Nemcsak a női egyes, de a férfi páros döntő is olyan eredményt hozott Wimbledonban, amit még nem sok ma élő ember láthatott
Nyolcvankilenc év elteltével győzött ismét brit duó a férfi párosok között a wimbledoni teniszbajnokságon.
Nemcsak a női egyes, de a férfi páros döntő is utoljára a tenisz hőskorában látott eredményt hozott
Videó forrása: Eurosport
Iga Świątek 1911 óta az első, aki 6:0, 6:0-ra tudta megnyerni a női döntőt Wimbledonban, amikor lesimázta Amanda Anisimovát, de a nap másik fináléja, a férfi páros is rendkívüli eredményt hozott.
Már a döntő előtt biztos volt, hogy új bajnokot avatnak, mert a két finalista kettős közül egyik sem nyert még Wimbledonban. Egyedül az ausztrál Rinky Hijikata mondhatta magát Grand Slam-győztesnek, aki 2023-ban az Australian Openen nyert párosban.
Az 1 óra 24 percig tartó szombati mérkőzésen a britek magabiztosan kezdtek, kétszer elnyerték ellenfelük adogatójátékát, így - első játszmalabdájukat kihasználva - simán kerültek szettelőnybe. A második szakaszban mindkét páros egyszer brékelt, ami rövidítéshez vezetett. Ebben az ötödik helyen kiemelt hazai páros volt a jobb. Julian Cash és Lloyd Glasspool 1936 után az első teljesen brit párosként nyerte meg a férfi párosok küzdelmét.
Eredmény, férfi páros, döntő:
Julian Cash, Lloyd Glasspool (brit, 5.)-Rinky Hijikata, David Pel (ausztrál, holland) 6:2, 7:6 (7-3)
MTI
Kapcsolódó témák
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2229.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2201.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/4058.png)