Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Az év egyik legsokkolóbb világcsúcsát úszta, több ezren támadják emiatt

Nagy Benjámin

Publikálva 30/12/2021 - 14:22 GMT+1

Olimpia ide, világbajnokság és Európa-bajnokságok oda, 2021 utolsó hetére és egy országos bajnokságra maradt az a teljesítmény, amelyre az úszósport hosszú ideje várt. Más kérdés, hogy a történelmi rekordnak milyen háttere és milyen előzménye van.

Emre Sakci

Fotó: AFP

Emre Sakçı az év egyik, ha nem a legkomolyabb világcsúcsát úszta a kedden véget érő török rövidpályás bajnokságon.

A kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes főszámában, 50 méter mellen a történelemben elsőként áttörte a 25 másodperces álomhatárt, 24,95-tel nem keveset, kereken három tizedet (!) vert az eddigi társvilágcsúcstartó Cameron van der Burgh és Ilya Shymanovich 25,25-ös idejére.
A 24 éves versenyző eredménye döbbenetesen meglepőnek is nevezhető, meg nem is. Egyrészt kimondottan rövidpályán számít klasszisnak, eddig 25,29 volt a legjobbja ezen a távon, ráadásul a novemberi, kazanyi Európa-bajnokságon úgy lett második 25,39-cel, hogy csak a világrekordot repesztő Shymanovich tudta őt megelőzni.
Másrészt a december 16-án kezdődő világbajnokságra csúcsformában utazott, és ott kezdődtek azok az érdekességek, amik a mostani 24,95-öt sokak számára megkérdőjelezhetővé teszik. A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) döntése alapján Abu Dhabiban vízalatti videóbírós kamerarendszert használtak, ami kiszűrte a szabálytalan technikai mozdulatokat. A legtöbb kizárás mellúszásban történt, méghozzá a FINA technikai bizottságának vezetője, Carol Zaleski szerint illegális lábtempó miatt.
A nem megengedett plusz delfinezés (amiről Shymanovich kapcsán ebben a cikkben részletesen írtunk) elsőszámú szenvedő alanya pedig nem más volt, mint Sakçı, akit 50 mellen a középdöntőben zártak ki (holott a legjobb idővel, 25,52-vel jutott volna döntőbe), míg 100 mellen már az előfutamban. A 4x50-es mix vegyesváltóban repülőrajttal 25,23-at ment, és az Eb-ről, szintén váltóból volt egy 25,02-es repülőrajtos úszása, ezek alapján tehát nem elképzelhetetlen, hogy valaki ilyen rövid idő alatt ennyit javuljon, főleg úgy, hogy a vb után benne maradt a bizonyítási vágy is.
Cserébe egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy jó forma ide, jó forma oda, a török bajnokságon nem használtak vízalatti kamerát, így hiába van videó a futamról, egészen pontosan nem tudni, teljesen szabályos volt-e az úszása. Az kétségtelenül látszik, hogy zseniálisan rajtolt és már a lehúzás előtt óriási fél testhossznyi előnnyel járt a többiek előtt, aztán a forduló és a végén a fal is tökéletesen jött ki neki.

A vélemények abszolút megoszlanak. Több ezer kommentelő szerint teljesen szabálytalan volt a versenyzése és szintén népes azoknak a tábora, akik szerint nem. Még az úszók között sincs egyetértés, a világbajnoki bronzérmes Pavel Sankovich például üzenetben támadta Sakçıt, mondván, a FINA-nak nem szabadna hivatalossá tenni a világcsúcsot.
Ami mindenképp a török mellett szól, hogy 100 gyorson is megmutatta a szenzációs formáját, hiszen 46,63-as országos rekorddal nyert, és 100 mellen is „odapakolt” egy 56,00-t.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés