Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Nadal elindul a naptári Grand Slamért, Balázs Attila korábbi elődöntős ellen lép pályára

Németh Dániel

Publikálva 28/06/2022 - 07:03 GMT+2

Érdemes lesz velünk tartani Wimbledon második játéknapján, hiszen pályára lép Rafael Nadal és Serena Williams is. Hogy pontosan mire számíthatunk tőlük, azt egyik játékosnál sem lehet biztosan megmondani, már csak ezért is megéri végignézni az idei bemutatkozásukat. A programban ráadásul magyar játékosnak is szurkolhatunk, Balázs Attila személyében.

Rafael Nadal

Fotó: AFP

Egy 22-szeres Grand Slam-bajnok után a 23-szoros lép pályára a wimbledoni Centerpályán, melynek programja a női világelső meccsével indul.

Erős napnak nézünk elébe, hiszen csak a Centerpályán láthatjuk Iga Świąteket és Serena Williamset, no és persze az idei évben kettőből kettő Grand Slam-győzelemnél járó Rafael Nadalt is. Świątek és Williams esetében raádásul megtippelhetetlen, mire lehetnek igazából képesek, hiszen az immáron kétszeres Roland Garros-győztes lengyel még a saját bevallása szerint is csak most tanulja a füves tenisz rejtelmeit, Serena pedig egy év kihagyás után fut neki a tornának.
Bár az ajánlóink alapvetően szubjektívek, így sem volt egyszerű csupán öt érdekesnek tűnő meccset kiválasztani, az 1-es pályán például Karolina Muchová és Simona Halep találkozója tartogathat majd izgalmakat, és aligha lövünk mellé ha azt állítjuk, a Musetti-Fritz találkozó egyes jelenetei is összefoglalókba kívánkoznak majd. A választást némileg megkönnyíti, hogy az Eurosport honlapján és applikációin keresztül valamennyi mérkőzést élőben lehet követni.

Francisco Cerúndolo - Rafael Nadal (Centerpálya, 2. mérkőzés)

Novak Djokovicnál tavaly a Roland Garros volt az a fordulópont, ami megnyitotta a naptári Grand Slamhez vezető utat. Rafael Nadal szintén 2/2-vel fordulhat rá a füves Grand Slamre, az ő esetében azonban inkább ez lehet a választóvonal. Bár kétszeres bajnoka a tornának, legutóbb 2011-ben játszott finálét, azóta két elődöntő (2018, 2019) a legjobb eredménye, az előző füves pályás tornagyőzelméig pedig 2015-ig kell visszamenni az időben.
A fő kérdés természetesen nem az, hogy megvan-e a játéka Nadalnak ahhoz, hogy ismételten wimbledoni bajnok legyen, elvégre az előző két szereplése alkalmával Djokovictól és Federertől kapott ki, akik egyértelműen jobbak nála ezen a borításon. A svájcival azonban idén nem kell foglalkoznia, a Djokovic elleni meccsre pedig legkorábban a döntőben kerülhetne sor, ami jelentősen növeli a spanyol esélyeit a fináléra.
Ugyanakkor azért a kérdőjelek is ott vannak, Nadal ugyanis a Roland Garrost követően több beavatkozáson is átesett annak érdekében, hogy csökkentsék a lábában lévő fájdalmat. Az első jelek biztatóak, a Hurlingham Clubban tartott bemutatóversenyen Stan Wawrinka és Felix Auger-Aliassime ellen is jól játszott. Bár a spanyol sorsolása nem egyszerű, az első körben a füvön tapasztalatlan Francisco Cerúndolo elméletben nem jelenthet nagy akadályt, bemelegítésnek viszont ideális lehet.
picture

Nadal en Wimbledon

Fotó: Getty Images

Denis Shapovalov - Arthur Rinderknech (16-os pálya, 4. mérkőzés)

Denis Shapovalov a csalódást keltő füves pályás szezonokat követően tavaly végre megmutatta, hogy nagyon is érzi a wimbledoni körülményeket. Nem csak, hogy lejátszotta karrierje első Grand Slam-elődöntőjét, de kimondottan jól is teljesített Novak Djokovic ellen, akinek minden tudását össze kellett szednie, hogy megoldja három szettben a továbbjutást. Shapovalov mostani formája azonban kétségessé teszi, sikerül-e megismételnie a 2021-es menetelést.
A kanadai játékos mindhárom füves tornáján az első meccsén búcsúzott, Benjamin Bonzival szemben ráadásul csak öt játékra futotta tőle, összességében pedig épp egy hatmeccses nyeretlen sorozatban van. Bár Rinderknech formája sem igazán biztató, az adogatásai veszélyesek lehetnek Shapovalovra, különösképpen akkor, ha a tavalyi elődöntős nem tudja időben elkapni a fonalat, esetleg a motivációjával is gondok lesznek.
picture

Shapovalov critica Queen's

Fotó: Getty Images

Felix Auger-Aliassime - Maxime Cressy (3-as pálya, 3. mérkőzés)

Felix Auger-Aliassime akár még a torna egyik esélyese is lehet, a játéka ugyanis tökéletesen alkalmas a füves pályás teniszre. ’s-Hertogenboschban elődöntőt, Halléban negyeddöntőt játszott az idén (mindegyiknél a tie-break volt a veszte), Hurlinghamben pedig legyőzte Nadalt (igaz, a harmadik szettről 10 pontos rövidítés döntött). Persze azt sem szabad elhallgatni, hogy Djokovictól viszont tükörsimán kikapott a világranglista-9. kanadai ugyanazon a bemutatóversenyen.
Könnyű dolga éppenséggel az első fordulóban sem lesz, Maxime Cressy szerva-röpte játéka, mindamellett, hogy megidézi a klasszikus füves pályás teniszt, borzasztó kellemetlen tud lenni, lévén, nagyon ritkán találkozni ezzel a stílussal a profik között. Az amerikai ráadásul kifejezetten erős formát mutatott füvön: Eastbourne-ban például Reilly Opelkát, Daniel Evanst, Cameron Norrie-t és Jack Drapert legyőzve játszott döntőt, amit csak tie-breakben bukott el Taylor Fritz ellen.
Auger-Aliassime-nek tehát fel kell kötnie a gatyát, és ezúttal aligha férne bele hasonlóan pocsék kezdés, mint például a Roland Garroson.
picture

Félix Auger-Aliassime

Fotó: Getty Images

Matteo Berrettini - Cristian Garín (1-es pálya, 14 óra)

Tavaly az olasz szenzációsan játszott füvön, így az egyik fő esélyesként érkezett meg Wimbledonba. Hiába volt ez az első alkalom, hogy ténylegesen favoritnak számított egy Grand Slamen, megbirkózott a nyomással, és bejutott a döntőbe, amelyben szettelőnyben is volt Novak Djokovic ellen. A bombaformában lévő szerb végül túl nagy falatnak bizonyult, a szereplésével azonban így is maradéktalanul elégedett lehetett.
Idén még jobb előjelekkel készülhet a füves Grand Slamre, hiszen Stuttgartban és Queen’s-ben is tornát nyert, ráadásul úgy, hogy előtte hónapokon keresztül nem léphetett pályára sérülés miatt. Az előző két szezon alapján egyértelműen második erővé lépett elő ezen a borításon, ennek megfelelően Djokovic mögött most is ő az egyik legnagyobb esélyes Wimbledonban. A Garín elleni meccsből pedig akár még egy erődemonstráció is kisülhet.
picture

Matteo Berrettini moved a step closer to retaining his Cinch Championships title after progressing past Botic van de Zandschulp 6-4 6-3 in the semi-finals.

Fotó: Getty Images

Balázs Attila - Roberto Bautista Agut (9-es pálya, 4. mérkőzés)

A magyar teniszező ismételten védett ranglistával vehet részt egy Grand Slamen, ennek megfelelően most sincs egyszerű dolga. Sőt: arányaiban véve Roberto Bautista Agut füvön talán még nehezebb ellenfélnek ígérkezik, mint amilyennek Marin Čilić tűnt salakon a Roland Garrost megelőzően. Bár a spanyol sokat bajlódott különböző sérülésekkel (elsősorban a csuklójával), a mallorcai füves tornán döntőt játszott, és kevésen múlt, hogy legyőzze Stefanos Tsitsipast.
Ha nincs is olyan formában Bautista Agut, mint 2019-ben, amikor elődöntős volt Wimbledonban, mindenképpen ő számít a mérkőzés esélyesének. Balázsnak füvön minimális tapasztalata van, a legnagyobb eredményeit inkább salakon érte el, ebben az idényben pedig Wimbledon lesz az első (és valószínűleg egyetlen) füves pályás versenye. Tisztes helytálláson kívül másban nem nagyon reménykedhet, de bízzunk benne, hogy közelebb lesz a spanyolhoz, mint Čilićhez volt a Roland Garroson.
picture

Balázs Attila

Fotó: AFP

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés