A londoni torna kétszeres győztese majd három éves hullámvölgyet követően készül visszatérni a közvetlen elitbe.

Marin Cilic hosszú éveken keresztül volt a férfi teniszmezőny közvetlen élvonalának tagja. Sikerekben gazdag pályafutása során a csúcsot egyértelműen a US Open 2014-es megnyerése jelentette, emellett pedig a Grand Slam alatti további három szinten is versenyeket tudott nyerni. Nagy adogatásai, idegőrlő hosszúságú pattogtatásai és nagy tenyerese miatt nem mehetett ellene biztosra senki sem, karrierje csúcsán pedig a világranglista dobogójára is oda tudott férni.
2018-as, éppen a londoni Queen’s Clubban aratott sikere óta azonban nagyon komoly hullámvölgybe került a pályafutása. A három évvel ezelőtti tornát követően sérülések és formahanyatlás is hátráltatta, aminek következtében csak elvétve tudott akárcsak negyeddöntőig jutni egy-egy versenyen. Sőt, az idei stuttgarti füves pályás verseny megnyerését megelőzően utoljára a 2018-as US Openen játszott legalább öt mérkőzést ugyanazon a tornán, New Yorkban akkor ez egy negyeddöntőre volt elegendő. Az idén a Roland Garros második hetének árnyékában kicsit megbúvó németországi füves pályás tornán azonban az öt, győztesen megvívott mérkőzés egy hároméves sikertelenségi széria lezárását jelentette.
Tenisz
A héten a szokásosnál jobban befagyott a tenisz-világranglista
02/08/2021 08:08

Marin Cilic a győzelmét ünnepli Stuttgartban

Fotó: Getty Images

Mint ismert, a Roland Garros kezdésének egyhetes eltolásával mindössze két hétre zsugorodott volna az amúgy sem hosszú életű füves pályás szezon, hiszen a Garros június 13-i döntőjét követően június 28-án már kezdetét veszi a „The Championship” Wimbledonban. A stuttgarti szervezők azonban maradtak az eredeti elképzelésnél, így az alapvetően a francia nyílt teniszbajnokság utánra tervezett, és 2020-ban elmaradó tornájukat meghagyták annak eredeti időpontjában, építve kicsit a Párizsban esetleg hamar búcsúzó játékosokra. A húzás bejött, hiszen a döntőben a Párizsban az első körben búcsúzó Felix Auger-Aliassime, valamint az egy fordulóval továbbjutó Marin Cilic találkozott. A finálét végül meggyőző játékkal nyerte a horvát, aki szettveszteség nélkül húzta be karrierje tizenkilencedik ATP-tornagőzelmét.
A horvát óriást, profi karrierje során először, felesége és másfél éves kisfia is elkísérte Stuttgartba, a győzelmi beszédből pedig kiderült, hogy jó ómen volt a családi utazás:
„A kisfiam egész héten nagyon jól viselkedett, csak a döntőt megelőző éjszaka sírt egy kicsit, gondolom, izgatott volt a döntő előtt. Először van ott egy versenyemen, és azonnal nyerek. Ezt a győzelmet neki ajánlom, a nyereményautót is megkapja majd.”

Cilic és a családja Stuttgartban

Fotó: AFP

A jelek szerint pedig a formajavulás nem egyszeri fellángolás volt, hiszen Stuttgartot követően Cilic a Queen’s Clubban is főtáblás volt, sőt, két mérkőzést ott is meg tudott nyerni. A pénteki negyeddöntőben aztán végül Alex de Minaur megszakította a győzelmi szériát, így biztosan nem jut el két számjegyű mérkőzésszámig a horvát ezen a borításon még Wimbledon előtt. Ami azonban épp a füves pályás Grand Slam előtt különösen bizakodásra adhat okot számára, az az, hogy a három éve üldözött győztes énje a jelek szerint az általa egyébként kifejezetten kedvelt füvön találta meg ismét.
Marin Cilic karrierje során már túl van a századik füves pályás mérkőzésen (Stuttgartban az első kiemelt Shapovalov legyőzésével tette emlékezetessé a jubileumot), ami egy alig egy hónapos időszakot magában foglaló miniszezon esetében kifejezetten elismerésre méltó. A horvát teniszező kétszer nyert Queens-ben (2012, 2018), emellett ugyanott játszott kétszer döntőt is (2013, 2017), valamint 2017-ben Roger Federer ellen ő vívta a döntőt Wimbledonban.

Wimbledon, Federer-Cilic

Fotó: Getty Images

A régóta várt formajavulás pedig akár messzire is repítheti Cilicet Wimbledonban. Jelen állás szerint kiemelésre nem számíthat, a világranglistán elfoglalt 37. helyezésével ugyanis, épphogy, de kicsúszik a kiemeltek köréből. Ez a helyzet azonban még változhat, az idén először kizárólag a ranglista helyezést alapul vevő kiemelési rendszerben ugyanis juthat még hely Cilicnek, hiszen Rafael Nadal és Stan Wawrinka biztos, míg Milos Raonic valószínűsíthető visszalépését követően a 32. helyen túliak is reménykedhetnek. Egy kiemelés pedig sokat tudna lendíteni a jó formába lendülő Cilicen, aki így elkerülhetné azt a helyzetet, amibe Párizsban került, nevezetesen, hogy már nagyon korán, a második körben összefusson egy TOP 10-es játékossal.
Tokyo 2020 men's doubles
Cilicék kikaptak a horvát páros házidöntőben
30/07/2021 13:18
Tokyo 2020
Federer olimpiai visszalépése több kétséget ébreszt a US Open előtt
14/07/2021 11:43