Shun kiszáll a medencéből, és miközben ünnepelteti magát, meghajol egy ember előtt. Egy ember előtt, aki a 21. század sportjának egyik legnagyobb példaképe. Nemcsak magyar, hanem nemzetközi szinten is: nem véletlen, hogy az ellenfelek mellett a világsajtó is vele foglalkozott a középdöntő után.
Cseh László 35 és fél évesen visszavonult. Befejezte a karriert, ami tele volt világ- és Európa-bajnoki címekkel, olimpiai ezüst- és bronzérmekkel, mélységekkel és magasságokkal, és aminek a végére elért egy olyan állapotot a személyiségfejlődésében, hogy elégedetten tud értékelni egy olimpiai hetedik helyet.
És még mindig nem teljesen elégedetten! A döntő után egyből elmondta, hogy picivel többet, picivel jobbat akart az 1:57,68-as időnél – de ilyen sportember volt mindig is, az adott pillanatot megélve, az adott pillanatot értékelve. Csodaszerűen megcsinálta azt, amire nagyon kevesen képesek ezen a világon, hisz ötödik olimpiáján is döntőbe jutott egy olyan sportágban, ami kőkeményen igénybe veszi a testet és az elmét. Ráadásul egy olyan számban, ami egyáltalán nem egy, a 30-as évei közepén járó úszóról szól, és ahol a döntő átlagéletkora 24,85 év volt.
De megcsinálta! Néhány órával a finálé előtt realizálta, hogy ez lesz élete utolsó úszása és elérzékenyült, a medencében azonban nem volt helye az érzelmeknek: 50-nél és 100-nál is másodikként fordult, és úgy versenyzett, ahogy csak tudott. A már említett Wangot (1:55,00, Ázsia-csúcs), az ezüstérmes Duncan Scottot (1:55,28) és a bronzérmes, a tegnapi első középdöntő után vele együtt izguló Jérémy Desplanches-ot (1:56,17) nem lehetett utolérni, de ez így is több, mint a maximum. Ahogy az utóbbi hónapokban összeszedte és felszívta magát, ahogy felkészült erre az olimpiára és ahogy úszott Tokióban, arra nincsenek szavak.
Nem tudjuk, lesz-e még egy olyan magyar sportoló ebben az évszázadban, akit mindenhol ilyen szinten szeretnek és elismernek. Egyelőre nem nagyon tudjuk elképzelni, milyen lesz a magyar úszósport, milyenek lesznek a nagy világversenyek úgy, hogy nem kell keresni valamelyik pályán a sapka nélküli klasszist.
Köszönjük, Laci! Mindent köszönünk, a szép eredmények mellett azonban leginkább azt, hogy minden tekintetben példát mutattál.
Hát ennyi volt…
Cseh László utolsó nyilatkozata profi sportolóként:
„Jó lett volna kicsit előrébb végezni… Ébredés után elérzékenyültem, jó értelemben megérintett, hogy utoljára ugrom medencébe. Jól éreztem magam, de azt sajnálom, hogy nem lett jobb az időm. Örülök, hogy itt lehettem. Köszönöm mindenkinek, aki összerakott erre az utolsó úszásra, sok ember munkája van ebben. Sokat fejlődött a személyiségem, régebben egy ilyen úszás után magamba dőltem volna és senkivel nem álltam volna szóba. Ennyi volt az én időm, ennyi volt az én úszásom. Itt az idő, hogy átváltsak a civil életre. Most leginkább szeretnék hazamenni, a feleségemmel lenni, és sokat pihenni – hogy utána mi lesz, azt majd meglátjuk.”
picture

Tokió, 2021. július 30. A hetedik helyezett Cseh László a férfi 200 méteres vegyesúszás döntője után a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Tokiói Vizesközpontban 2021. július 30-án. MTI/Kovács Tamás

Fotó: Other Agency

Az uszodában egyébként Milák Kristóf nyitotta a programot, de még hogy! A 200 pillangó olimpiai bajnoka a 100 pillangó első középdöntőjében sem gondolta úgy, hogy igazán megnyomja az első 50 métert (az előfutamban sem tette, nyilatkozta is, hogy ennél sokkal gyorsabb kezdés kell majd tőle), de a második hosszon szokásosan repült (23,74-re ment 26,57-et), és úgy úszott 50,31-es új olimpiai csúcsot, hogy érezhetően legalább fél másodperc maradt még a teljesítményében. Más kérdés, hogy a rekord körülbelül öt percig élt, hisz Caeleb Dressel 49,71-gyel üzente, hogy verhetetlen – ha mégsem az, akkor csak és kizárólag Milák tudja őt megelőzni a magyar idő szerint szombat hajnali fináléban, a többiek messze járnak tőlük. Szabó Szebasztiánnak nem jött össze a döntőbe jutás, 51,89-cel összesítésben a 14. helyen zárt.
Férfi 200 háton Telegdy Ádám fantasztikus ötödik helyet szerzett az erős mezőnyben: okosan felépített úszása új egyéni csúcs is egyben (1:56,15), ebben a mezőnyben pedig sokkal előrébb nem lehetett végezni, annyira kiemelkedett a három dobogós, de még a negyedik Bryce Mefford is. A 100-at is megnyerő Evgeny Rylov 1:53,27-es olimpiai csúccsal győzött, Ryan Murphy (1:54,15) lett a második és Luke Greenbank (1:54,72) a harmadik. Az orosz sikere azt is jelenti egyben, hogy annyi az amerikaiak óriási sorozatának, hisz az elmúlt hat olimpián zsinórban hatszor nyertek ebben a számban (Brad Bridgewater-1996, Lenny Krayzelburg-2000, Aaron Peirsol-2004, Ryan Lochte-2008, Tyler Clary-2012, Murphy-2016).
picture

Tokió, 2021. július 30. Az ötödik helyezett Telegdy Ádám a célban a 200 méteres hátúszás döntőjében a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Tokiói Vizesközpontban 2021. július 30-án. MTI/Kovács Tamás

Fotó: Other Agency

A női 200 hát második középdöntőjében Burián Kata remekül kezdett, 1:02,54-gyel az első helyen fordult 100 méternél, de sajnos a táv második felét nem tudta úgy összerakni, ahogy igazán szerette volna, és végül 2:09,65-tel az összesítés tizedik helyén zárt – ami különösen fájó lehet, az egyéni legjobbjával simán finalista lenne, sőt, már 2:08,76-tal tovább lehetett jutni. A döntő mezőnyével kapcsolatban egészen elképesztő adat, hogy a történelemben először nincs európai versenyző, cserébe lesz két ausztrál (köztük a legjobb idővel a 4-es pályán Emily Seebohm), két amerikai, két kanadai és két kínai.
Női 200 méter mellen a dél-afrikai Tatjana Schoenmaker több szempontból is történelmet írt: úgy döntötte meg Rikke Møller Pedersen 2013-as világcsúcsát, hogy 2:18,95-tel a szám első 2:19-en belüli úszását produkálta (a célba érkezése után pár másodpercig fel sem fogta, mi történt), másrészt pedig ez az idei olimpia első egyéni világrekordja. A gyilkos taktikával kezdő, az első 100-at kegyetlenül meghajtó Lilly King lett az ezüstérmes (2:19,92), míg a szintén amerikai Annie Lazor a harmadik (2:20,84).
picture

Tatjana Schoenmaker

Fotó: AFP

A női 100 gyors a várakozásoknak megfelelően nagyon nagy vágtát hozott, de talán nem akkorát, mint számítani lehetett rá: Emma McKeon rajt-cél győzelmet aratott, 51,96-tal pedig folytatta a szokásosnak mondható új olimpiai rekordos szériát. A hongkongi Siobhan Haughey a 200 gyors után megszerezte a második ezüstjét (52,27-es Ázsia-csúcs), míg Cate Campbell lett a harmadik (52,52). A címvédő Penny Oleksiak (52,59, negyedk hely) lemaradt a dobogóról, mint ahogy a világcsúcstartó Sarah Sjöström (52,68, ötödik hely) is.
A délben kezdődő programban Lobanovszkij Maxim 50 gyorson, Gyurta Gergely és Kalmár Ákos 1500 gyorson ugrik medencébe, és bemutatkozik a férfi 4x100-as vegyesváltó is.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés