Kenderesi Tamás doppingügye: újabb érthetetlen fejlemény, ekkorra lehet döntés
November 28-ra ígérték, jövő év január 20-a lett belőle: a Nemzetközi Sportdöntőbíróság a versenyzőt továbbra is kétségekben tartva tovább halogatja jogerős döntésének meghozatalát az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás fellebbezésének ügyében.
Kenderesi Tamás
Fotó: AFP
Továbbra sincs jogerős döntés a két éve doppingvétség gyanújába keveredett, majd a magyar döntőbíróság által elsőfokon el is marasztalt Kenderesi Tamás olimpiai bronzérmes úszó fellebbezésének ügyében. Az illetékes Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) a szeptemberi, online keretek között lezajlott tárgyalást követően adatkiegészítést kért a felperes sportoló jogi képviselőitől, valamint az alperes Magyar Antidopping Csoport (HUNADO) illetékeseitől, akik ennek a feladatuknak rövid időn belül eleget is tettek.
Ezekután a CAS arról tájékoztatta a feleket, hogy november 28-ig meghozza a döntését, az SzPress Hírszolgálat viszont a határidő lejárta után arról értesült, hogy a döntőbíróság, illetve annak háromtagú választott bírói testülete csak 2025-ben, legkésőbb január 20-ig mondja ki a végső szót a rövidesen a 28. születésnapjához érkező Kenderesi ügyében. Ezt akár derült égből érkező villámcsapásnak is lehetne nevezni. Ugyanakkor az is kijelenthető, hogy a döntéshozás hatékonyságáról, a határidők betartásáról, nem utolsósorban a versenyzéstől eltiltott és továbbra is kétségekben tartott sportoló érdekeinek és lelkiállapotának a tiszteletben tartásáról ezúttal szó sem lehet.
A CAS nem az a nemzetközi intézmény, aminek a vezetőit kérdőre lehetne vonni, vagy sürgetéssel zaklatni. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy ezt valaki figyelmen kívül hagyja, ahogy azt idén nyáron dr. Dávid Gyula, a Kenderesi Tamás ügyével foglalkozó háromtagú panelben választott bíróként tevékenykedő jogászember tette. Előbb alaposan beolvasott a testületet vezető brit munkatársának, a CAS által kijelölt bírónak, aki szerinte nem elősegítette, hanem hátráltatta a fellebbviteli tárgyalás időpontjának kitűzését, majd lemondásával erősített rá a szokatlanul éles hangú mondataira. Huszonöt évi együttműködést lezárva távozóban azt is kimondta, hogy a CAS már messze nem azt a minőséget képviseli, amilyennek szülőatyája, a spanyol Juan Antonio Samaranch, a NOB egykori elnöke negyven éve megálmodta, és ezzel nem csak az elkövetett hibákra utalt, hanem az akadozó gépezet egészére is.
A WADA 2022-ben jelentette be, hogy Kenderesinek az öt évvel korábban, a budapesti vizes világbajnokság évében levett mintáinak megismételt vizsgálatakor figyelt fel doppingvétségre utaló eltérésekre a biológiai útlevelében. Ezt követően három, egymástól függetlenül tevékenykedő amerikai, dán és horvát analitikai szakértő vizsgálódott, majd foglalt állást, mielőtt az elmarasztaló, de nem jogerős döntés magyar földön megszületett volna.
A tárgyaláson az olimpiai bronzérmes, ifjúsági olimpiai bajnok és Európa-bajnoki ezüstérmes Kenderesi ártatlannak vallotta magát, és máig is kitart emellett. Fellebbezésével a CAS-hoz fordult, abban a reményben, hogy a meghallgatására, majd a jogerős ítélet meghozatalára nem kell sokat várnia. Tévedett.
Egy ideig azzal nyugtatták, hogy a CAS már jóval az első versenynap előtt átállt "olimpiai üzemmódra", amikor pedig a záróünnepség is lezajlott, az új indoklás úgy hangzott, hogy a párizsi ötkarikás versenyek új, sürgetően fontos ügyek megoldását állíthatták a középpontba. Nem tudni, hogy most mivel magyarázzák a késlekedést, azt viszont sejteni lehet, hogy karácsony és szilveszter napjának közeledtével Lausanne-ban is hosszú ítélkezési szünet következik…
Forrás: SzPress Hírszolgálat/Szalay Péter
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)