Maddie Groves nehéz időszakon van túl, miután 2016-ban ezüstérmet szerzett a riói olimpián, a következő évben komoly, krónikus betegségeket diagnosztizáltak nála. Egyszerre szenved endometzriózistól és adenomiózistól. A nőket érintő kórképek miatt folyamatos hasi- és hátfájdalmakkal küzdött.
“A fájdalom olyan, mintha kést szúrnának a méhedbe, aztán még meg is forgatnák. Nem túlzok, tényleg nagyon durva. 2017-ben azt hittem, hogy vakbélgyulladásom van, de aztán a kózházban egy endokrinológus (hormonháztartással foglalkozó orvos) is megvizsgált és sajnos minden tünetet produkáltam… Akkor azt mondták, hogy sosem tudok majd teherbe esni. Ekkoriban olyan gyógyszerezést kaptam, amitől nagyon rosszul éreztem magam, szerintem nem is volt olyan nap, hogy ne hánytam volna.
Utána váltottam gyógyszert és táplálkozási módot is, ettől jött egy jobb időszak, de sajnos folyamatosan voltak gondjaim. Tavaly elvégeztek pár vizsgálatot és találtak egy sejtelváltozást a méhemen. Az első orvos azt mondta, hogy várjunk egy évet és ismételjük meg a vizsgálatokat, de a nőgyógyászom azonnal megműtött. Utólag kiderült, hogy neki volt igaza, lehet ha várunk egy évet, akkor már rákká fajult volna az egész.”
Úszás
A doppingért eltiltott úszósztár Párizst veszi célba
TEGNAP 10:19
2021 akár az ő éve is lehetett volna a sok fizikai probléma után, de mint most kiderült mentálisan sem áll készen a csúcsteljesítményhez és könnyen előfordulhat, hogy a sportág csúcskategóriájába már sosem kerül vissza.
Maddie Groves Instagramon jelentette be, hogy nem indul el az adeleidei versenyen, így Tokióban sem lesz ott. Konkrét okokat ugyan nem említett, de a középső ujjakat formáló dressz sokat sejtet érzelmeiről. Később a vádjait szintén a közösségi média felületein hozta nyilvánosságra:
“Legyen ez egy lecke az összes nőgyűlölő perverznek és a seggnyalóiknak. Többé nem használhatjátok ki a fiatal lányokat, nem alázhatjátok meg őket a testük miatt csak azért, hogy aztán az eredményeikkel pénzt keressenek nektek is. Lejárt az időtök.”
Groves vádjaira természetesen reagált az Ausztrál Úszószövetség is:
“2020. decemberében megkerestük Maddiet, miután egy tweetjében az őt ért bántalmazásra utalt, de nem tett hivatalosan panaszt. Természetesen a Szövetség kiemelten ügyel a szexuális bántalmazásokra és a gyerekeket ért erőszakra. Kötelességünk, hogy minden gyanús esetet komolyan vegyünk és kivizsgáljunk.”
Korábbi csapattársa, Mitch Larkin is nyilatkozott:
“Elég szoros kapcsolatban voltunk, az egészsége fontos számomra, szerintem küldeni is fogok neki egy üzenetet, hogy érdeklődjek. Szerencsére a Szövetségnél sok figyelmet fordítanak a mentális egészségre is, így tudom, hogy sokan fognak figyelni rá. Ha mégis úgy dönt, hogy szeretné a problémáit elmondani, akkor mindig lesz, aki meghallgassa.”
Maddie Groves később egy kicsit hosszabban is kifejtette a visszalépésének okait:
"Ha valaki azt gondolja, hogy csak egy balhé miatt döntöttem így, az téved. Részben a járvány is az oka, hogy így döntöttem, de főleg az a sok-sok év, amíg egy olyan közegben dolgoztam, amiben mások gonoszsága felett elnézünk és abból még hasznot is húzunk. Muszáj szünetet tartanom. El kell kezdenünk ezekről is beszélgetnünk. Ha csak egy lányt is megmentek attól a megszégyenítéstől, hogy fogyókúrára fogják, már megéri, hogy nem megyek az olimpiára."
Forrás: Swimming World

Minden reggel hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Úszás
Négyéves eltiltást kapott a kínai sztárúszó, elfelejtheti a tokiói olimpiát
TEGNAP 15:37
Úszás
Ennyi magyar úszó indulhat a tokiói olimpián
21/06/2021 14:19