Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Belső vizsgálat indul a barátnője bántalmazásával vádolt Zverev ügyében

Németh Dániel

Frissítve 05/10/2021 - 11:58 GMT+2

Az ATP hétfőn hivatalos közleményben jelezte: alaposabban utánajárnak, mi történt a német teniszező és ex-barátnője között.

Alexander Zverev - fotó: Sarah Stier

Fotó: AFP

Egy évvel az ügy kirobbanását követően belső vizsgálatot indított az ATP, hogy körbejárják az Alexander Zverevvel kapcsolatos vádakat.


Tavaly novemberben Olga Sharypova súlyos vádakat tartalmazó üzenetet tett közzé közösségi oldalán, amelyben azt írta: Alexander Zverev verbálisan és fizikálisan egyaránt bántalmazta őt. Sharypova később egy interjúban részletesen elmondta, hogyan öltött a kapcsolatuk egyre elnyomóbb jelleget, és hogyan fajult mindez tettlegességig. Azt is elárulta: többször próbálkozott öngyilkossággal, ám ezek szerencsére csak kísérletek maradtak, a segítség még időben érkezett.
„Olyanokat mondott, hogy: ’Remélem, meghalsz, tegnap meg kellett volna halnod, csak nem az én szobámban. Ha meg akarsz halni, vidd az inzulint, és menj az utcára meghalni, nem akarok problémát. Nem akarok veled foglalkozni többé.’ Sírtam. Azt mondtam neki: ’Rendben, ha azt akarod, hogy meghaljak, add az inzulint, kimegyek az utcára, és ennyi. Nem hallgatom ezt többé. Nem bírom el ezt többé. Mit akarsz tőlem? Megütni? Azt már megtetted” – mondta a sanghaji eseményekről.
Az ügy végigsöpört a sajtóban, konkrét következményei azonban – legalábbis ami a teniszt illeti – nem volt, az ATP ugyanis, ellentétben mondjuk az amerikai major-ligákkal, nem szokott belső vizsgálatot indítani az ehhez hasonló ügyekben. Nem sokkal korábban Nikoloz Basilashvilit őrizetbe vették a grúz hatóságok, amiért megverte korábbi feleségét, a sportoló azonban kifizette az óvadékot, és a versenyszintű teniszt is folytathatta, az ATP nem folyt bele az ügybe.
Mint ahogyan Zverev esetében sem. A német mindvégig tagadta, hogy Sharypova állításainak lenne bármilyen alapjuk, a közösségi oldalain közzétett közleményben mindenesetre jogi következményeket helyezett kilátásba. Időközben a német a feltörekvő tehetség kategóriából kilépve az egyik első számú férfi teniszező lett, Tokióban az olimpiai bajnoki címet is bezsebelte, többek között Novak Djokovicot legyőzve az út során.
picture

Alexander Zverev - AFP/Hector Retamal

Fotó: AFP

A passzív hozzáállás miatt sokan bírálták a szövetséget, köztük Andy Murray, akit hétről hétre faggattak az újságírók az ügy kapcsán. A korábbi világelső többször érvelt amellett, hogy az ATP-nek proaktívabbnak kellene lennie az ehhez hasonló esetekben, nem utolsósorban azért, mert ez senkinek sem jó. „Nem tett jót a sportágnak, de nem tett jót Zverevnek sem. Hisz, amíg nem intézik el a dolgokat direktben, szemtől szemben, addig csak húzódik az ügy és mérgezi a levegőt” – mondta.

Végül az ATP-nél is belátták, hogy az ügy – függetlenül attól, kinek van igaza – túlságosan nagy ahhoz, semmint, hogy a szőnyeg alá lehessen söpörni, ezért belső vizsgálatot rendeltek el.

A szervezet honlapján közzétett közlemény szerint mostanra ért véget a korábban létrehozott bizottság munkája, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy a profi teniszben érintetteket megvédjék az erőszaktól. A jelentésben kitértek a megelőzésre, a családon belüli erőszak kivizsgálásának kérdésére, a fegyelmi eljárásokra, a szervezetek közötti információcserére, az események biztonsági eljárásaira, egyúttal kilátásba helyezték olyan vezetők kinevezését, akik kifejezetten a témával foglalkoznának.
Ezzel nem ért véget a folyamat, az ATP azt ígéri, a következő lépcsőfok az lesz, hogy egy hosszú távú stratégiát is kidolgozzanak, amely az erőszak minden formájára, köztük a családon belüli erőszakra is kiterjedően biztosít védelmet az érintetteknek. Ezzel párhuzamosan az ATP azt is kijelentette, a szervezet minden erőszakot elítél, és kivizsgálja az Alexander Zverevhez köthető eseteket, amelyek egyébként részben a versenyek helyszíneihez kapcsolódnak.
„Az Alexander Zverevvel kapcsolatos vádak súlyosak, kötelességünk foglalkozni vele. Reméljük, hogy a vizsgálatunk segít megalapozni a tényeket és az azt követő lépéseinket. Úgy tudjuk, Zverev örömmel vette tudomásul a nyomozásunkat, egyúttal jelezte, tagadja a vádakat. Azt is figyelemmel követjük, hogy milyen jogi fejlemények érkeznek a német bíróságokon elért ideiglenes végzések kiadását követően.”
Forrás: ATP

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés