Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Közel hibátlan magyar szereplés a csütörtöki előfutamokban a rövidpályás Európa-bajnokságon

Eurosport Magyarország

Frissítve 07/12/2023 - 10:46 GMT+1

Közel hibátlan továbbjutási arányt produkáltak a magyar versenyzők a csütörtöki előfutamok során az Otopeniben zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokságon. A délelőtti program nyitányaként női 100 méter gyorson rögtön három magyar volt érdekelt - a szabályok szerint csak kettő juthatott tovább.

Pádár Nikolett (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Fotó: MTI

Pádár Nikolett és Ugrai Panna egy futamban kapott helyet, egyetlen század választotta el őket egymástól, utóbbi 53.90 másodperccel a 13., honfitársa pedig a 14. helyen került az elődöntőbe. Az uszonyos úszóként 17-szeres világbajnok Senánszky Petra 54.23-mal a 22. helyen fejezte be a számot.
"Soha nem úsztam korábban délelőtt 53-as időt, ezért ennek természetesen nagyon örülök. Viszont egyáltalán nem voltam még elég éber így reggel, szóval remélem, hogy tudok javulni a középdöntőben" - nyilatkozta az MTI-nek Ugrai.
Pádár Nikolett megjegyezte, amit lehetett, azt gyakorlatilag elrontotta a futamában, a rajtot, a fordulókat és a levegővételt is, éppen ezért az idővel egyáltalán nem lehet elégedetlen. Hozzátette, az elődöntőben már nem követheti el ezeket a hibákat, és mindenképpen egyéni csúcs (53.51) kell ahhoz, hogy bekerüljön a fináléba.
Férfi 200 méter vegyesen három előfutamot rendeztek és többen vissza is léptek, így a nevezési idők alapján Holló Balázs továbbjutása nem lehetett kérdéses. A magyar versenyző végül 1:57.55-tel a 11. helyen ment tovább. Persze, szüksége is volt a tartalékolásra, mivel fél órával később már 200 méter pillangón volt jelenése.
"Kicsit át is kellett így alakítanom a taktikát, hiszen nem sok időm van a pihenésre. Körülbelül ilyen helyezést és időt lőttem be magamnak előzetesen" - fűzte hozzá.
Férfi 100 méter háton Jászó Ádám képviselte a magyar színeket - Kovács Benedek koronavírus-fertőzése miatt nem tudott elutazni a romániai kontinensviadalra -, egyéni csúcsától (51.60) nem sokkal elmaradva, 51.74-gyel a 15. idővel jutott tovább. Így felnőtt világversenyen pályafutása során először ugorhat medencébe egyéni középdöntőben.
"Nagyon rosszul esett ez a reggeli úszás, de az idővel elégedett vagyok. A döntő viszont elég messze van, így elsősorban abban gondolkozom, hogy megússzam az egyéni csúcsomat" - mondta Jászó.
A nők hát sprintszámában, 50 méteren Komoróczy Lora Fanni és Szabó-Feltóthy Eszter volt érdekelt, előbbi 27.02 másodperccel a nyolcadik helyen lépett tovább, utóbbi viszont 28.68-cal a 26.-ként végzett.
"Sajnos, ahogy sok mindenki mást, engem is kicsit megtréfált ez a fal, aminek nincs alja, így a fordulómnál megkarcoltam a lábamat kicsit. Erre majd figyelnem kell délután és szeretnék sokkal jobb időt úszva bekerülni a döntőbe" - mondta Komoróczy.
Férfi 200 méter pillangón szinte tét nélkül úszhatott mindkét magyar, Márton Richárd és Holló Balázs is, ugyanis csak 19-en neveztek. Márton végül összesítésben a második (1:54.95), Holló pedig a 11. (1:56.75) idővel ment tovább.
"Szerencsére az alvással már nincs baj, amióta itt vagyok, napközben vagyok kicsit fáradtabb és hajnalban farkaséhesen kelek" - nyilatkozta Márton, aki múlt hétvégén még az Egyesült Államokban versenyzett, így rendkívül hosszú utazást követően érkezett Otopenibe. "Azt hittem, kicsit erősebb lesz a futam, a végén úgy éreztem, ha csak ilyen a tempó, akkor megnyomom. Csak magamra fókuszáltam és gyakorolni szerettem volna a folytatásra. Ott hasonló úszásra lesz szükség egy keményebb hajrával" - tette hozzá.
A csütörtök délelőtti előfutamok a nők 1500 méteres gyorsúszásával zárultak. Flück Nóra azt követően, hogy szerdán negyedik lett 800 méteren, ezúttal egyéni csúcsát (16:10.86) megjavítva, 16:08.42 perccel, összesítésben hatodikként lépett tovább a pénteki fináléba, a vele egy futamban induló, 14 esztendős Nagy Napsugár pedig egyéni legjobbjától (16:17.41) elmaradva, 16:26.37-tel kilencedikként zárt.
"Ez nagyon nem esett jól, szerintem még bőven bennem van a tegnapi nyolcszázas döntő. Az időnek viszont örülök, és ha hasonlóképpen alakulnának a dolgok, mint tegnap, azzal nagyon elégedett lennék" - nyilatkozta Flück.
"Már az úszás közben éreztem, hogy ez nem úgy sikerül, ahogy szeretném. Nagyon elégedetlen vagyok" - mondta Nagy Napsugár.
A nap legjobb egyéni magyar teljesítménye ekkor még hátra volt, ugyanis a szerdán 800 méter gyorson bronzérmes Késely Ajna a leghosszabb medencés távon saját országos csúcsától (15:55.69) nem sokkal elmaradva 15:55.94 perces idővel másodikként jutott a döntőbe.
"Nem tudom igazán, hogyan sikerült ez, hiszen úgy éreztem, nem lesz könnyed ez az ezerötszáz méter. Remélem, holnap délutánra ki tudom magam úgy pihenni, hogy meglegyen az országos csúcs" - mondta Késely, aki hozzátette: külön öröm számára, hogy összesítésben meg tudta előzni az olasz Simona Quadarellát, akinek ez a fő száma. Megjegyezte, alapvetően a bronzéremmel kalkulál a fináléban, de szeretné felvenni a versenyt olasz riválisával.
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés