Karrierje utolsó versenyeire készül a 15-szörös magyar bajnok úszó

A vajdasági származású, 30 éves zentai születésű úszó az elmúlt négy év során hétből hét magyar országos bajnokságon nyerte meg az 50 és 100 méteres mellúszást (26,83-mal, illetve 59,40-nel mindkét távon ő tartja a magyar csúcsot), emellett van egy váltóaranya és több dobogós helye is klubja, a hódmezővásárhelyi NICS-HSÚVC színeiben.

A világversenyeken ifjúsági kora óta szerb színekben versenyez, Eb-bronzérmes és úszott vb-döntőben, ám pályafutása nem mindig alakult könnyen, többször megjárta a mennyet és a poklot egyaránt – múltról, jelenről és jövőről beszélgettünk.

.

- Az egész olyan volt, mint egy hullámvasút. Ifjúsági koromban nagyon jól ment minden, néha úgy éreztem, hogyha az uszodai takarítónő lenne az edzőm, akkor is jó időket úsznék és érmeket hoznék az Európa-bajnokságokról, világbajnokságokról. Óbecsei vagyok, az óbecsei vízilabdaklub pedig 1999-ben megnyerte a BEK-et, a fél szerb és magyar válogatott ott játszott, így adott volt, hogy gyerekként vízilabdázzak. Az úszást ezzel párhuzamosan, 12-13 éves koromban kezdtem, s mivel a pólósoknál a mi korosztályunk nem volt annyira sikeres, az élményhiány miatt szükségem volt valami másra. Végül 14 éves koromban döntöttem végleg az úszás mellett. Eleinte kis versenyeken indultam Adán, Zentán, Becsén, Szentesen vagy épp Harkányban, egészen jó eredményekkel és érmekkel, ráadásul nagyon javultak az egyéni csúcsaim is. 15 évesen megúsztam az ifi vb-szintet és 2006-ban ezüstérmes lettem Rióban. Ez óriási löketet adott, ráadásul a legjobb barátom, Ivan Lendjer győzött 100 méter pillangón, a kivételesen jó generációnkban így motiválni tudtuk egymást. 2008-ban ifi Eb-t nyertem Belgrádban, míg a mexikói vb-n 50 mellen ezüst-, 100 mellen bronzérmes lettem. Még juniorként, 17 évesen jutottam ki a pekingi olimpiára, ami hatalmas élményt jelentett.

- Igen, és 2009-ben úgy éreztem, valósággal repülök. Szinte mindenhonnan érmeket hoztam, az isztambuli rövidpályán Eb-n harmadik letten 50 mellen, míg a római felnőtt vb-n középdöntőbe jutottam. A szuperdresszek betiltása után aztán mintha elfelejtettem volna úszni. 2009-ben 59,9-et tudtam 100 mellen, és a dressz persze gyorsított, de egy évvel később csupán 1:01,9-et jöttem a margitszigeti Eb-n. Az ezt követő négy évben nem tudtam elmozdulni az 1:01,5-9 közötti határról, márpedig ha te négy évig ugyanazokat az időket úszod, ugyanott toporogsz és a mezőny eközben elmegy melletted, az nagyon demotiváló tud lenni. A 2013-as barcelonai vb-n 50 mellen 27,8-as idővel zártam, ez volt a karrieremben az egyetlen olyan világbajnokság, ahol még a középdöntőbe se jutottam be. Amolyan utolsó pofon volt, úgyhogy az akkori edzőmmel leültünk és úgy döntöttünk, hogy itt az idő váltani. Az új edzőm sokat dolgozott velem a technikán és hirtelen újra felfelé ívelt a karrierem: a 2014-es berlini Eb-n remek előfutam és középdöntő után ugyan lemaradtam az 50 mell dobogójáról, de folyton javultak az időeredményeim, míg 2015-ben vb-döntőbe jutottam 50 mellen, életemben először középdöntős voltam 100-on, emellett Universiadét nyertem. Mindezek után a riói olimpiára a formaidőzítés sajnos nagyon el lett rontva, nem tudtam olyat úszni, amilyet szerettem volna. Ekkor úgy volt, hogy befejezem a karrierem.

- Átköltöztem Újvidékre, ahol biokémiai mérnökként folytattam a mesteri tanulmányaimat. Eldöntöttem, hogy az egyetemen van a hangsúly, meglesz a diploma és oké, abba is hagyom az úszást. Az új egyesületemben a mostani edzőmmel elkezdtünk dolgozni, a budapesti vb-vel kapcsolatban pedig úgy gondolkoztunk, hogy csak maradjak formában és akkor szépen búcsúzhatok az egésztől. Pár hónapnyi munka után azonban nyilvánvalóvá vált, hogy elég jól összeáll minden, úgyhogy belevágtunk 2018-ba is. Innentől nagyjából mindenki képben lehet: magyar bajnoki címek, az éremközeli glasgow-i Eb első 27 másodperc alatti 50-es úszással, felfelé ívelő forma, 2019-ben az aktuális egyéni csúcsaim Debrecenből.

- Az ob előtti vasárnap még Marseille-ben úsztam, hétfőn hajnali fél 5-kor indultam el a szállodából, aztán onnan Párizsba, Párizsból Belgrádba repültem, ahol délután 1-kor szállt le a gépem. A barátnőm felvett, összepakoltam otthon, aztán a szüleimnél aludtunk Óbecsén, majd kedd reggel elindultunk Budapestre, aludtam egyet és délután jött a futam. Feszes volt ez a tempó a szervezetemnek, éreztem, hogy fájnak a lábaim, de a szerda reggeli úszás már abszolút korrekt volt. Ezek voltak a leglassabb futamaim a magyar ob-kon, de nem hasonlítom össze őket, hisz eddig mindig csúcsformában vagy csúcsforma közelében voltam, míg most az Eb és az olimpia miatt körülbelül 70 százalékos állapotban tartottam. Edzésversenynek fogtam fel, versenyről versenyre javulok, és ez a lényeg. Az ob közben is kemény edzéseket csináltam a medencében és a konditeremben, mindezeket beleszámítva is elégedett vagyok.

- Nem szeretném, hogy ez az egész médiaháborúvá váljon, vagyis az legyen, hogy én mondok valamit és a MÚSZ is mond valamit, mert egyáltalán nem ez volt a célom. Velem a szövetségből konkrétan, négyszemközt, két széken soha senki nem beszélt arról, hogy legyek magyar sportállampolgár és ússzak magyar színekben. Hallottam ilyen-olyan információkat, a hódmezővásárhelyi elnökség említette, hogy érdeklődnek irántam, de az én helyemben, amikor már ennyi idős vagyok, bő tízéves karrierrel a hátam mögött, nem könnyű egy ilyen döntést meghozni. 2017 óta versenyeztem a magyar ob-kon, Gyurta Dániel visszavonulását követően ráadásul mindenki tisztában volt azzal, hogy Magyarországnak nincs igazán erős mellúszója – a riói olimpiára speciel én A-szinttel jutottam ki. Ha engem valaki megkeres Rió után, hogy figyelj, Csaba, 26 éves vagy, 30 leszel Tokióban, itt vannak a papírok, itt az ajánlat, ezek a feltételek és válassz, akár már a budapesti vb-n magyarként tudtam volna úszni. Nem mondom, hogy száz százalékig biztosan elfogadtam volna az ajánlatot, mert 2006 óta szerb színekben úszom, és bármennyivel is gyengébb a szerb szövetség a magyarnál, mégis ennek a szövetségnek és ennek az országnak köszönhetem, amit elértem. Aztán ha engem a MÚSZ 29 évesen szemtől szembe megkeres és leülünk, hogy miért igen vagy miért nem, akkor szintén elgondolkodom, de engem személyesen senki nem hívott, ez pedig így nem tűnt komolynak. A „mi lett volna, ha…” pedig nem létezik, úgyhogy ezt lezártnak tekintem. Nem tudom elégszer hangsúlyozni: köszönöm a lehetőséget a MÚSZ-nak és a NICS-HSÚVC-nek, hálásan köszönöm, hogy magyar bajnok és magyar csúcstartó lehetek, mert nekem ez nagyon sokat jelent. Magyar vagyok, büszke vajdasági magyar, és soha nem a pénz motivált, hanem az érzés.

- Ifiként és felnőttként viszonylag sok magyarországi világversenyen vettem részt, mindig is éreztem a támogatást, mind a szurkolóktól, mind az újságíróktól – mindig is úgy, vagy legalábbis majdnem úgy tekintettek rám, mint a magyar színekben úszókra. Nagyon várom az Eb-t, és azért is szerettem volna az ob-n még egyet úszni a Duna Arénában, hogy ráhangolódjak a medencére. Ráadásul az Eb-re talán most nagyobb az étvágyam, mint az olimpiára. Öreg rókának mondhatom magam a mellúszómezőnyben, hisz talán egyedül a ’88-as születésű Fabio Scozzoli idősebb nálam. Tisztában vagyok azzal, hogy annyira már nem vagyok konkurens, mint három éve, így reálisan nézek a dolgokra, és amúgy sem szeretem azokat, akik olyan pozitívan állnak hozzá a versenyzéshez, hogy minden lehetséges, nincs határ és egyebek. Elsősorban az 50-re fókuszálok, azt érzem, hogy ott döntőzni tudok, ehhez 27 másodperc alatt kell úszni, aztán a döntőben tényleg minden lehetséges. 100-on is ott vagyok a döntő határán, de jelenleg nem érzem úgy, hogy teljes mértékben oda is tartozom. 58 végét, 59 elejét sokan tudnak úszni a fiatalok közül, én sajnos nem látom magamban, hogy ez az idő összejöhet, úgyhogy amennyiben meglesz a középdöntő, már elégedett lehetek. Szerencse, hogy a 100 mell előbb van a programban, mint az 50, hisz megfelelően fel tudok készülni utóbbi távra.

- Specifikus laktátperiódusokban zajlik ez az időszak: kombinálom a kemény edzéseket és a versenyeket, savas állapotban, nagy megterheléssel. Két versenyem lesz az Eb-ig, amiken hasonló a terv, mint idén eddig mindig: minden futamot a maximumon nyomom végig, nem lazítok az előfutamokban. Lesz két intenzív és három lazább edzéshét még az Eb előtt, aztán meglátjuk, hogy sikerült a formaidőzítés.

- Rióba A-szinttel érkeztem, aztán még az eredeti A-szintes határt sem tudtam megúszni, ami nagyon rosszul esett. Az olimpia még durvább, mint az Európa-bajnokság, hisz nincs 50 mell, 100-on pedig az 58 másodperces idő világszinten nagyon sűrű. A mellúszás nagyon brutálisan gyorsul az olimpiákon. Ha az A-szinteket nézzük, Pekingben 1:01,5 volt a határ, Londonban 1:00 vége, Rióban 1:00,3, míg most 59,9 – ezzel szemben a többi úszásnemben talán összesen fél másodperc haladás volt a 100 méteres távokon az előző három olimpiai ciklusban. Az 59,9 biztosan nem lesz elég a középdöntőhöz, az 59,3-59,5 már igen, ez az egyéni csúcsom körül van. Nagyon örülnék, ha meg tudnám javítani a legjobbamat, ha ez összejön, a középdöntős helyek valamelyikét is elcsíphetem.

- Pontosan. Mindig is az tartott ebben a sportban, hogy úgy éreztem, tudok javulni, többet produkálni, motiváltan edzeni, de az olimpia után szeretném folytatni azt, amit befejeztem az egyetemen, azaz munkát találnék a szakmámban. Az az álom, hogy talán Magyarországon folytatjuk az életet a szerb anyanyelvű barátnőmmel, hisz ő is imádja az országot, és tavaly nyáron azt mondta, akár másnap fogná a bőröndöt, bepakolna és költözne - magyar órákra jár, tanulja a nyelvet, jól megy neki. Van egy ilyen szintű támogatás tőle, ami nagyon fontos, aztán év végéig eldől, hogy hol folytatjuk az életünket. Tokió utánra tehát családcentrikusak, semmint karriercentrikusak a gondolataim.