Megvan a magyar válogatott új kerete, visszatérőben a világ- és Európa-bajnoki érmes Pigniczki Fanni

A 2026-os esztendő elsősorban az építkezésről szól majd a ritmikus gimnasztikázóknál – erről beszélt Bencze György, a hazai szövetség elnöke.

Ezzel a buzogány gyakorlattal zárta az olimpiát Pigniczki Fanni

Videó forrása: Eurosport

A szervezet első embere kiemelte, a hangsúly 2027-28-ra kerül, amikor az olimpiai kvalifikáció érdemi része zajlik majd.
"Az elmúlt két olimpiára sikerült kvalifikálnunk, pontosabban Pigniczki Fanninak sikerült. Abban bízunk, hogy a jövőben ezt a létszámot emelni tudjuk" - idézte a szövetség közleménye Bencze Györgyöt, aki ezzel arra is utalt, hogy az új pontozási rendszer és a nemzetközi mezőny átalakulása egyszerre jelent kihívást és lehetőséget.
A kétszeres olimpikon, világ- és Európa-bajnoki érmes Pigniczki Fanni elmondta, azért várja különösen a jövő évet, mert a 2025-ös szezon második fele egészségügyi szempontból kifejezetten nehéz volt számára, a világbajnokságot pedig sérülten versenyezte végig.
"Jó, hogy vége van ennek az évnek, szeretnék újult erővel visszatérni. A sérüléseim javulnak, már tudok velük rendesen készülni, most az új gyakorlatok összeállításán dolgozunk" - fogalmazott. Hozzátette: jelenleg a felkészülés elején jár, a hangsúly a tanuláson és az alapozáson van, a cél az, hogy tavasszal már összeálljanak az új gyakorlatok.
A szövetség kihirdette a válogatott kereteket is 2026-ra, a felnőtteknél Pigniczki mellett Wiesner Hanna Panna és Lovász Luca alkotja az A-csapatot.

A 2026-os válogatott keretek

Felnőtt egyéni A-keret:
Pigniczki Fanni
Wiesner Hanna Panna
Lovász Luca
Felnőtt egyéni B-keret:
Örvendi Regina
Földesi Panni
Vukmir Elena
Junior egyéni keret:
Németh Berta
Somogyi Fanni
Ritter Lora
Péter Vivien
Jenei Lívia
(MTI, RG Sajtó)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés