Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Osaka visszalépett Wimbledontól, lemondta a tornát a korábbi döntős is

Eurosport Magyarország

Publikálva 18/06/2022 - 16:03 GMT+2

Naomi Osaka Achilles-ín-sérülés még mindig nem jött rendbe teljesen, így nem tudja vállalni a szereplést Wimbledonban. A korábbi döntős Eugenie Bouchard úgy tervezte, hogy a füves versenyeken tér vissza a pályára, azonban a kevés védett ranglistás indulások egyikét nem akarta egy olyan tornán elhasználni, amelyen nem szerezhet pontokat.

Naomi Osaka

Fotó: AFP

Naomi Osaka és Eugenie Bouchard sem indul Wimbledonban.
A döntés a japán lány esetében egyáltalán nem meglepő, hiszen a madridi verseny óta Achilles-ín-sérüléssel bajlódik, a fű pedig – épp a mozgása miatt – egyébként sem tartozik az erős borításai közé.
Osaka legutóbb 2019-ben járt Wimbledonban, akkor rögtön az első fordulóban búcsúzott. 2020-ban elmaradt a torna, tavaly a mentális egészségére való tekintettel mondta le a szereplést, míg idén (vélhetően) egy sérülés áll a háttérben.
A négyszeres Grand Slam-bajnok egy korábbi interjúban azt is elmondta: jelentősen csökkentette a motivációját az a tény, hogy Wimbledonban az idei szezonban nem osztanak pontokat.
„Ha pontok nélkül teniszezünk Wimbledonban, az olyan, mint egy bemutató. Tudom, hogy ez így nem helyes, de az én fejemben mégis ez van. Nem tudnék 100%-osan beleállni” – mondta a korábbi világelső.
Bouchard ebben a szezonban még nem lépett pályára, ám úgy tervezte, hogy a füves versenyeken visszatér a vállsérülését követően. A 2014-ben wimbledoni döntőig menetelő kanadai azonban meggondolta magát.
„Visszalépek Wimbledontól, mivel a WTA úgy döntött, az idei bajnokságon nem oszt pontokat. A vállműtétem miatt korlátozott számban támaszkodhatok a védett ranglistámra” – magyarázta a ranglista 1437. helyén álló teniszező.
„Bármennyire is imádom Wimbledont, és elszomorít, hogy ki kell hagynom a versenyt, nem lenne értelme ellőni a védett ranglistámat egy olyan versenyre, amelyen nincsenek pontok. Okosan kell döntenem, és olyan tornákat kiválasztani, amelyek segítenek visszatérni oda, ahol lenni szeretnék.”
„A tervek szerint folytatom az edzéseket és a rehabilitációt, és a nyár későbbi részén térek vissza a pályára. A két védett rangsoros Grand Slam-indulást a US Openre és az Australian Openre tartogatom.”
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés