Hatott a fenyegetés, Wimbledon feloldja az orosz és fehérorosz teniszezők kitiltását
Publikálva 10/03/2023 - 10:06 GMT+1
Visszatérhetnek az orosz és a fehérorosz teniszezők Wimbledonba, igaz, minden rezdülésüket szigorú tekintettel vizslatja majd a versenyt szervező All England Lawn Tennis Club (AELTC). A hír egyelőre hivatalos megerősítést még nem nyert, az utóbbi hetekben felröppent esetleges retorziók láttán azonban nem lenne meglepő, ha Wimbledon visszavenne 2022-ben kialakított szigorú álláspontjából.
Daniil Medvedev
Fotó: AFP
Országnélküliség és viselkedési kódex – ez várhat az oroszokra idén Wimbledonban.
Mint arról mi is beszámoltunk már, a nemzetközi tenisz közvéleményben egyre inkább gyakorta felmerülő téma, hogy mihez kezd Wimbledon 2023-ban az egy éve kitiltott orosz és fehérorosz teniszezőkkel? Amikor egy éve ugyanis a füvespályás Grand Slam-torna szervezői meghozták az ATP-, valamint WTA Tour-szerte egyedülálló döntést, aligha számoltak azzal a körülménnyel, hogy a kérdésre egy év múlva vissza is kell még térni. Oroszország ukrajnai inváziója azonban továbbra is zajlik, de facto tehát semmi sem változott azon körülményeket figyelembe véve, amelyek többek között Daniil Medvedev és Victoria Azarenka kitiltását generálták.
De akkor mi késztetheti újratervezésre Wimbledont?
Néhány hete a témával kapcsolatos cikkünkben már említést tettünk róla, hogy az ATP és a WTA, továbbra is helytálló, ám nem hivatalos információk szerint, azzal fenyegette meg a Brit Tenisz Szövetséget (LTA), hogy amennyiben nem engedi vissza az egy éve kitiltott sportolókat, úgy megfosztja a versenyszervezési licenceitől. Tekintettel arra, hogy a füvespályás szezon hagyományosan Nagy-Britannia-központú, amelynek csúcspontja, de közel sem egyedüli zászlóshajója Wimbledon, ez valóban jelentős csapásként hatna. Mindehhez hozzá kell még tenni a szervezési jog elvétele mellett eltörpülő, ám mégiscsak jelentős pénzügyi büntetéseket is.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/03/10/3650315.jpg)
A 2022-ben tornagyőztes Taylor Fritz ünnepel Eastbourne-ban
Fotó: AFP
Az LTA belengette, a felelősséget adott esetben a kormányzatra hárítaná, mondván, ha a Downing Street továbbra is elkötelezett a tiltás fenntartásában, úgy a beutazási vízumok megtagadásán keresztül érje el a kívánt hatást.
Mindennek egyértelműen a teniszezők innák meg a levét, akik egymás után másodszor kényszerülnének arra, hogy ne versenyezzenek Wimbledonban, miközben ők maguk egyénileg aligha vádolhatók a háború pártolásával. A teniszpályán sokszor önmagával szemben is könyörtelen Andrey Rublev például épp alig két hete Dubajban fejezte ki ismét, hogy kategorikusan szembehelyezi magát országa politikai vezetésének döntéseivel.
Nos, a belengetett szankciók úgy fest, meghozták a célzott hatást, a Daily Mail információi szerint ugyanis az LTA berkein belül megszületett a döntés, az orosz és fehérorosz teniszezők előtt újra kinyílik Wimbledon kapuja. A wimbledoni szervezők feltétele a játékosok semlegességének garantálása. A hivatalos bejelentés épp ezért akár további egy hónap múlva történhet csak meg.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/03/10/3650316.jpg)
Aryna Sabalenka is készülhet a wimbledoni visszatérésre
Fotó: AFP
Hogyan garantálható a semlegesség?
A kiindulópont az a rendszer, amelyet az ATP és a WTA is követ az invázió kirobbanása óta, azaz a két ország játékosai semlegesként, országuk említése és zászlajának felvonása, valamint bárminemű jelzése nélkül vehetnek részt a tornán. Ezen túlmenően formálódóban van egy viselkedési kódex is, amely szigorúan ellenőrzött keretek közé szorítja majd többek között Andrey Rublevet és Aryna Sabalenkát is, előírva, hogy mit lehet Wimbledonban és mit nem. Utóbbi kategóriába nyilvánvalóan elsősorban a bárminemű politikai megnyilvánulás, azaz a háború támogatása tartozik, de ilyen lehet például az olyan esetek elkerülése is, mint amilyenbe Novak Djokovic és édesapja is bonyolódott Melbourne-ben.
A viselkedési kódexben foglaltakkal ellentétes magatartás természetesen intézkedéseket vohat maga után, ami általában a játékos kizárását jelentheti a versenyből. Ilyen magatartás lehet például egy orosz zászló megjelenítése a szerelésen, táskán, bárhol, vagy az invázió szóbeli dícsérete.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/03/10/3650318.jpg)
Andrey Rublev gratulál Fucsovics Mártonnak kettejük negyedik fordulós mérkőzése után, Wimbledonban (2021)
Fotó: AFP
A visszatérő játékosokon kívül azonban a nézőtéren is érdemes lesz odafigyelni, hogy mit visz be magával az ember, hiszen az orosz zászlókat és egyéb szimbólumokat a stadionokból is száműzik Wimbledonban. Emlékezetes, hogy hasonló rendszerben zajlott le januárban az Ausztrál Open is, ebben tehát Wimbledon tulajdonképpen egy már megkezdett útra lép.
A teniszezők körében közel konszenzusos egyetértés alakult ki azzal kapcsolatban, hogy országaik politikai vezetésének cselekedetei miatt ne a teniszezőket büntessék. Ezzel egybecsengő véleményt fogalmazott meg a kétszeres wimbledoni bajnok Andy Murray is.
“Nehéz kérdésről beszélünk, hiszen amellett, hogy együttérzek azokkal, akiket a kitiltás egy éve sújtott, meg tudom érteni, hogy a wimbledoni szervezőknek nehéz meghozni egy ilyen döntést.
Szerintem idén feloldják a tiltást, és ha valóban ez lesz a helyzet, nekem személy szerint ezzel az égvilágon semmi problémám sem lesz. De ha Wimbledon esetleg másképp döntene, azt is meg tudnám érteni.”
A 35 esztendős brit klasszis 2022-es pénzdíjaiból mintegy félmillió fontot adományozott az orosz-ukrán háborúban érintett gyermekek megsegítésére.
A 2023-as wImbledoni teniszbajnokságot július 3-16. között rendezik meg Londonban.
Forrás: Daily Mail
Hirdetés
Hirdetés