Nincs elég bizonyíték, felmentették a bántalmazással vádolt olimpiai bajnokot
Publikálva 31/01/2023 - 17:03 GMT+1
Alexander Zverevet még 2021-ben kezdte el vizsgálni az ATP, mert egykori barátnője szerint testileg és lelkileg is bántalmazta őt. A hivatalos vizsgálat most zárult le, a bizonyítékok hiányossága és az ellentmondásos vallomások miatt pedig a német játékos megúszta büntetés nélkül.
Alexander Zverev à l'Open d'Australie en 2023
Fotó: Getty Images
Lezárult az ATP hivatalos vizsgálata Alexander Zverev régóta húzódó bántalmazási ügyében. A német teniszezőt még 2020-ban vádolta meg azzal korábbi barátnője, Olya Sharypova, hogy lelkileg és fizikailag is bántalmazta őt. Emiatt aztán 2021-ben indult el egy hivatalos vizsgálat, aminek a végén az ATP most közölte, hiányos és ellentmondásos bizonyítékok miatt nem szabnak ki büntetést Zverevre.
Az ATP közleményében jelezte, hogy a döntést egy harmadiki fél által végrehajtott, minden részletre kiterjedő vizsgálat előzte meg. Ezt a nyomozást a The Lake Forest Group két rutinos munkatársa végezte, ennek során pedig nem csak Zverevvel és Sharypovával, de 24 másik személlyel, köztük családtagokkal, barátokkal és más játékosokkal is beszéltek.
Emellett átvizsgáltak a játékos által a telefonjáról önként átadott anyagokat, beleértve beszélgetéseket, file-okat és képeket is. Szintén megnézték a vizsgálat elsődleges helyszínén, egy sanghaji hotelben készült felvételeket és meghallgattak szemtanúkat is.
A teljes vizsgálat így 15 hónapot vett igénybe, maguk az események pedig még 2019-ben történtek.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2020/10/30/2925127.jpg)
Alexander Zverev és Olga Sharypova
Fotó: Getty Images
Az ATP a jelentés elkészülte után úgy döntött, nem bünteti meg Zverevet. Mint írják, a bizonyítékok hiányosak, a két fél vallomásai pedig ellentmondásosak, így a vizsgálat nem tudta bizonyítani a bántalmazást, sem a játékosokra vonatkozó szabályok megszegését. Fenntartják viszont a lehetőségét, hogy új bizonyítékok előkerülése esetén újra elővegyék Zverevet, bár megjegyzik, a németek olimpiai bajnok játékosa végig tagadta a vádakat és együttműködött a nyomozás során.
„Ezeknek a vádaknak a komolysága és összetettsége egy nagyon részletes vizsgálatot és komoly erőforrásokat igényelt, valamint azt is, hogy szakértő nyomozókhoz forduljunk, amire korábban még nem volt példa az ATP-nél. Egyúttal arra is rámutatott, hogy aktívabban kell reagálnunk biztonsági ügyekben. Tettünk ebbe az irányba lépéseket, de még sok munkánk van ezen a téren” - mondta Massimo Calvelli, az ATP ügyvezetője.
Zverev így mindenfajta korlátozás nélkül versenyezhet tovább. A német játékos nemrég tért vissza egy komoly sérülésből, az Australian Openen viszont egyelőre nem ment neki a játék, a tornán a második fordulóban ejtett őt ki az amerikai Michael Mmoh.
Forrás: ATP
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés