Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Fantasztikus magyar siker, Udvardy Luca wimbledoni döntős

Eurosport Magyarország

Frissítve 08/07/2022 - 17:56 GMT+2

A hetedik helyen kiemelt Udvardy Luca döntőbe jutott a wimbledoni teniszbajnokság női juniorversenyében.

Udvardy Luca (Photo: Daniel Kopatsch)

Fotó: From Official Website

Wimbledon - Udvardy Luca döntős a junioroknál

A negyeddöntőben a harmadik kiemelt Bartunkovát legyőző Udvardy Luca újabb cseh játékossal, a 16. helyen rangsorolt Linda Klimovicovával csapott össze, és remekül kezdte az elődöntőt, hiszen szett- és brékelőnybe került. A folytatásban azonban feljavult az ellenfél, és kiharcolta a döntő játszmát.
A harmadik szett elején bréklabdát is kellett hárítania Lucának, ám amint ez megtörtént, már semmi sem állíthatta meg, és játékot sem veszítve, 6/0-val fejezte be a mérkőzést, 1 óra 31 perc alatt.
Luca az ITF honlapjának úgy nyilatkozott, hogy top 100-as nővére, Udvardy Panna fantasztikus segítséget jelent neki, hiszen hét évvel idősebb testvére már több Grand Slam-torna főtábláján is szerepelt, így remek tippekkel és jótanácsokkal látja el őt. Minden mérkőzés előtt és után beszélnek, és a wimbledoni torna előtt is megfogadta a példaképnek tekintett Panna két intelmét: füvespályán nagyon fontosak a nyesések, és érdemes a térdet behajlítva, alacsonyabbra helyezni a testsúlyt.
A juniorok között három magyar női teniszező nyert korábban Grand Slam-versenyt: a 2000-es Australian Openen Kapros Anikó, a 2005-ös Roland Garroson Szávay Ágnes, a 10 évvel későbbi US Openen pedig Gálfi Dalma győzött.
A 16 éves Udvardy Luca lehet az első, aki Wimbledonban jut el a trófeáig a lányok között, Fucsovics Márton nyomdokaiba lépve, aki 2010-ben nyerte a fiúk versenyét.
A szombati döntőben a lehető legnehezebb ellenfél vár rá, hiszen az első helyen kiemelt amerikai Liv Hovde ellen próbálhat meg junior Grand Slam-bajnokká válni.

Eredmény, elődöntő:

Udvardy Luca (7.)-Linda Klimovicová (cseh, 16.) 6:3, 3:6, 6:0
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés