75 évet kellett rá várni: Egy török lány, aki felteheti hazáját a teniszvilág térképére - Zeynep Sönmez brillírozik Wimbledonban

Zeynep Sönmez történelmet írt Wimbledonban azzal, hogy 7:5, 7:5-re legyőzte a kínai Wang Xinyut, és ezzel ő lett az első török játékos, aki az Open-érában bejutott egy Grand Slam-tornán a harmadik fordulóba.

Wimbledon - Zeynep Sonmez - Jaqueline Cristian - a mérkőzés legjobb pillanatai

Videó forrása: Eurosport

Azóta ráadásul nem csak a nőknél volt ez így, a férfiak között sem érte el ezt a bravúrt még senki Törökországból.
Eddig csupán két török teniszező nyert egyáltalán Grand Slam-főtáblás mérkőzést az Open-érában: a korábbi világranglista-60. Çağla Büyükakçay, akinél még egy nő sem jutott előrébb a világranglistán a hazájából. Neki 2016-17-ben három második fordulós Grand Slam-tornás szereplése is volt, igaz, egyik sem Wimbledonban.
A 23 éves Zeynep Sönmez a román Jaqueline Cristian 7:6(7-3), 6:3-as első fordulós legyőzésével már rögtön történelmet írt azzal, hogy ő lett az első török nő, aki a wimbledoni tornán meccset tudott nyerni.
A férfiaknál a korábbi világranglista-77. Marsel İlhant kell még megemlíteni, ő 2009 és 2015 között hét Grand Slam-tornán is bejutott a második fordulóba, köztük kétszer Wimbledonban, de ennél soha nem jutott tovább.
Még az Open-éra előtt az utolsó török nő, aki bejutott egy major harmadik fordulójába, Bahtiye Musluoğlu volt, aki még 1950-ben - azaz 75 évvel ezelőtt - a Roland Garroson jutott be a legjobb 32 közé.
Sönmez a mérkőzése előtt bele sem gondolt, hogy ilyen elit klubba kerülhet.
"Nem is tudtam erről" - mondta.
Valóban, bár egy major harmadik fordulója mérföldkőnek számít hazája számára, Sönmez nem kifejezetten ezt tűzte ki célul, miközben felnőtt.
"Soha nem álmodtam arról, hogy Wimbledonban eljutok a harmadik fordulóba. Arról álmodtam, hogy megnyerem."
picture

Zeynep Sonmez

Fotó: Getty Images

A jelenleg a világranglista 88. helyén álló Sönmez 4:1-es hátrányból jött vissza a világranglistán 32. Wang ellen az első szettben, hogy aztán a rengeteg szurkolója előtt hatalmas győzelmet arasson közel kétórányi játékot követően. A meccslabda után a 23 éves játékos még percekig szelfizett a nézőkkel.
Néhányan egészen Isztambulból utaztak, hogy szurkoljanak honfitársuknak. Közéjük tartozott Hudai is, aki a szurkolók egy csoportjának élén a "Sonuna kadar destekleyeceğiz seni, Zeynep" lelkesítő skandálásába kezdett. ("A végsőkig támogatunk téged, Zeynep").
Hudai ezt követően a wtatatennis.com-nak elmondta, hogy ez volt az első wimbledoni túrája, együtt rohantak be a picike 17-es pályára, hogy semmiképp se maradjanak le Sönmez meccséről - a lelkesedésük kifizetődött.
"Nagyon izgatottak voltunk, hogy láthatjuk őt" - mondta. "Nehéz meccs volt, voltak hullámvölgyek, de igyekeztünk, hogy tényleg érezze a támogatást".
Sönmez meg is köszönte nekik, hogy ott voltak vele ezen a nem mindennapi meccsen.
"Szeretném megköszönni a sok támogatást, mind az első, mind a második fordulóban" - mondta.
"Úgy érzem, hogy rengeteg török ember van itt, és ez nagyon boldoggá tesz."
Alpasen Duven török újságíró szerint Sönmez egyre népszerűbb hazájában. Tavaly novemberben, Meridában nyerte meg az első WTA-tornáját, ami azon nyomban a top 100-ba repítette. Ezzel is Büyükakçayt követte, ő 2016-ban, Isztambulban nyert tornát, amivel elérte a top 100-as mérföldkövet.
"Ő még nem olyan mainstream híresség, mint a törökországi topfocisták vagy olimpiai érmesek" - folytatta az újságíró.
"De gyorsan nő a népszerűsége Wimbledon miatt. A nagyközönség már most úgy tekint rá, mint egy új arc a török sportban - valaki, aki globális szinten is tényező tud lenni.
A média és a közvélemény úgy állítja be őt, mint aki keményen dolgozik, összpontosít és elszánt, olyasvalaki, aki az esélyek ellenére sikerrel járt egy olyan sportágban, ahol Törökországnak eddig nem igazán volt része a nemzetközi sikerekben."
Sönmez a harmadik fordulóban a 18. helyen kiemelt orosz Ekaterina Alexandrova mutathatja meg, hogy mi van még benne ezen a Grand Slamen, a fogadóirodák hétszeres szorzóval kínálják a győzelmét.
Nézd meg a meccs statisztikáit, vagy kövesd élőben a teljes találkozót a Maxon!
Forrás: részben WTA / Alex Macpherson
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés