Pigniczki Fanni és Gőz Roland is aranyérmet szerzett az Egyetemi Világjátékokon
Pigniczki Fanni olimpikon ritmikus gimnasztikázó az egyéni összetett után labdával is diadalmaskodott, Gőz Roland cselgáncsozó pedig a 90 kilogrammos súlycsoportban nyert aranyérmet hétfőn a Csengtuban zajló Egyetemi Világjátékokon.
Pigniczki Fanni
Fotó: AFP
A magyar szövetség beszámolója szerint a 23 éves Pigniczki 32,650 pontot kapott labdagyakorlatára. Az MTK sportolója buzogánnyal és szalaggal a negyedik, míg karikával a hetedik helyen zárt.
A multisportesemény eredményközlő oldala szerint az U23-as Európa-bajnok Gőz Roland üzbég, észt, majd azeri ellenfeleket felülmúlva jutott döntőbe, ahol dél-koreai riválisát ipponnal verte, ezzel megszerezte a magyar cselgáncsozók második érmét.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/07/31/3754821.jpg)
Gőz Roland
Fotó: AFP
Vasárnap Gyertyás Róza a női 52 kilóban lett bronzérmes, a hétfői versenynapon pedig a +100 kilóban a háromszoros U23-as Eb-győztes Sipőcz Richárd két-két győztes és vesztes mérkőzéssel az ötödik helyen végzett.
A magyar küldöttség három arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szerzett eddig Csengtuban, ahol 18 sportágban 119 ország közel 10 ezer résztvevője szerepel. A pénteken kezdődött és jövő keddig tartó Egyetemi Világjátékokon - korábbi nevén Universiadén - 12 sportágban 113 sportoló képviseli a magyar színeket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)